Világszerte helytelenítik az orvosok, hogy a szülő nők vajúdás közben egyenek. Mert szerintük egy sürgős császármetszés esetén az altatás alatt a tüdőbe juthat az étel, és fulladást okozhat. A helyi érzéstelenítés elterjedésével azonban az utóbbi években drámaian csökkent az ilyen esetek száma.
A szülészek egy része korábban is úgy gondolta, hogy az semmiképp nem jó, ha a kismamák a sok-sok órán át tartó vajúdás közben éheznek. A londoni King's College orvosai 1426 egészséges, először szülő nőt követtek, akiknek egyik csoportja csak a korábban is engedélyezett vizet ihatta vajúdás közben, másik része azonban ehetett is kenyeret, sütit, gyümölcsöt, alacsony zsírtartalmú joghurtot, izotóniás italt vagy gyümölcslevet. Nem találtak különbséget a két csoport között. Még a hányás aránya is megegyezett szülés közben: 35 százalék volt mindkettőnél, valamint a világra jött babákra sem volt hatással, hogy édesanyjuk nassolt-e közben.