2013-ban már egy vakbélgyulladásba is belehalhatunk

2011. 06. 01.
Szerző: Szimpatika
A magyar orvostársadalom elérkezett a végső harchoz. „Nem nézhetjük tovább ölbe tett kézzel, hogy a betegeinkre és ránk dől a magyar egészségügy.” Az orvosok elvándorlása, amennyiben nem sikerül a folyamatot leállítani 2013 végére, a hazai ellátórendszer spontán összeomlásához vezetne – olvasható a Magyar Rezidens Szövetség honlapján.
A teljes orvostársadalom összefogott. Közös fellépésének a célja az, hogy a bérek és a munkakörülmények rendezésével megállítsák a drámai orvos-elvándorlást. A Magyar Orvosi Kamara is kiáll a Rezidens Szövetség akciója mellett, amelynek értemében január 1-jén több ezer orvos mondhatja fel munkaszerződését.

Éger István elmondta: már legalább tíz éve „kitartó és konok következetességgel” jelzik, hogy a problémák megoldatlansága és az orvosok elvándorlása miatt tarthatatlan lesz a helyzet, mert egyre kevesebb orvos akarja majd vállalni az itthoni munkakörülményeket. Éger István hozzátette: az utolsó csepp a pohárban a Semmelweis-koncepció volt, amely végképp elkeserítette az egészségügyben dolgozókat, akik azt látják, hogy a tervben még ígéret szintjén sem gondol senki a megélhetésükre és az itthontartásukra. A kiégettség és a hitevesztettség készteti a kollégákat a tömeges kivándorlásra.

A Magyar Orvosi Kamara megérti a helyzetet és támogatja a kezdeményezést, mert a döntéshozókban nincs szándék a helyzet megváltoztatására. Ezt a szándékot ki kell kényszeríteni, és ennek az egyik eszköze lehet a Rezidens Szövetség által indított mozgalom – emelte ki az elnök. Éger István szerint már most akkora a munkaerőhiány, hogy az ország egyes részein a betegellátás a nap 24 órájában, az év minden napján nem garantált. Esetleges, hogy a beteg hova kerül, kap-e megfelelő ellátást.

Ennek a rendszerhibának a súlyos fokozódása, illetve az itthon maradók végtelen túlterhelése várható – figyelmeztetett a Magyar Orvosi Kamara.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!