Rejtett betegség: a vesekövesség és a vesehomok

A vesét érintő problémák kapcsán a legtöbben komoly deréktáji fájdalmakra asszociálnak, pedig bizonyos problémákat, pl. a vesekő és a vesehomok jelenlétét épp a fájdalom hiánya miatt nem minden esetben egyszerű diagnosztizálni. A tünetekről és a megelőzésről dr. Domján Zsoltot, az Észak-közép-budai Centrum Új Szent János Kórház osztályvezető főorvosát, az Istenhegyi Klinika urológus-általános sebész főorvosát kérdeztük.

Mit jelent a vesekövesség, illetve mire számíthat az a beteg, akinél vesehomokot találnak?

A vesekövesség és a vesehomok között nem lehet éles különbséget tenni, lényegében az apró elemű kövességet nevezhetjük homoknak, amelyet egyébként képalkotó vizsgálatokkal nagyon nehéz kimutatni. Sokszor a vizelet üledékében látható kalcium-oxalát kristályok hívhatják fel a figyelmet arra, hogy a tünetek, görcsök hátterében vesehomok ürítése állhat. Mindkét esetben anyagcsere-betegség áll a háttérben, különbség csupán abban mutatkozik, hogy a vesehomok kisebb, ezért várhatóan spontán ürül, míg vesekövesség esetén a kövek méretétől függően urológiai beavatkozásra lehet szükség.

Dr. Domján ZsoltGyakori probléma, hogy a vesekövességet nehéz diagnosztizálni. Miért?

Léteznek olyan vesekövek, amelyeknek nincs mésztartalma, ezáltal a klasszikus röntgenvizsgálatok során – amelyeket a leggyakrabban és a legkönnyebben alkalmazhatunk – nem láthatóak, ezért CT-vizsgálat válik indokolttá. Elegendő lehet a natív CT-vizsgálat is, kontrasztanyag beadására csak akkor van szükség, ha a vesefunkciókra is kíváncsiak vagyunk, ám ez máris bonyolultabbá teszi a helyzetet, mert ehhez a vizsgálathoz előjegyzés és időpontfoglalás szükséges (kivéve az akut eseteket), tehát időigényesebb folyamatot jelent a kivizsgálás. Az apró kövek sajnos ultrahanggal sem feltétlenül láthatóak, mert megbújhatnak egy-egy vesekehelyben, és egyéb zavaró tényezők is fennállhatnak, tehát ez egy bizonytalanabb vizsgálat. A CT ilyen szempontból jóval biztosabb diagnosztizálást tesz lehetővé.

Milyen tünetekkel jár ez a kórkép?

Amennyiben a vizelet ürülését akadályozza a kő, például azért, mert besodródott a húgyvezetékbe, akkor erős vese- és deréktáji, illetve alhasi görcsöket okozhat a betegnél, amely akár hányingerrel és hányással is társulhat. Az elakadt kő esetén sürgős orvosi ellátásra van szükség: elsőként tünetmentessé kell tenni a pácienst, majd megkezdődhet a kivizsgálás.

Milyen tünetek esetén indokolt urológushoz fordulni?

Ha valakinél erős görcsök jelentkeznek, amelyet a patikában kapható görcsoldók sem enyhítenek, mindenképp egy sürgősségi osztályra fog kerülni, mert valóban nagyon erős fájdalmakról van szó. Ezek a görcsök spontán is elmúlhatnak, ha pl. elmozdul a kő, és átmenetileg megszűnik az akadály a vizeletürítés előtt, ám fontos tudni, hogy ezzel csak egy kis haladékot kap a beteg, de kivizsgálás nélkül hosszú távon nem fognak megszűnni a panaszai. Természetesen a görcsök lehetnek nőgyógyászati vagy idegi eredetűek is, pl. gyakran okozhat hasonló tüneteket egy gerincsérv, egy ideggyöki kompresszió, ami szintén erős, alhasba sugárzó fájdalmat okoz. Ám fontos különbség, hogy ezeket a fájdalmakat inkább bizonyos mozdulatok provokálják, nem görcsösek, de az okok tisztázása sokszor még a szakemberek számára sem egyszerű.

Ki válhat hajlamosabbá a vesekő kialakulására?

Az összetételt tekintve sokféle vesekő létezik. A leggyakoribb a kalcium-oxalát kövesség, amelyet okozhat enzimdefektus – ezt azonban nehéz kimutatni és kezelni is, így a beteget akár endokrinológushoz is továbbirányíthatja a szakorvos, hogy kiderüljön, mi okozza a fokozott kalciumürítést. Télen sokan fogyasztanak nagyobb mennyiségű C-vitamint az immunrendszer megerősítése érdekében, de fontos tudni, hogy napi 500 mg-nál több C-vitamin fogyasztása okozhat vesekövességet. Akinél korábban már kialakult vesekő, annak figyelni kell az oxálsav bevitelének mérséklésére, amely a csokoládéban, a kakaóban és akár egyéb italokban, pl. bizonyos teákban is nagy mennyiségben található. A köszvényt is előidéző purin­anyag­csere-beteg­ségeknél húgysav kövek fordulhatnak elő, illetve vannak olyan kövek, amelyek a vizelet fertőződésével állnak kapcsolatban, sőt akár az is okozhat vese-, illetve hólyagkövességet, ha a húgyutakba valamilyen idegen test kerül.

Mennyire jellemző a vesekő ismételt kialakulása?

Családi halmozódás, illetve olyan anyagcsere-betegségek esetén, amelyeknél a vese ion- és kalcium-oxalát kiválasztása nem megfelelő, számolni kell az ismétlődés veszélyével. A gyógyszeres kezelést általában az első alkalom után még nem alkalmazzuk, de az anyagcsere-háztartás normalizálása minden esetben fontos tényező. Általánosságban elmondható, hogy a betegeket kevesebb hús és több zöldség fogyasztására biztatjuk.

Milyen kezelési módok állnak rendelkezésre?

Az egy centiméternél kisebb kövek esetében gyakran alkalmazunk külső lökéshullám-kezelést, ami nem tekinthető műtétnek, mert nem hatolunk semmilyen eszközzel a beteg testébe. Amennyiben a kő ezzel a módszerrel nem zúzható, akkor műtéti megoldást választunk. Ma már modern, endoszkópos megoldást alkalmazunk, amennyiben lehetséges, akár a húgycsövön keresztül, ami gyorsabb gyógyulást tesz lehetővé. Az esetek 85-95%-ában kisebb méretű kőről van szó, így magától is kiürül, csak 10-15%-nál kell beavatkoznunk. Folyadékpótlással segíthetjük a kiürülést, de ha komoly elakadásról van szó, csak a műtét segíthet.

Kezeletlen betegség esetén milyen hosszú távú következményekkel számolhatunk?

Az enyhe, tompa, néha gerinceredetűnek vélt fájdalmat is érdemes kivizsgáltatni, és a fájdalom eltűnése se nyugtasson meg senkit, ugyanis a vesék szinte észrevétlenül is károsodhatnak. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy amennyiben ilyen jellegű panaszokat észlel, semmiképp se mulassza el az alapos kivizsgálást és az okok feltárását.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!