Étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében
A New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált tanulmány csaknem kétezer ember bevonásával készült. A résztvevők egy része hetente egyszer szemaglutid injekciót, másik részük placebót, vagyis hatóanyag nélküli szert kapott, és mindkét csoport tagjait tanácsokkal látták el a megfelelő étrendről és testmozgásról. A szemaglutidot a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére is használják, ám a mostani vizsgálat résztvevőinél nagyobb dózisban alkalmazták.
A készítmény „kijátssza” a szervezetet, egy olyan hormont (GLP1) imitálva, amely laktató étkezések után szabadul fel. Az eredmények szerint a szemaglutidot kapó alanyok átlagosan 15 kilogrammot, a kontrollcsoport tagjai 2,6 kilogrammot fogytak a vizsgálat 15 hónapja alatt. A szemaglutidos csoport tagjainak 32 százaléka szabadult meg testsúlyának egyötödétől, míg a másik csoportban ugyanez az arány kevesebb mint 2 százalék volt.
„Ez egy forradalmi változást hozó módszer az elért testsúlycsökkenés tekintetében” - mondta Rachel Batterham, a University College London professzora, a tanulmány egyik készítője.
„Húsz éve foglalkozom az elhízás kutatásával, és a bariátriai műtétet leszámítva mostanáig nem állt rendelkezésünkre hatékony módszer ennek a kórállapotnak a kezelésére” - tette hozzá a szakember, megjegyezve, hogy a súlyfeleslegtől való megszabadulás csökkentheti a szívbetegség, a diabétesz és a súlyos tünetekkel járó Covid19 kockázatát is.
A tanulmány során tapasztalt mellékhatások között szerepel az émelygés, a hányás, a hasmenés és a székrekedés. A szakemberek további tanulmányokkal vizsgálják, hogy az elért testsúlycsökkenés hosszú távon fenntartható-e.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!