A gyilkos szilikon
2011. 03. 16.
Néhány héttel ezelőtt lett hír egy húszéves brit lány halálából, aki illegális plasztikai sebészeti beavatkozáson vett rész. Ennek kapcsán dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztika sebésze a szakmai biztonságról beszélt.
Idén februárban történt, hogy a brit Claudia Aderotimi Philadelphiában szeretette volna megnagyobbítatni a fenekét, mivel úgy gondolta, úgy sikeres sztár lehet. Sajnos, fél nappal a beavatkozás után, amelyet egy hotelben (!) hajtottak végre, a lány meghalt. A gyanú szerint szigetelésekhez használt ipari szilikont juttattak a testébe a legális plasztikai műtétek során használt szilikon helyett. A másik feltevés az, hogy az anyag a lány vénájába került. Mivel a fenék szilikonnal való feltöltése mind az USA-ban, mind Nagy-Britanniában tilos, ennek az esetnek hivatalosan nem lett volna szabad bekövetkeznie.
- A tragédia ismét felhívta a figyelmet a plasztikai sebészet biztonsági követelményeire, illetve a gyanúsan olcsó vagy különös helyen végrehajtott – tehát nyilván illegális – műtétek hatalmas veszélyeire. Éppen ezért belföldön és külföldön is tisztában kell lenniük a pácienseknek a plasztikai sebészet, a sebész és a procedúra hivatalosságával, mielőtt bármit is aláírnának, bármibe is beleegyeznének. A szakemberek maguk is tudják, hogy a jól látható helyre kifüggesztett oklevelek, engedélyek növelik a páciensek biztonságérzetét – mondja dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze.
A kozmetikai- vagy plasztikai sebészet is sebészet, függetlenül attól, milyen aprónak tűnik is a beavatkozás. Tehát a magas színvonalon képzett sebésznek, a megfelelő klinikai körülményeknek és a professzionális technikai felszerelésnek mind együtt kell lennie a biztonságos eljárásokhoz. Egy nem erre a célra kialakított helyiség nyilvánvalóan meg kell hogy ingassa az ott dolgozók hitelét.
Ugyanilyen fontos feltétel, hogy a sebész a tervezett beavatkozás előtt, alapos kikérdezés után elküldje a szükséges vizsgálatokra a pácienst, majd ezek birtokában ismertesse a várható eredményeket és az esetleges kockázatokat. Egyetlen betegnek sem lenne szabad úgy műtétet vállalnia, hogy nincs tisztában a következményekkel. Mindazonáltal a modern beavatkozások, eljárások – ha a szakmai protokollok szerint hajtják végre őket – biztonságosnak tekinthetők, a felvilágosítás, az információadás azonban elkerülhetetlen.
Az emberi tényező
- A technikai feltételeken és a szakmai tudáson kívül alapvető fontosságúnak tartom az orvos emberi hozzáállását is, többek közt azt, hogy próbálja lebeszélni a jelentkezőket a teljesen szükségtelen beavatkozásokról – foglalja össze véleményét dr. Kathó Jenő. – Természetesen egy jól sikerült műtét, eljárás pozitívan hathat a páciens önbizalmára, közérzetére, akár az egész életére, és ezek a tapasztalatok a sebésznek is erőt adnak. Meglátásom szerint azonban praktikus mindig a természetességre törekedni, és kerülni a túlzásokat. Ha nem akarunk teljesen kibújni a bőrünkből, a plasztikai eljárások sokat segíthetnek a megjelenésünkön.
www.oxygenmedical.hu

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Főtt ételek tárolása – Legyünk tudatosak, dobjunk ki kevesebbet!
- Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban
- Mit tehetünk az egészséges alvásért?
- Melegkiütés vagy napallergia?
- Otthon végezhető gyakorlattal fejleszthető a csecsemők csípőízülete
- Mesterséges intelligencia segíti a gyógyszerkutatást
- A napfénytől még az alvásunk is jobb lesz
- Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén
- A gyorsételek és a túlzott cukor-vagy koffeinbevitel ronthatja a vizsgaeredményeket
- A pislogás nem csak tisztítja a szemet
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!