Néhány korábbi tanulmány már rávilágított arra, hogy a testünkben lévő egyes vegyi anyagok szaga hívogató lehet a belőlünk táplálkozó nőstény szúnyogok számára. Az azonban még nem állt a vizsgálatok középpontjában eddig, hogy a különféle, nem természetes szagok, melyeket nap mint nap felviszünk magunkra (például a szappané) miként befolyásolják ezt.
Ugyanis, bár a nőstény szúnyogok alapvetően vérrel táplálkoznak, de emellett a növényi nektár is rajta van az étlapjukon – és mivel a szappanok jellemzően virágok, növények kedvelt illatát utánozzák, ez a szúnyogokra is hatással lehet. Hiszen ezen illatanyagok által találják meg a növényeket, amelyekből a nektárt kinyerik.
A kutatók négy önkéntest vontak be a kísérletükbe. Elsőként azonosították az egyedi illatjegyeiket, majd négy különféle szappannal kellett mosakodniuk az alanyoknak. Ezt követően az alanyok által viselt ruhaanyagokra engedték az egyiptomi csípőszúnyogokat – egy alkalommal úgy is, hogy az alanyok még szappanos mosakodás nélkül viselték azokat, hogy így is lássák, melyiket tartják vonzónak a vérszívók – megállapításaikat az iScience folyóiratban publikálták.
Az eredmények azt mutatták, hogy egyértelmű a különbség a szappanozás előtt és után a szúnyogok preferenciáit illetően, de nagy a szórás.
A fő megállapítás az volt, hogy a testünk szagát nagymértékben megváltoztatják a szappanok, lévén sok növényi eredetű vegyi anyagot adunk hozzá a testszagunkhoz. Hogy mennyire lesz vonzó vagy éppen taszító az ember ezután a szúnyogok számára, az függ a szappan vegyszereinek és az egyén testszagának kölcsönhatásától is.
A kutatók azt is azonosították, hogy mely vegyi anyagok vonzották vagy taszították legjobban a szúnyogokat. A távoltartásukban például a kókusz illatú vegyi anyag tűnt a leginkább hatékonynak.
Rámutattak arra is, hogy a kis minta miatt az eredményekből még nem feltétlenül lehet levonni mélyebb következtetéseket – a kutatók azonban bíznak abban, hogy lesz majd módjuk egy nagyobb vizsgálat elvégzéséhez is a jövőben.
Ha ezek sikerrel járnának, hatékonyabb védekezési módszereket lehetne kidolgozni a zavaró vérszívók távol tartására. Ilyen lehetne egy számukra zavaró illatú szappan is.
Borítókép: unsplash.com