Tudatmódosítás másképpen: ami beteggé tesz, és ami gyógyít

– A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket c. könyve után a múlt év végén jelent meg magyarul a második könyve, A sóvárgás démona, amely az Ismerd meg a függőségeidet alcímet viseli. A praxisában kiemelkedő fontosságú a szenvedélybetegek kezelése?

– 14 évig dolgoztam szenvedélybetegekkel egy olyan területen, amely Észak-Amerika legkoncentráltabb drogos negyede. Vancouver Downtown Eastside nevű részén tíz háztömbnyi területen több ezer kábítószeres él, akik zömmel heroint, crack kokaint és metamfetamint használnak. Nagy itt a szegénység, sokan élnek prostitúcióból, gyakoriak a HIV és a hepatitisz fertőzések.

– El lehet képzelni a szenvedélybetegséget úgy, hogy az egyfajta krónikusan módosult tudatállapot?

– Igen. A következő kérdés pedig az, hogy miért akarják az emberek a tudatukat módosítani. Az én pácienseim bódítani, kábítani akarják magukat, mert egyébként szenvednek. A szenvedélybetegség mindig a páciens elkeseredett próbálkozása arra, hogy csillapítsa a fájdalmát, elnyomja a szorongását, és ne érezze a boldogtalanságát. A további kérdés nem az, hogy miért van szenvedélybetegség, hanem hogy miért van fájdalom.

– Vannak-e olyan tudatmódosító szerek, amelyek nem bódítók, hanem ellenkezőleg, ébresztők? Ilyen szer esetleg az ayahuaszka, amelyet Ön is használ a szenvedélybetegek leszoktatásában?

– Ha megnézzük a tudatmódosító szereket, majdnem mindegyiket lehet kétféle módon is használni. Még az alkoholnak is van úgynevezett ceremoniális használati módja, amikor szertartás keretében arra használják, hogy az ember felébredjen.

– Mégiscsak spiritusz a neve.

– Pontosan. A középkori Európában úgy tartották, hogy az alkohol hatása úgy alakul ki, hogy egyfajta szellem, azaz „spirit” szállja meg a fogyasztóját. Az alkoholos italt jelentő spiritusz szó ugyanabból a gyökérből származik, mint a spiritualitás. Az amerikai bennszülöttek a dohányt is spirituális módon használták, épp azért, hogy felébredjenek. Ugyanezek a szerek azonban arra is használhatók, hogy az ember kábítsa magát. Nemcsak a szerről van tehát szó, hanem főleg arról, hogy milyen kontextusban és milyen motivációval él velük az ember. És fontos tudni, hogy vannak olyan tudatmódosító szerek, amelyek nem alakítanak ki függőséget, akárhányszor használja is őket az ember – ilyen pl. az ayahuaszka.

– Mit tesz a szenvedélybetegek tudatállapotával az ayahuaszka rövid, illetve hosszú távon, ha ébresztőszerként használják?

– Mielőtt erre a kérdésre válaszolok, vissza kell térnem oda, hogy hogyan értelmezzük a szenvedélybetegséget. A tudományos vizsgálatok szerint a szenvedélybetegség a gyermekkori szenvedéssel kezdődik. Akikkel én dolgoztam, azokat is kivétel nélkül bántalmazták gyermekkorukban, a férfiakat is, szexuálisan vagy érzelmileg, sok esetben elhagyták, visszautasították őket. A stressz, a bántalmazás következtében kibírhatatlan, mély érzelmi fájdalom alakul ki, az ember spirituális szempontból elszakad a világtól, úgy érzi, hogy teljesen egyedül van, tehetetlen, nem létezik nagyobb közösség, nagyobb egység, nincs Isten. Ezen élmények hatása alatt fejlődik ki az agy, az agyközpontok, így a többi közt a motivációért felelős ún. dopaminerg agyi centrum is, amelyek a továbbiakban nem egészséges módon funkcionálnak.

