A szaloncukor a szalonkabáthoz, a szalonzenekarhoz és a szalonképeshez hasonlóan a társalgó akkor divatos elnevezéséből nyerte a nevét. Karácsonyfát ugyanis csak a gazdagabb családok állítottak, mégpedig a szalonban. Kezdetben a selyempapírba majd sztaniolba tekert cukorkákat és csokigolyókat akasztották a karácsonyfára szaloncukorként. A papírt két helyen megcsavarták, hogy tartson a csomagolás, és a selyempapír sztaniolból kilógó két végét berojtozták. A gazdagabb családok cukrászoktól vásárolták meg a karácsonyi édességet, a szegényebbek pedig otthon készítették el, a századfordulótól pedig beindult tömegtermelése. Érdekes módon a rojtozás maradt a legutolsó kézimunka a szaloncukorgyártás iparosítása során, míg a „ricselő gép” meg nem oldotta ezt a feladatot is.
1891-ben egy magyar cukrász tizenhét-féle szaloncukorreceptet jegyzett le. Máig megborzongok, ha gyerekkorom bevonat nélküli, kemény, fehér, rózsaszín és barna fondant-szaloncukraira gondolok, melyeket a díszekkel együtt őriztünk, és évről évre visszakerültek a karácsonyfára. A mai szaloncukrot, melynek ízesítését folyamatosan megújítják és bővítik az egymással versengő csokoládégyárak, jellegzetes téglaformája és csomagolása teszi azzá, ami. Ma már általában csak egyrétegű a csomagolás, de a kétoldalt összefogott színes fényes papír mindig jellegzetes kis csokival bevont desszerteket rejt magában.
A szaloncukornak is meg van a szimbolikája a karácsonyfán: csillogó csomagolásával a csillagokat, az angyalokat, az élet fájáról leszedhető mitikus tudást testesíti meg.
Bár a boltokban kínált ízválaszték zavarba ejtő, megpróbálkozhatunk házi szaloncukor-készítéssel is.
A receptet több helyen is olvastam, elég egyszerűnek tűnik.
Hozzávalók:
Az alaphoz:
fél kg cukor
1,5 dl víz (vagy tej)
10 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
10 dkg darált keksz (vagy mézeskalács)
Az ízesítéshez:
Bármi, amit ki szeretnénk próbálni. Kerülhet bele kókuszreszelék, narancshéj, mandula, dió, kandírozott gyümölcsök, és kedvenc italok – érdemes kísérletezni.
Először a cukorból és a vízből (egyesek tejjel készítik), főzd meg a fondant-t. Körülbelül tíz perc alatt olyan sűrűvé válik, hogy nem folyik el, ha egy tányérra csöppentesz belőle.
Másik próbája az, ha egy drótból (szaloncukor-akasztóból) hajlított karikát belemártasz a fortyogó masszába, és megpróbálsz buborékot fújni belőle. Ez volt számomra az idei karácsonyvárás legszebb élménye!
Ha sikerül valamelyik próba, le lehet venni a tűzről, és fakanállal kevergetve megvárni, míg langyosra hűl és fehér massza nem lesz belőle. Ekkor keverd hozzá a vajat és az étcsokit, majd jöhet a többi, apróra vágott-tört hozzávaló is. Ha túl kemény lenne, óvatosan vissza lehet melegíteni, majd egy sütőpapírra teríteni kb. másfél centi vastagon. A kihűlt masszát vizes késsel vágd kis hasábokra, a hasábokat forgasd kakaóporba, vagy olvasztott csokoládéval vond be, és jöhet a csomagolás hosszadalmas művelete.
Egy a fontos: a csomagolásnál kövesd a hagyományokat, hogy igazi szaloncukrod legyen a fán!
Sok szerencsét kívánok a házi szaloncukor-készítéshez!