Robban a toxin-bomba
2011. 05. 27.
Laboratóriumi mérésekkel igazolta a Figyelő legfrissebb számában, hogy a Magyarországon kapható liszt és pékáru jelentős része elképesztő mennyiségű, mérgező toxinnal szennyezett. Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreganyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet vásárolt az egyik fővárosi SPAR üzletben a Figyelő.
A fogyasztóvédők szerint az illetékesek agyonhallgatják az élelmiszerekben jelen lévő toxinok egészségügyi kockázatát. A toxinok mennyisége nem csökken a sütéskor sem, zsírban oldódó anyagok, és felhalmozódnak az emberi szervezetben életünk folyamán.
Az MgSzH és a minisztérium régóta tisztában van a szörnyű állapotokkal, mégis a cselekvés helyett a probléma eltitkolása mellett döntöttek. Jellemző, hogy a laboratóriumok egy része el sem vállalta a mérést, arra hivatkozva, hogy ezzel csökkenne ügyfeleinek száma. A Figyelő vizsgálódása több nagy cég termékeit érinti. A megugrott toxintartalom drámai következményei hamar megmutatkoztak az állattenyésztésben, nemcsak az állatok lassabb fejlődését tapasztalják a tenyésztők, hanem a tenyészállatok elhullása is jelentősen megnövekedett. A toxinnal szennyezett tápon nevelt állatok húsában is felhalmozódik a méreg, és eljut az élelmiszerlánc csúcsán álló emberhez. Az egyik szennyezett lisztből, melyet a Figyelő vizsgált, már két palacsinta elfogyasztása után egy felnőtt is túllépné a napi megengedhető maximális mennyiséget, nem beszélve a palacsintából sokkal többet megevő, de kisebb tömegű gyerekekről, akik esetében a megengedhető napi bevitel lényegesen alacsonyabb. A vizsgálatok eredményei, valamint további tanácsok a mérgező összetevőkkel kapcsolatban a Figyelőben olvashatók.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/05/toxinbomba-resize.jpg)

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!