Az ayahuaszka látomásokat ad, de nemcsak káprázatos, szép színeket, hanem ezeknek a látomásoknak érzelmi tartalmuk is van. A szertartás résztvevői érzelmileg a gyermekkorukban találják magukat, és kiderül számukra, hogy mitől futnak, mi elől menekülnek a szenvedélybetegségük segítségével. Az ayahuaszka azt is meg tudja mutatni nekik, hogy van náluk nagyobb egység, van nagyobb értelem a világban, nem csak az ő kis egójuk. És ha ezt megtapasztalják, akkor már nem kell menekülniük.

Ahogy itt bemutatom a folyamatot, az természetesen idealizáció, a felébredés zömmel nem egyik pillanatról a másikra történik meg, bár megtörténhet időnként úgy is. Többen mondták már nekem, hogy az ayahuaszka olyan, mint 5-10 év pszichoterápia egy éjszaka alatt. Persze amit az ember így belát, megtanul, azt a tudást még integrálni kell az életébe, és ez a nehezebb. Tehát az ayahuaszka nem csodaorvosság, nem jelent megoldást mindenki bajára – csak a pácienseim egy részénél használható, de azokban az esetekben nagy segítséget nyújt. Orvosilag sokkal nagyobb érdeklődéssel és nyíltabb elmével kellene tanulmányozni.

Vannak más hasonló hatású szerek is, pl. az iboga, amelynek az a sajátossága, hogy tökéletesen és gyorsan meg tudja szüntetni az opiát-addikciót, olyan embereknél is, akik évtizedek óta használnak heroint. Ha nem áll fenn kontraindikáció, pl. szívbetegség, az illető részt vesz egy iboga-szertartásban, amelynek során szakember segít neki, olyan, aki tudja, hogy mit csinál, mert egyébként az iboga, az ayahuaszkával ellentétben, veszélyes is lehet – hozzáértő segítséggel azonban az opiát-függés egy éjszaka alatt megoldódik. Előfordulhat persze, hogy a páciens később visszamegy a kábítószerhez, hiszen ha valaki abbahagyja az opiátot, még nem jelenti azt, hogy a függéshez vezető dinamikák is megoldódtak. Az iboga révén elért gyors elvonás a munka kezdete, nem a vége, azonban a folyamat során nem kell a páciensnek metadont adni, és egyáltalán nincsenek elvonási tünetek. Ez majdnem csodás.

– Az iboga az igen erős függőséget okozó dohányzásról való leszokásra is használható lehetne.

– Igen. Bűn, hogy a szenvedélybetegek gyógyításához nem áll a rendelkezésünkre ez a módszer, holott a pszichedelikumok segítségével egyszerű lenne az addikciók kezelése. Kutatni kéne ezeket az anyagokat, megtudni, hogy mi az aktív összetevőjük, dolgozni velük, hiszen a használatuk életmentő tud lenni.

– Az elmúlt évtizedben a betegek gyógyítása mellett megerősödött a pozitív pszichológia irányvonala is. Ön mit gondol: használhatók a pszichedelikumok a szenvedélybetegek leszoktatásán túl az egészséges egyének személyiségfejlődésének segítésére is?

– Ha kifejezetten a korábban említett két növényi szerről, az ayahuaszkáról és az ibogáról beszélünk, akkor elmondható, hogy ezeket nem szenvedélybetegek kezelésére fedezték fel és használták, használják a sámánok. Afrikában az ibogát, Dél-Amerikában az ayahuaszkát a bennszülöttek spirituális tanítónak tekintik. A test lázadása című könyvemben a stressz által okozott betegségekről írok – ide sorolom a rákot, az autoimmun betegségeket, a bélgyulladásokat és mindazokat a betegségeket, amelyek létrejöttében az érzelmi, lelki tényezőknek komoly szerepük van. Nem azt mondom, hogy csak a stressz okozza őket, de az komolyan hozzájárul a kialakulásukhoz. Akik rákot kapnak, azok pl. általában olyan emberek, akik elfojtják az érzelmeiket, elsősorban a haragjukat. Jellemző rájuk, amit egy Woody Allen-film szereplője mond: „Sosem vagyok mérges. Inkább rákot növesztek helyette.” Az ayahuaszka ezekben a betegségekben is tud segíteni.

