Visszatalálunk egymáshoz? Konfliktusok és megoldások a szülő–gyermek kapcsolatban
Módosítva: 2/26/2012 2 perc pszichológiakamaszkori problémákÖsszes cikk
A szülő–gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. Vajon miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni?
Jól tudjuk, hogy a gyermek felnövekedése során van legalább két olyan érzékeny időszak, amikor különösen sok ütközésre, konfliktusra számíthatunk. De mely esetek tartoznak a fejlődéssel együtt járó, természetes problémák körébe, és mi az, ami már aggodalomra adhat okot? Mikor érdemes a szülőnek türelmesnek, toleránsnak lennie, s mikor határozottan föllépnie? Hogyan értessük meg és fogadtassuk el gyermekünkkel azt, amiben nem vagyunk készek a kompromisszumra? Miként érjük el, hogy kamaszként is a bizalmába avasson bennünket? Rendbe hozhatjuk-e még – akár szülőként, akár "felnőtt gyermekként" – a kapcsolatot, ha már eldurvultak a konfliktusok, és tele vagyunk sebekkel? 
A nehéz, sok szülő számára napi problémát jelentő kérdésekre a "Visszatalálunk egymáshoz? Konfliktusok és megoldások a szülő-gyermek kapcsolatban" című kötetben Prof. Dr. Bagdy Emőke, Dr. Ranschburg Jenő, Dr. Vekerdy Tamás és F. Várkonyi Zsuzsa igyekszik választ adni. A kötetben olvasható Ranschburg Jenő élete utolsó előadásának szerkesztett anyaga, amely a tőle megszokott emberséggel és humorral idézi emlékezetünkbe a nagy formátumú, szeretetre méltó tudós alakját.
Részlet a könyvből:
"Hogyan védhetjük meg a gyereket önmagától? Sajnos azt kell mondanom, mindentől nem tudjuk megvédeni, mert tapasztalatokat kell szereznie, de egyes dolgokban egyértelmű határvonásra van szükség. Bármilyen lágy is a szülői szívünk, bizonyos kötöttségek mindenképpen szükségesek, mert parttalanná válhat a kíváncsi öntapasztalás.
Az például, hogy a serdülő este adott időre hazajöjjön, szükséges elvárás. Neki tudnia kell, hogy meddig mehet el, és azt is, hogy ha megsérti a határt, akkor azért az édesanyja és az édesapja bizonyos következményeknek teszik ki őt. Például egybehangzóan azt fogják mondani: jövő hétvégén, amikorra bulit terveztél, itthon maradsz és tanulsz! Sokan azt mondják, hogy nem lehet ezt már elérni a fiataloknál. Én meg azt mondom: attól függ, hogy milyen konzekvensen teszed! El lehet érni! És el is kell érni, mert a szülők által felállított határ, bármennyire is lázadozik ellene a gyerek, biztonságot ad. A biztonság pedig az ember alapvető szükséglete – létszükséglet. Ha nincs semmilyen határ, mert a szülő azt mondja, menj, majd hazajössz, ha akarsz – más szavakkal: mindegy, hogy mit teszel az életeddel –, akkor a gyerek tényleg olyan lesz, mint a szélfútta levél, és nagyon veszélyes irányokba sodródhat.
Szülőként az a dolgod, hogy engedd új tapasztalatokat szerezni, ugyanakkor vigyázz arra, hogy ezek a tapasztalatok ne legyenek túlságosan súlyosak. Nem baj, ha azt mondja rólad, hogy az én anyám örökké csak kárál! Hadd mondja! Hidd el: később, a feleségétől azt fogja kívánni, hogy olyan anya legyen, mint amilyen te voltál. Ne aggódj azon, hogy ideiglenesen konfliktusos kapcsolatba kerültök, hiszen tudod: neki nagyon nehéz, hogy tőled eltávolodva építse saját magát. Bár a szülői álláspontot ekkor még megpróbálja kilapátolni magából, mégis az épül bele a személyiségébe, s évek múlva jól láthatóan is azt fogja képviselni az életében."
Prof. Dr. Bagdy Emőke
A szülő-gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. Vajon miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni?