Csodapatika
2011. 02. 18.
Európai uniós támogatással újult meg a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum, a fenntartó Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága ugyanis tavaly 13,6 millió forint európai uniós támogatást nyert.
A Csodapatika – Az alkimistáktól a természetgyógyászatig című pályázaton nyert összeg segítségével igazi oktatómúzeummá vált a város patinás kiállítóhelye.
A projekt megvalósításával ugyanis újszerű, interaktív múzeumi foglalkozások megtartására nyílik lehetőség az 1774-től 1971-ig patikaként, majd múzeumként működő épületben – mondta el az MTI-nek Gärtner Petra projektmenedzser. Bár a pályázat célja alapvetően a múzeumi programok támogatása volt, a projekt keretében lehetőség nyílt kisebb infrastrukturális fejlesztésekre is. Összenyitották a patikahelyiség mögötti kiállítóteret egy raktárhelyiséggel, ennek eredményeként 30 négyzetméter alapterületű foglalkoztató tér alakult ki, ahol nagyobb gyerekcsoportokat is tudnak fogadni. Mostanáig nem volt lehetőség a patika egykori laboratóriumának a bemutatására, a pályázat keretében azonban szemléltetés céljából elkészült egy 18. századi patikalabor makettje is.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/02/csodapatika-resize.jpg)
A projekt megvalósításával ugyanis újszerű, interaktív múzeumi foglalkozások megtartására nyílik lehetőség az 1774-től 1971-ig patikaként, majd múzeumként működő épületben – mondta el az MTI-nek Gärtner Petra projektmenedzser. Bár a pályázat célja alapvetően a múzeumi programok támogatása volt, a projekt keretében lehetőség nyílt kisebb infrastrukturális fejlesztésekre is. Összenyitották a patikahelyiség mögötti kiállítóteret egy raktárhelyiséggel, ennek eredményeként 30 négyzetméter alapterületű foglalkoztató tér alakult ki, ahol nagyobb gyerekcsoportokat is tudnak fogadni. Mostanáig nem volt lehetőség a patika egykori laboratóriumának a bemutatására, a pályázat keretében azonban szemléltetés céljából elkészült egy 18. századi patikalabor makettje is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!