Gyógyítottam rákosokat és szklerózis multiplexeseket is ayahuaszkával, ami segíthet abban, hogy a páciensek megtalálják saját magukat, és ki tudják fejezni igazi lényüket. Az ilyen kurzus öt napos, az előkészítő szakaszban megállapítjuk, hogy a betegek milyen lelki dolgokat akarnak megtanulni, milyen kérdésekre keresik a választ, mi a szándékuk, majd feldolgozzuk a szer hatása alatt történteket, és segítséget nyújtunk abban, hogy hogyan kell majd a kurzus során szerzett tapasztalataikat integrálni az életükbe.

Akinek semmi betegsége sincs, csak jobban akarja ismerni saját magát, mélyebben akarja élni a spirituális életét, annak is tud segíteni az ayahuaszka. Mindazonáltal ez nem recept, nem lehet azt mondani, hogy mindenki használjon ilyen szert; csak az éljen vele, akit ez a konkrét módszer vonz és megtalálja a lehetőségét, hogy biztonságosan és hozzáértő vezetés alatt vegyen részt egy ilyen szertartásban.

– Ez a fajta terápia a spiritualitásra való rátalálást szolgálja?

– Egy magyar származású amerikai pszichiáter, Hora Tamás mondta azt, hogy minden probléma pszichológiai, de minden megoldás spirituális. Hora alapított egy pszichiátriai módust is, a metapszichiátriát. Úgy gondolta, hogy mivel az ember lényege spirituális, nem lehet helyrehozni az emberi szenvedést, ha a betegek spirituális oldaláról megfeledkezünk. Ebben én is sok igazságot látok.

– Ön hogyan definiálná a spiritualitást, hogyan érthető ez a fogalom egy materialista világban?

– Az én értelmezésemben a spiritualitás nem vallásos fogalom, lehet valaki vallásos anélkül, hogy spirituális lenne, és viszont. És persze lehet egy spirituális ember egyben vallásos is.

A spiritualitás számomra az, hogy nem az emberi egó jelenti az egészet, nem csak azok vagyunk, amit az egónk mond, hogy vagyunk, hanem egy nagyobb egységhez tartozunk. Ha csak a saját kis énünket látjuk, ha csak azon keresztül tapasztaljuk meg a világot, akkor nem találjuk meg a helyünket és szenvedünk. A spirituális utak ezt a nagyobb és mélyebb igazságot keresik – ennek sok módja van, mindenkinek meg kell találni a saját útját.

– Az elmúlt évtizedben megélénkültek a pszichedelikumokkal kapcsolatos tudományos kutatások, többek között sikerrel alkalmazzák az MDMA-asszisztált pszichoterápiát poszttraumás stresszbetegek gyógyításában vagy a pszilocibint rákbeteg haldoklók szorongásának csökkentésére. A különböző pszichedelikus szerek különböző módon hatnak?

– Vannak a szerek között biokémiai különbségek, de hatásukban alapvetően nem különböznek. Egyetlen különlegességet viszont érdemes hangsúlyozni: speciálisan az iboga szünteti meg az ópiát-függőséget.

– Sokáig dolgozott a palliatív ellátásban. Mit tapasztalt, milyen tudatállapotban van egy haldokló beteg?

– Ha az ember az erről szóló tibeti tanításokat megérti, akkor látható, hogy úgy halunk, ahogy éltünk: aki szűken él, az szűken hal meg. Azzal a kivétellel, hogy az emberek sokszor felébrednek az utolsó hetekben, belátják, amit korábban az életük során nem voltak képesek vagy hajlandók belátni. Ez attól is függ, hogy milyen segítséget kapnak. A halálos betegségben szenvedőknél nemcsak arról van szó, hogy a fizikai fájdalmukat csökkentsük, ami persze nagyon fontos, hanem hogy segítsünk nekik az érzelmi, lelki fájdalmakban is, segítsünk abban, hogy jobban megismerjék önmagukat, és úgy hagyhassák itt a világot, ahogy jöttek, az életükben felszedett sok poggyász nélkül. Nagy segítség lenne ebben, ha lehetővé tennék a haldoklók számára a pszichedelikumok használatát.

