Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon
2011. 01. 23.
A sarkkörökön túl, ahol a nappal és az éjszaka akár fél évig is eltarthat, egészen átértelmeződik a napfelkelte fogalma: a grönlandi rádió szerint a nyugat-grönlandi Ilulissatban már január 11-én, 12:56-kor felkelt a nap, pedig alapesetben először január 13-án kellett volna előbukkannia a sarki éjt követően.
„Ide mindig csak január 13-án érkezik meg a nap. Valami nincs rendjén..." - idézte a KNR Holger Sivertsen 74 éves lakost. A kutatók kizárják, hogy a jelenségnek geofizikai vagy csillagászati okai volnának.
„A csillagzat állásán biztosan nem változott semmi" – nyilatkozta Wolfgang Lenhardt, az osztrák Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet (ZAMG) geofizikai részlegének vezetője. A föld tengelyének és forgásának adatait ugyanis folyamatosan ellenőrzik. Thomas Posch, a Bécsi Egyetem asztronómusa szintén kizárta, hogy a sarki éjszaka korai végének csillagászati oka volna. Azt gyanítja, hogy a megfigyelés a horizont helyi változására vezethető vissza. A grönlandi jégtakaró felgyorsult olvadása révén alacsonyabban helyezkedhet el a horizont, és az eddigieknél korábban láttatja meg a napot – ez tűnik szerinte a legkézenfekvőbb magyarázatnak. Lenhardt úgy véli, hogy ezen kívül még egy légköri jelenség is szóba jöhet, nevezetesen a jégkristályok által kiváltott tükröződés a levegőben.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!