Újra a rendszerben

Idén valóban egész nyáron nyaraltunk, bár Apa összesen kétszer 3 napig volt szabadságon, de egy tóközeli kertes ház a gyerekeknek maga a paradicsom. Még a  kamasz gyerekek is feltalálták magukat, viszonylag kevés unatkozásnak voltam szemtanúja, bár nekik tudatosan adtam feladatokat a ház körül, így éreztek rá a bútorcsiszolásra és a festésre, ezzel órákig le volt kötve mind a négy nagyobb gyermek. A kicsiknek nem kellett iránymutatás, csak néha kellett leszedni őket a háztetőről, vagy lebeszélni egy-egy vadabb ötletről, mint például kötélpályaépítés hevederekből vagy nyári szánkózás a fák között...

Szeptembertől egy átmeneti és mindannyiunknak teljesen új életformát élünk, ami még több szervezést igényel a részemről, de remélem, a gyerekek megtalálják a helyüket az új rendszerben is. Néha a nagyvárosban, sokszor itthon, vagy éppen fordítva; majd meglátjuk, a hétköznapok rutinja majd megmutatja, hogy az ingázás vagy a kétlakiság egyszerűbb, és mikor melyik.

Nem állítom, hogy hat gyermekkel könnyű lesz ezt megvalósítani, de megpróbáljuk. Előre elnézést kérek a tanároktól, edzőktől, mert bizony elképzelhető, hogy pont az a füzet marad a konyhaasztalon vagy az úszócuccc a szárítón, esetleg a kotta a zongorán jó pár km-re az iskolától. Sokkal részletesebb határidőnaplót fogok vezetni, mindenkinek lesz egy saját színe a naptáramban és a táskáján is és a kicsiket is meg kell tanítanom, hogy a saját dolgaikra figyeljenek, bár ahogy ezt elképzelem, kicsit reménytelen: reggel negyed 7-kor másodikos kisfiam iskolatáskával, tornaholmival, edzőcuccal, bicajos sisakkal, úszófelszereléssel, gurulós táskával a heti holminak és a két nem kicsi alvókájával indulásra készen áll az ajtóban az öt hasonlóan felszerelkezett testvérével együtt... Megpróbáljuk!

A nyári szünet nem tud elég hosszú lenni, szülőként is nagyon jó, hogy nem kell reggelente korán kelteni a gyerekeket, hogy lehet ráérősen reggelizni, hogy azt csinálnak, amihez csak kedvük van, nincsenek kötelezettségek, csak nyaralás.