– A szenvedélybetegségekről szóló könyvének eredeti címe In the Realm of the Hungry Ghosts, azaz Az éhes szellemek birodalmában, ami egy buddhista tanításra utal: a hat világ egyikét hatalmas hasú, de gyűszűnyi keskeny torkú szellemek lakják, akik soha nem tudják kielégíteni a sóvárgásukat. Ön buddhista?

– Csak olyan értelemben, amennyiben Nietzsche azt mondta, hogy Buddha a legnagyobb fiziológus – amihez én hozzáfűzném, hogy Buddha volt tulajdonképpen a legnagyobb pszichológus is. Azt gondolom, hogy sokkal mélyebben megértette az ember elméjét, mint mások, látta annak törvényeit saját magában. Ha követnénk, akkor egy sokkal nyugodtabb és békésebb, igazságosabb világban élnénk. A metódus, amit Buddha tanított, azaz a meditáció és az önbelátás nélkül nem érdemes élni. Sokat köszönhetek a buddhista tanításoknak: nyáron például részt vettem egy tíz napos vipassana elvonuláson, azaz egy speciális meditációs folyamatban. Közel állnak hozzám ezek az elvek, de más rendszerekben, így pl. a jézusi tanításokban is sok olyat látok, amit érdemes megfogadni.

– Mit gondol, a pszichedelikumok által elérhető spirituális élmények, illetve a Buddha vagy Jézus tanításai révén elérhető élmények azonos értékűek?

– Szerintem nagyon hasonló helyre visznek. A baj az a pszichedelikus tapasztalatokkal, hogy amit valaki a szer hatása alatt tapasztal, az nem biztos, hogy vele marad utána: ahhoz konzekvens munka és iparkodás kell. A szer nélküli módok, többek között a buddhista meditáció lassabb hatásúak, ezért inkább megváltoztatják a beégett dinamikát, és konzekvensebbek. Vagyis nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy minden beteg, minden addikcióban szenvedő és spirituális útkereső használjon pszichedelikumokat, nem gondolom, hogy ezek adnák meg a választ az egészség és betegség minden kérdésére, csak annyit mondok, hogy ezeknek a szereknek van létjogosultságuk, jobban kellene őket ismerni.

Nagy bestseller most Amerikában Anita Moorjani Dying to be me című könyve. A halálos beteg, leukémiás nő egy halálközeli élmény révén spirituális újjászületést élt át, és belátta, hogy egész életében nem volt saját maga. Meggyógyult, betegségmentesen hagyta el a kórházat, ami egy csoda, de persze megvannak a fizikai, biológiai okai, hiszen a biologikum összeköttetésben áll az ember érzelmi és lelki életével. Én is láttam már ilyen gyógyulásokat. Vagyis rákos, autoimmun betegek esetén a megfelelő testi gyógyítás mellett azt is érdemes megnézni, hogy milyen stresszhatások válthatták ki a betegséget, mik azok a dolgok, amikre az illető már gyermekkora óta nem mondott nemet, így olyan állapotba került, hogy azt a testének kellett megtennie.

Ha ugyanis mi nem mondunk nemet, mert meg akarunk felelni másoknak és elnyomjuk az igazi érzéseinket és igényeinket, akkor az immunrendszerünk működése is gátlás alá kerül, és a test fog nemet mondani betegség formájában. Ne ellenségnek lássuk a betegséget, hanem tanítónak. Nemcsak a betegségnek vannak tünetei, hanem maga a betegség is egy tünet, egy életmód tünete, egy többgenerációs család tünete – és nemcsak a beteg tüneteit kell nézni, hanem a viszonyait is, a világgal, a családjával, a munkahelyével, a társadalommal fennálló kapcsolatát. Ha a pácienst rá tudjuk venni arra, hogy anélkül, hogy vádolná, kíváncsian nézze meg saját magát, akkor sokkal többet segítünk neki, mintha csak a fizikai tüneteit kezelnénk.

forrás: Dr. Kazai Anita/ medicalonline.hu