Szia Barbi!

Na figyu, de titok ám! Egyik nap, ahogy a medence mellett napoztam az új Rebecca Mythos fürdőrucimban (majd elmesélem, hol vettem), összebariztunk. Állati cuki volt, úgyhogy elhatároztam, hogy elszököm vele egy hosszú hétvégére nyaralni. Este, amikor Vaszilij a hülye haverjaival pókerezett a páncélszobában, összepakoltam. Karcsi a kerítésen túl várt rám a kocsijával. Eléggé elfáradtam, amíg kihúztam mind a 23 Louis Vuitton bőröndömet a kapuig. Karcsi meglepődött, hogy ennyi cuccal jövök egy hétvégére, de végül önfeláldozóan kipakolta a saját sporttáskáját, és így befért a holmim a szemétszedő hálók, a kefék meg a slagok közé.

Milyen vicces szó: slag. Ő mondta, hogy így hívják. Az a hosszú gumicső izé, amiből spricceli a vizet. És még a kocsi! Nem fogod elhinni. Vaszilijnek nincs érzéke az ilyenekhez, mindig csak a Porsche Panamerákkal járunk, de ez a piros Lada kombi – igazi régiség. Na de inkább írok a nyaralásról: a cipekedéstől olyan fáradt voltam, hogy egyből elaludtam este, de a másnap csodálatos volt. Kora reggeli 12 órakor kimentünk a strandra Karcsival. Te, a strand olyan, mint az álló szoli, csak ingyen barnulsz, ha a belépőt kifizetted. Hihetetlen. A kapuban ugyan volt egy kis szitu, amikor nem kértem vissza 1000 euróból. Állítólag ennyiből egész családok élnek hetekig. Muris. Karcsi mondta, hogy ez itt nem szokás. Meg az sem, hogy szolgákkal vitessem a csomagjaimat a partig. Állítólag nem szabad szolgának nevezni a néniket, akik abban az aranyos otthonkában vannak, meg kismamacipőben, mert ők csak a jegyet szedik. De ha már elveszi a jegyet, igazán leviheti a nyugágyat, nem? Mindegy, mondtam, hogy legközelebb majd vigyázok.

Szupcsi volt a strandolás. Mindenhol emberek feküdtek törülközőkön, aranyos pocakokkal. A mellettünk fekvő hölgynek meg is adtam a plasztikai sebészem telefonszámát, aki 2-3 millióért baráti áron rendbe szedné zsírleszívással, szilikonnal, ráncfelvarrással. Egyből szedte is a törülközőjét, és indult – szerintem a klinikára, mert ilyen árat lehetetlen kihagyni.

Ebédre lángost ettünk. Mmmmm, fincsi volt, kicsit hasonlít az íze az orosz blinire. Kérdezték, hogy mit kérek rá, mondtam, hogy 20 deka belugakaviárt, de kiderült, hogy csak sajtot, tejfölt vagy fokhagymát lehet választani. Ebéd után idegenekkel labdáztunk a Balatonban, abszolút testőrök nélkül. Nagyon vidám volt a hangulat. Karcsi meg is hívta a társaságot fröccsözni. A fröccs olyan, hogy valami rosszabb bort szódával hígítanak. Szóltam, hogy csak szódát kérjenek, mert hoztam magammal pár palack silányabb 1945-ös Chateau Mouton-Rothschildot Vaszilij pincéjéből. Biztos nem fog hiányozni neki, mert sosem ivott belőlük, csak mutogatta a barátainak.

Délután elmentünk Fűzfőre bobozni. Hogy az milyen izgi!! Mondtam Karcsinak, hogy azóta nem száguldoztam ilyen jót, hogy Vaszilijjal Bajkonurban kilőttek bennünket sztratoszféra-repülésre. A bob ráadásul még nyitott is, mint egy kabrió. Össze is kócolta a frizurámat, úgyhogy el kellett ugranom Bécsbe fodrászhoz Karcsi kocsijával és bankkártyájával, amíg ő a romantikus vacsorához készülődött.

Hogy ezen a Karcsin milyen jól áll az öltöny! Ültünk a vízparti étteremben, és mindenki minket nézett. Én csak egy tavalyi Danasha Luxury estélyit kaptam magamra. Annyira izgatott voltam, hogy étvágyam is alig volt, ezért kihozattam mindent az étlapról, és csipegettem innen-onnan, meg Trixi kutyusomat etettem bélszínnel. Szegény Karcsi valami erőset ehetett, mert ömlött a halántékáról a verejték, amikor kihozták a számlát. Igazi gavallérként nemcsak fizetett, de még ott is maradt segíteni a mosogatásban – ilyen kedves ember. Így a második éjszaka is esemény nélkül telt, ha érted, mire gondolok.


Vasárnapra mindenfélét terveztünk: vízibiciklizést, ahol nekünk kell tekernünk, csak akkor megy a vízen, nem úgy, mint a jachtunk; strandröplabdát, vattacukorevést, de sajnos értem jött Vaszilij. Furcsa módon nem volt mérges Karcsira, még zsebkendőt is adott neki, hogy felitassa az orra vérét (Karcsi vérnyomása felszökött a melegben). Azt mondta neki, jól tette, hogy telefonált. Nem értem, miért hívta Karcsi Vaszilijt, biztos a munka miatt. Az uram, amilyen gonosz, nem fizette ki előre Karcsi következő havi medencetisztító bérét, pedig szegény fiúnak teljesen elfogyott valamiért az összes megtakarított pénze. Na mindegy, szupcsi romantikus mininyaralás volt, örökre a szívembe zártam Karcsit, a Balatont, és az összes megismert kedves prolit. Sajnos most el kell mennem megint egy dögunalmas világkörüli útra, és már az sem dob fel, hogy Vaszilij elintézte, hogy játszhassak a Die Hard 5-ben valami öreg, kopasz, Bruce nevű faszival.

Rég nem írtam, pedig annyi minden izgi történt. Emlékszel a medencetisztító srácra, akiről meséltem? Akinek az a hihetetlenül lebarnult izmos teste van. Wow! Karcsinak hívják. Kiderült, hogy nem csak jól néz ki, de olyan ari. Nem úgy, mint az unalmas férjem.