A globális felmelegedés öt éven belül átlépheti a kritikus szintet
A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély arra, hogy a kritikus szint átlépése már a 2024 előtti évek valamelyikében bekövetkezik – írja a BBC hírportálja.
A szakemberek szerint a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra korlátozásával elkerülhetők a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai.
A 2015-ös párizsi klímaegyezmény célja a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest.
Kutatók szerint a világ átlaghőmérséklete már most több mint 1 Celsius-fokkal növekedett az 1850-es évekhez képest, és valószínűleg ezen a szinten is marad a következő öt évben.
Korábbi tanulmányok 10 százalékra tették az esélyét az 1,5 Celsius-fokot meghaladó melegedés rövid távú bekövetkezésének. A brit meteorológiai szolgálat, a Met Office kutatói – akik a WMO megbízásából készítették el ezt az új jelentést – rámutattak, hogy ez az esély mostanra megkétszereződött, és idővel tovább emelkedik.
A világ bizonyos részein jóval érezhetőbb lesz a melegedés, mint máshol. A kutatók szerint az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén.
A szakemberek előrejelzései szerint továbbá a következő öt évben több vihar lesz Európa nyugati része felett az emelkedő tengervízszint miatt.
A jelentés készítésekor a kutatók számításba vették a természet változékonyságát, valamint az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátást, ugyanakkor nem vették figyelembe a koronavírus-járvány miatti emissziócsökkenést.
Petteri Taalas, a világszervezet főtitkára szerint mivel a szén-dioxid nagyon hosszú ideig megmarad a légkörben, ezért az idei kibocsátás-visszaesés miatt várhatóan nem fog csökkeni a globális hőmérséklet-emelkedésért felelős légköri szén-dioxid-koncentráció.
A szakemberek ugyanakkor aláhúzták, hogy ha be is következik az 1,5 Celsius-fokot meghaladó melegedés, attól még nem vesztik érvényüket a párizsi klímaegyezmény célkitűzései, hanem még nagyobb hangsúlyt fog kapni a kibocsátáscsökkentés.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!