Szabadulás a múlt fogságából
Módosítva: 10/9/2024 2 perc pszichológiaLélekÖsszes cikk
Ami megtörtént, megtörtént, már nem tudunk rajta változtatni – éppen ezért sokak szerint hiábavaló elemezni a múltat. Valójában számos előnyünk származhat abból, ha megpróbáljuk feltárni a cselekedeteink, döntéseink mögött rejlő mozgatórugókat. Ez ugyanis segíthet abban, hogy megértsük és elfogadjuk az érzelmeinket.
Bizonyára mindenki megfigyelte már önmagán, hogy különböző életszakaszokba lépve mennyire másképpen áll a múltban átélt élményeihez, mennyire másképp gondolkodik és érez velük kapcsolatban, legyen szó költözésről, meghiúsult álláslehetőségről, netán esküvőről, válásról.
Előfordulhat, hogy ami a múltban egyértelműen szerencsétlen, nemkívánatos eseménynek tűnt, idővel akár szerencsés, az életünket pozitív irányba fordító történésként értékelődik át. Ezek az úgynevezett zárt (feldolgozott) emlékek megerősítik a személyes identitásunkat, és támpontként szolgálnak a jövő tervezéséhez.
A stabil, személyes identitás kialakításában segít, ha felismerjük, hogy egyszeri, megismételhetetlen személyes történeteink vannak, és a múltunk különbözik mindenki másétól.
Az emlékezés segít a koherensebb énérzet kialakításában is. Ha visszaemlékezünk a múltunkra, és közös elemeket találunk az egykori és a jelenlegi énünk között, finomabb átmeneteket fedezhetünk fel azokban a változásokban, amelyeken a személyiségünk az évek során átment. Ennek hatására kevésbé lesz szakadozott, különböző énekre osztott a múltunk.
A reminiszcencia, a múltra reflektálásnak arra a különös módjára vonatkozik, amely az agyunkat fokozatosan a pozitívumokra figyelésre hangolja. Nem más, mint visszaemlékezés a kellemes, örömteli érzelmekkel járó emlékekre, illetve a pozitívumok megtalálása a negatív emlékekben. Tudatos fókuszálás az élmények és az ingerek pozitív oldalára, ami irányulhat a külső világra vagy a belső énre is.
Az előbbi esetében önmagunkon kívüli tényező (személy, élmény, tárgy) a pozitív élmények forrása, mint amikor az egykor átélt naplemente szépsége ismét megérint bennünket, és a hála, az áhítat vagy a csodálat érzésével tölt el. A belsőre reflektálás (például, amikor régebbi iskolai vagy munkahelyi sikereket idézünk fel) pedig a büszkeség érzését hívhatja elő, akárhányszor visszaemlékezünk rá.
Azon túl, hogy az emlékezés pozitív érzéseket kelthet, eszközként is szolgálhat, hogy múltbeli, súlyos történéseket zárjunk le. Ha tudunk apró, pozitív tanulságokat megfogalmazni, könnyebbé válik a megküzdés a negatív emlékekkel.
Hogyan emlékezzünk?
A leghatékonyabb módszer a múlttal szembenézésre a terápiás közeg. De sokat tehetünk önmagunkért már azzal is, ha a hétköznapi rutinunkba beépítjük, hogy tudatosan fordítunk időt az egykori szép emlékek lelki újraélésére, vagy törekszünk arra, hogy régmúlt eseményekben apró pozitívumokat találjunk.
A kellemes esetek utáni kutakodást ösztönözheti, ha tárgyak – fotók, naplórészletek, levelek vagy ajándéktárgyak stb. – segítségét hívjuk, vagy ha nem egyedül merengünk a múlton, hanem társak, barátok társaságában idézzük fel. Ez új aspektusokat, részleteket is felszínre hozhat, és más szempontból is meg tudjuk közelíteni a korábbi dolgokat.
Nagy Henriett pszichológus, egyetemi docens cikke a HVG Extra Pszichológia magazinban olvasható teljes terjedelmében.
Borítókép: elements.envato.com
Ami megtörtént, megtörtént, már nem tudunk rajta változtatni – éppen ezért sokak szerint hiábavaló elemezni a múltat. Valójában számos előnyünk származhat abból, ha megpróbáljuk feltárni a cselekedeteink, döntéseink mögött rejlő mozgatórugókat.