Hét magyarországnyi szemétsziget
2011. 03. 07.
A szemétszigetek azért éppen a Csendes-óceán északi medencéjében alakultak ki, mert itt az állandó tengeráramlatok körkörösen mozognak, összetömörítvén a különböző partokról származó szemetet. A víz sodrása miatt a szigetek folyamatosan mozognak
Most éppen a Csendes-óceán északi részén úszik a víz felszínén mintegy százmillió tonna, javarészt műanyag hulladékból álló szemétfolt. Amelyben a plüssmackótól, nylonzacskóig minden megtalálható. A szeméttenger nem egybefüggő sziget, hanem nagyjából harmincméteres mélységig a vízben kisebb-nagyobb sűrűséggel lebegő műanyag flakonok, nejlonzacskók és az ezek lassú bomlásából keletkező, pár grammos hulladékdarabkák összessége. Az igazi problémát nem is az összefüggő szeméthordalék jelenti, hiszen azt össze lehet gyűjteni és el lehet távolítani.
Az igazán veszélyesek azok a kis pontokként keringő milliméternyi darabkák, morzsalékok, amelyek bomlásuk során a tengervízből bekerülnek a halak és madarak gyomrába, és több millió állat pusztulását idézik elő évente. Becslések szerint évente százezer tengeri állat és egymillió madár pusztul bele abba, hogy a szemétfoltból eszik. A csendes-óceáni szemétsziget kiterjedését sokáig egy millió négyzetkilométernél is nagyobbra saccolták. Mostani számítások szerint ennél kisebb. A szakemberek egyébként úgy számítják ki civilizációs szeméthordalékunk mennyiségét az óceánban, hogy milyen sűrűn akad fel műanyag a halászhálókban. Tapasztalataik szerint a kifogott műanyagok 90 százaléka 10 milliméternél kisebb! Vagyis szabad szemmel alig látható. A hatalmas víztömeget lehetetlen megtisztítani ezektől az apró darabocskáktól. A szennyezés ellen tehát lehetetlen védekezni, ha már egyszer megtörtént.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/03/szemetsziget-belso-resize.jpg)
Az igazán veszélyesek azok a kis pontokként keringő milliméternyi darabkák, morzsalékok, amelyek bomlásuk során a tengervízből bekerülnek a halak és madarak gyomrába, és több millió állat pusztulását idézik elő évente. Becslések szerint évente százezer tengeri állat és egymillió madár pusztul bele abba, hogy a szemétfoltból eszik. A csendes-óceáni szemétsziget kiterjedését sokáig egy millió négyzetkilométernél is nagyobbra saccolták. Mostani számítások szerint ennél kisebb. A szakemberek egyébként úgy számítják ki civilizációs szeméthordalékunk mennyiségét az óceánban, hogy milyen sűrűn akad fel műanyag a halászhálókban. Tapasztalataik szerint a kifogott műanyagok 90 százaléka 10 milliméternél kisebb! Vagyis szabad szemmel alig látható. A hatalmas víztömeget lehetetlen megtisztítani ezektől az apró darabocskáktól. A szennyezés ellen tehát lehetetlen védekezni, ha már egyszer megtörtént.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!