Baba érkezik a családba

Fontos, hogy a gyermek idejekorán értesüljön a testvér majdani érkezéséről. Időre van szüksége ahhoz, hogy megérezze, a szülei ugyanúgy fogják szeretni őt a továbbiakban is, és ugyanolyan fontos tagja marad a családnak, mint korábban. Éppen ezért, amennyiben korábban a szülőkkel egy helyiségben aludt, nem célszerű a külön szobába költöztetését közvetlenül a baba születése előtti napokra időzíteni. Szintén kevésbé szerencsés ebben az időszakban bölcsődébe vagy óvodába íratni a gyermeket. Mivel a közösségbe való szoktatás eleve nagy változást jelent az életében, érdemes ezt a kis testvér érkezését hónapokkal megelőzően vagy jóval később megtenni.

Ha kellően alaposan sikerül felkészíteni a gyermeket a testvér jövetelére, kevésbé fogja megviselni őt a változás, és kisebb eséllyel fordulhatnak elő olyan viselkedésbeli megnyilvánulások, mint a már szobatiszta gyermek újbóli éjszakai bevizelése, a kisiskolás tanulmányi eredményének romlása vagy a kortársak közti konfliktusok. A gyermek természetes igénye, hogy elegendő időt tölthessen el a szüleivel. Különösen felértékelődik a közös programok szerepe. A kis testvér érkezése felborítja a korábban megszokott napi menetrendet, és a szülők figyelme elsősorban az újszülöttre irányul. Ebben a szituációban még inkább fontos ügyelni arra, hogy az idősebb gyermek is kellő odafigyelésben részesüljön. Ez megoldható az édesanyával vagy édesapával kettesben megvalósított programok révén – ilyenkor a testvéreknek nem kell osztozniuk a szülői figyelmen. Ilyen lehet például a kettesben végzett bevásárlás, ami egyben alkalmat nyújthat a beszélgetésre is. Amíg a kis testvér alszik, addig az édesapa nagyobb sétát tehet az idősebb gyermekkel vagy kiviheti a játszótérre. Ugyanez megoldható a babával együtt is: a csecsemő nagyot fog aludni a babakocsiban, míg a nővére vagy bátyja anyával vagy apával beszélget.

Ajánlatos bevonni az idősebb gyermeket a baba körüli teendőkbe is. A szülők engedjék meg neki, hogy megérintse, akár ölbe is vegye az újszülöttet, és részt vehessen a fürdetésben, az esti mesélésben vagy a tisztába tételben. Az apró segítségért a szülő dicsérje meg vagy részesítse jutalmazásban a gyermeket. A második életévtől előfordulhat a testvérek közötti rivalizálás, a dacos ellenkezés. Akár kontroll nélküli dühkitörések is jelentkezhetnek. A gyermek például csalódottságot élhet meg, ha megtiltják, hogy játsszon a testvére játékaival; másrészt dühöt és szomorúságot érezhet a szülő iránt, mert eközben vágyik a vigasztalásra. A későbbiekben, ahogy cseperedik a kis testvér, egyre többször alakulhatnak ki nézeteltérések a gyermekek között. Ez természetes jelenség, amelybe nem kell feltétlenül beleavatkozni. Az igazságtétel azért is nehéz, mert nehezen deríthető ki, hogy kitől indult a konfliktus. Mindkét testvér ártatlannak fogja érezni magát, és bármelyikük javára is döntsön a szülő, a másik igazságtalanságként fogja azt megélni. Ilyenkor érdemes megfogadni Ranschburg Jenő gyermekpszichológus tanácsát, aki szerint nem célravezető a testvérek közötti látszólagos béke megteremtése. A kényszeredett kibékülés ugyanis tartósítja a gyermekek ellenérzéseit, és képmutatásra sarkallja őket.

Szintén mellőzendő szülői intelem, hogy az idősebb testvér a nagyobb, ezért legyen ő az okosabb. Ez az intés sem az idősebb, sem a fiatalabb testvér szempontjából nem visz előre, és nem segíti a konfliktusok feloldását. A testvérek közötti ellenségeskedés megelőzésének leghatékonyabb módja a szülői példamutatás. A szülők egymással szembeni viselkedése mintául szolgál a testvérek számára. Az egymás iránti tiszteletet, szeretetet és segítőkészséget ugyanúgy leképezik egymás között a gyermekek, mint azok ellenkezőjét. A szülők közötti kapcsolat minősége tehát nagymértékben befolyásolja a testvérkapcsolat alakulását is. A testvérféltékenység szinte minden többgyerekes családban előfordul. Természetes, hogy az idősebb testvér riválisának érzi a kis testvért, és féltékeny rá. A testvérféltékenység összetett jelenség, amely szorongást válthat ki, és viselkedésbeli változást idézhet elő az idősebb testvérben. A korábban szófogadó gyermek engedetlenné válhat, haragot táplálhat a testvére és a szülei iránt is. Intő jel lehet a többszöri indulatkitörés, a rosszkedv és a visszahúzódás. Jelentkezhetnek kevésbé direkt megnyilvánulások, például étvágytalanság, alvásproblémák, éjszakai bevizelés is.

Ez utóbbiak főként abban az esetben fordulnak elő, ha a nagy testvér látszólag pozitív érzéseket táplál a kis testvére iránt (elhárító mechanizmus). Jellegzetes viselkedésmód, amikor az idősebb testvér újra kisbaba akar lenni: ölbe kéredzkedik, arra kéri a szüleit, hogy öltöztessék fel, ő is cumizni akar, mint a kis testvére. Mindez nem más, mint figyelemfelhívás, amely azt jelezheti a szülők felé, hogy a gyermek több törődést igényel.

Ilyen helyzetekre a nagyobb gyermek életkorának megfelelő módon célszerű reagálni. Az óvodáskorú gyermekkel már meg lehet beszélni az érzéseit. Nem célravezető, ha minduntalan arra buzdítják a szülők, hogy szeresse a kis testvérét, és bánjon kedvesen vele. Ugyanakkor a példamutatás minden életkorban jól működik. Ha hagyják a gyermeket saját tempójában közeledni a testvéréhez, előbb-utóbb hozzászokik a jelenlétéhez, és elfogadja, hogy a korábbi háromfős családi egység bővült.