Az újszülöttek anonim elhelyezésére szolgáló inkubátorok elérhetősége, az inkubátort működtető egészségügyi szolgáltatók (intézmények) címlistája a Családvédelmi Szolgálatoknál megtalálható.
Az örökbeadás típusai
Aszerint, hogy az örökbeadás-örökbefogadás kik között jön létre, az örökbeadásnak több típusát is megkülönböztetjük. Az örökbeadás-örökbefogadás típusai az alábbiak lehetnek:
Nyílt örökbeadás
Nyílt örökbeadás alatt azt értjük, amikor a gyermek szülője ismert, azonban szülői felelősségét nem tudja vagy nem akarja vállalni. Úgy mond le gyermekéről, hogy olyan családtag sincs, aki képes lenne felnevelni a gyermeket.
Titkos örökbefogadás
Titkos örökbeadásnak azt nevezik, amikor a gyermeket úgy hagyja el a szülő, hogy ő maga nem beazonosítható. Ennek egyik módja a gyermek inkubátorban történő elhelyezése. A cselekedettel az érintett egyben lemond szülői felügyeleti jogáról, ez a döntés jogilag 6 hét múlva válik végérvényessé (lásd lentebb).
A gyermek magára hagyása
Vannak olyan helyzetek, amikor a válsághelyzetbe került szülő az egyetlen járható útnak a gyermek elhagyását látja. Ilyen esetben azonban a csecsemő egyszerű sorsára hagyása (akár biztonságos helyen – kórházi folyosó, mentőállomás stb.) veszélyeztetésnek minősül és törvénytelen. Amennyiben a rendőrség ilyenkor a vér szerinti szülők nyomára akad, az büntetőjogi következményeket von maga után.
A gyermekelhagyás okai többek között az alábbiak lehetnek:
Néhány országban – így Magyarországon is – léteznek azonban olyan biztonságot nyújtó dobozok (inkubátorok), amelyekbe az anyák névtelenül, biztonságosan elhelyezhetik gyermekeiket, anélkül, hogy az elhagyás bűncselekménynek minősülne. Ha egy babamentő inkubátorba helyezi valaki a gyermekét, azzal nem veszélyezteti a csecsemő életét, és ez jogilag titkos örökbeadásnak minősül. A rendőrség ilyen esetben nem keresi a szülőket.
Amikor a szülők személyazonossága ismeretlen, a területileg illetékes gyámhatóság a gyermek örökbefogadhatóságáról hivatalból dönt. A döntés 6 hét elteltével válik jogerőssé, amit úgy kell érteni, hogy a törvény 6 hét várakozási időt biztosít a biológiai szülő számára ahhoz, hogy meggondolja magát, és igényt tartson a szülői felügyeleti jogára. A várakozási idő elteltével az örökbeadhatóságról szóló döntés (vagy az időközbeni örökbefogadás) véglegessé válik.
A babamentő inkubátorok használata
A „babamentő” szó arra utal, hogy ez a teljesen titkos örökbeadási lehetőség valószínűsíthetően az egyébként nem kívánt, titkolt terhességből származó gyermekek életét menti meg – akik az inkubátorok nélkül csecsemőgyilkosság vagy sorsára hagyás áldozatául eshetnének. Így a babamentő inkubátornak életmentő funkciója is van, hiszen szüleik nagy valószínűséggel nem vállalnák az örökbeadás menetének hivatalos formáját.
A szülők többsége egyébként nem szeretne lemondani a gyermekéről, azonban amikor szembesülnek a nehézségekkel (esetleg megbélyegzéssel), gyakran mégis úgy döntenek, hogy a gyermek számára ez a legjobb megoldás. Ilyen esetben gyakoribb a nyílt örökbeadás. Azonban amennyiben a gyermekvállalással járó nehézségek már a teherbe esés körüli időszakban is jelen vannak, a terhesség titkolása miatt a gyermek elhagyása tűnhet a válságos helyzetbe került anya számára az egyetlen opciónak.
Az inkubátorba helyezett gyermekekről
Az inkubátorba helyezett gyermek esetén az elhagyás az anya jognyilatkozatának tekinthető – és ilyen módon nem büntethető. Sajnos azonban ezekben az esetekben lehetetlen utánajárni, hogy valóban az anya hagyta-e a gyermeket az inkubátorban, és amennyiben igen, saját akaratából tette-e.
Így maga az inkubátorprogram visszaélésekre is lehetőséget ad, amellett, hogy a válságos helyzetű anyák számára a gyermekük biztonságos elhelyezésének egy anonim módja. Gyakran előfordul, hogy az inkubátorba helyezett gyermek nem kórházban született – pl. nehéz szociális helyzet vagy titkolt terhesség miatt. Ha kórházban született, viszont az anyának nincs személyi igazolványa vagy útlevele (pl. nem magyar állampolgár), a születési anyakönyvi kivonat kiadása késhet vagy elmaradhat – ami szintén anonim elhagyásra adhat okot, tekintve, hogy az örökbeadáshoz szükség van ezen dokumentumra.
Az inkubátorba helyezett gyermekekről szinte semmilyen információt nem lehet tudni – sokszor még a születés pontos napja is csak sejthető. Amikor a gyermek felnő, és kérdez a származásáról (hiszen kíváncsi, és ez természetes), az örökbefogadó sem tud számára semmilyen információval szolgálni. Az inkubátorba helyezett gyermekek számára tehát semmilyen elindulási lehetőség nem áll rendelkezésre a későbbiekben, ha szeretnék megtalálni biológiai szüleiket. De ugyanez igaz a biológiai szülők szemszögére is – évek múltán semmilyen módon nem tudják visszafejteni, hogy hová kerülhetett a gyermekük, és milyen körülmények között él.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja, hogy minden gyermeknek, „amennyire lehetséges, joga van ismerni a szüleit, és ahhoz, hogy a szülei viseljék gondját”. Ha az elhagyásra mégis sor kerül, joga van olyan családhoz kerülni, akik biztosítják számára az érzelmi biztonságot – amely az értelmi és érzelmi fejlődéshez elengedhetetlen.
Minden gyermek számít, minden gyermeknek jár a gondoskodás és a segítségnyújtás!