Új DNS mintavételi módszert dolgoztak ki

2021. 05. 07.
Forrás: biologia.elte.hu
|
Egy amerikai-osztrák kutatócsoport magyar szakemberek közreműködésével új módszert dolgozott ki, amely lehetővé teszi a régészeti korú emberi maradványokból az örökítőanyag szinte roncsolásmentes kivonását.

Az új mintavételi lehetőség örökségvédelmi szempontból kulcsfontosságú. A módszer segítségével az antropológus, régész és archeogenetikus szakembereknek nem kell számolniuk a jelentős tudományos és örökségvédelmi értékkel bíró leletanyagok esetleges komolyabb sérülésével, amelyek így a későbbi kutatások során is teljes egészében vizsgálhatók lesznek.

A régészeti feltárásokból származó emberi és állati maradványok biorégészeti kutatása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb szerepet kap. Mind a hazai, mind a nemzetközi porondon számos olyan projekt fut, amely a klasszikus régészeti és embertani kutatási elemek mellett jelentős mértékű molekuláris biológiai vizsgálati irányokat is magában foglal. Ezek közül az egyik legfontosabb kutatási terület az archeogenetikai. Az ősi humán és állati örökítő anyag vizsgálata jelentősen segítheti mind az emberi evolúció elemzését, mind a későbbi régészeti korok népességeinek történetére vonatkozó kérdések megválaszolását.

Az első archaikus DNS (aDNS) kutatások az 1980-as években indultak, ám az igazi metodikai áttörésre az ezredfordulót követően nyílt lehetőség. Ez volt az az időszak, amikor az újgenerációs szekvenálás módszere elérte a biorégészeti kutatásokat. Az akkoriban indult nagy volumenű kutatásoknak köszönhetően ma már ismerjük a neandervölgyiek sejtmagjában őrzött DNS-ének több mint 60 %-át.

Leírtak egy új emberi fajt a Szibériában talált fog és ujjpercsontokból kinyert örökítőanyaga alapján, és felismerték, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a neandervölgyi ember és a modern Homo sapiens keveredett egymással, amelynek a mai, Szaharától északra élő emberi csoportokban is jelentős genetikai nyoma van. Ezek az archeogenetikai elemzésekhez szükséges mintavételek azonban nagymértékű roncsolással járhatnak, ezért örökségvédelmi szempontból aggályosak lehetnek, meggátolják vagy megnehezíthetik a mintavételek engedélyeztetését és lefolytatását. 

Egy nemzetközi kutatócsoport felismerte ezt a problémát, ezért a közelmúltban több új mintavételi módszert is kidolgozott annak érdekében, hogy minimalizálni lehessen a mintavétellel együtt járó csontsérüléseket. Első ízben a koponyaalap irányából a belső fülbe való befúrás metodikai alapjait dolgozta ki, később pedig rámutatott arra, hogy a hallócsontocskák felhasználásával jelentősen csökkenthető a mintavétel során a leletekben okozott kár. Ezekben projektekben Hajdu Tamás és Szeniczey Tamás, az Embertani Tanszék két munkatársa is tevékenyen részt vett.

Lényege, hogy a fogak sejtes cementumban gazdag gyökérrészletét egy speciális oldatba merítve oldják annak aDNS tartamát. Az így kinyert minta minősége ugyan nem vetekszik a belső fülből kinyert DNS-ével, de hozza azt a minőségi szintet, amit a hagyományos módszerekkel (fog fúrása és porrá őrlése) vett örökítőanyag képvisel. A módszer legnagyobb előnye, hogy az eljárás során a fog csupán minimális roncsoláson megy át, így annak nem csak morfológiai, de szövettani szinten is ép marad a szerkezete, ugyanakkor változatlan kémiai összetétele a későbbi izotópos vizsgálatok (stroncium vagy C14) elvégzését is lehetővé teszi. Az egyetlen szembetűnő változás a gyökér színének kifakulása, kifehéredése” – mondta Hajdu Tamás, a magyar kutatócsoport vezetője, az ELTE TTK Embertani Tanszékének adjunktusa.

Az új mintavételi módszer jelentősége tehát annak minimális roncsoló hatásában rejlik. Ha a mintázott fogak épek maradnak, azokon további alaktani, radiológiai, szövettani, szájpatológiai, stabil izotópos és radiokarbonos vizsgálatok végezhetők el. Ez különösen fontos lehet azokban az esetekben, amikor az adott, akár több tízezer éves lelőhelyről kizárólag néhány fogmaradvány őrződött meg, és annak destruktív mintavételezése a későbbi elemzését teljes egészében ellehetetlenítené. Az új metodika az emberi evolúciós kutatások mellett az ELTE TTK Biológiai Intézetének Embertani Tanszékén és az ELTE BTK Régészettudományi Intézetében futó népességtörténeti és betegségek evolúcióját vizsgáló projekteket is segítheti a leletek épségének megőrzésével. A nemzetközi együttműködésben kidolgozott új mintavételi módszer a hazai és nemzetközi muzeális intézmények számára új leletmegőrzési perspektívát jelent, ugyanakkor lehetővé teszi a legújabb archeogenetikai elemzések szinte roncsolásmentes lefolytatását is.

A legújabb kutatásban – amelynek eredménye a Genome Research folyóiratban jelent meg – az ELTE TTK Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Kiss Krisztián,Szeniczey Tamás) és az ELTE BTK Régészettudományi Intézet (Anders Alexandra, Raczky Pál) munkatársai vettek részt.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Júniusi akció

Air7 a tüdő vitaminja tabletta dohányosok részére

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactofeel hüvelygél

7×5 ml

2 849 Ft

81,4 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Femibion 0 Babatervezés tabletta

28 db

3 899 Ft

139,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 799 Ft

46,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 899 Ft

81,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 699 Ft

5,7 Ft/ml
Kozmetikum

Bio-Oil natúr bőrápoló olaj

60 ml

3 349 Ft

55,8 Ft/ml
Kozmetikum

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 699 Ft

135 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® 0,15% cink-hialuronát tartalmú oldatos szemcsepp

2×10 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Skinny Sleep étrend-kiegészítő kapszula

30 db

3 549 Ft

118,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

NATURLAND Szúnyog és kullancsriasztó spray

100 ml

1 749 Ft

17,5 Ft/ml
Speciális készítmények

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algopyrin 500 mg tabletta

30 db

2 999 Ft

100 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz

2 db

1 499 Ft

749,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Loceryl® 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 899 Ft

1959,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Vitango 200 mg filmtabletta

30 db

3 599 Ft

120 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Corega Erős Ízmentes műfogsorrögzítő krém

40 g

1 349 Ft

33,7 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 449 Ft

58 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cralex® 125 mg tabletta

60 db

1 849 Ft

30,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 299 Ft

115 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el