A nagyszülők jobban szeretik az unokát, mint a gyermeküket?

Az 1960-as évek óta létezik az ún. nagymama-hipotézis: a kutatók szerint az egyik oka annak, hogy a nők termékeny koruk után is évtizedekig élnek, hogy az általuk nyújtott támogatás megnöveli az unokáik túlélési esélyeit. A legújabb bizonyítékok szerint a gyerekek tanulmányi eredményeit, teljesítményét is növeli a nagyszülők aktív támogató jelenléte.

E kapcsolat biológiai hátterének megismerése érdekében James Rilling, az amerikai Atlantában lévő Emory Egyetem kutatója és munkatásai 50 olyan nőt vizsgáltak, akinek legalább egy 3-12 éves kor közötti biológiai unokája van. Mágneses rezonancia vizsgálattal figyelték meg agyi működésüket, miközben a nagymamák az unokáról, az unoka szüleiről és egy nem rokon gyerekről vagy felnőttről készült képet néztek.

„Az unokákról készült felvételek esetében a legkiemelkedőbb volt az érzelmi empátiához köthető agyi terület aktivitása. Ez arra utal, hogy a nagymamák törekednek arra, hogy érezzék azt, amit unokájuk érez, amikor interakcióba lépnek velük. Ha az unoka mosolyog, érzik a gyerek örömét. Ha az unoka sír, érzik fájdalmát és frusztrációját” – mondta Rilling.

A kutató korábban hasonló vizsgálatot végzett apák részvételével is. A nagymamák érzelemfeldolgozásért felelős, valamint a jutalmazásért és motivációért felelős agyi területein jelentkező aktivitás átlagosan erősebb volt, mint az apáknál. Voltak ugyanakkor olyan apák, akiknél ugyanilyen nagymértékű aktivitás mutatkozott ezeken a területeken.

Ugyanakkor ha a nagymamák felnőtt gyerekük képét nézték, kissé más agyi területek aktiválódtak, mégpedig a kognitív empátiáért felelősek. Ez arra utalhat, hogy inkább kognitív úton próbálják megérteni felnőtt gyereküket, mint hogy közvetlen érzelmi kapcsolatot tapasztaljanak meg.

„Érzelmi empátia az, amikor az ember képes átérezni, amit a másik is érezhet, a kognitív empátia viszont, ha kognitív szinten megérted, mit és miért érezhet a másik” – mondta Rilling. Ez magyarázatot adhat arra az érzésre, melyet sok felnőtt megtapasztal akkor, amikor szülei látszólag jobban örülnek az unokának, mint neki. Rilling szerint ez érthető.

„A kisgyerekeknél valószínűleg olyan vonások alakulnak ki, amelyek képesek manipulálni nemcsak az anyai, hanem a nagyszülői agyat is. A felnőtt gyereknél már nincs meg ugyanaz a cukiság-faktor, így nem váltanak ki ugyanolyan érzelmi reakciót” – fejtette ki a kutató.

Az eredmények szerint létezhet egy globális gondoskodó rendszer az agyban, amely aktiválódik az anyáknál, az apáknál és a nagymamáknál. Rilling a tervek szerint a jövőben nagypapáknál és más gondozóknál is megvizsgálja a jelenséget.