Vegyünk egy férfit és egy nőt. Hétköznapi, egyszerű kapcsolatban élnek, mint a legtöbb ember. Dolgoznak, terveznek, álmodoznak, szeretik egymást. De vajon hányszor hangzott már el köztük az a mondat, hogy MIÉRT NEM TUDSZ VÉGRE MEGVÁLTOZNI?
Fenti mondatnak egyébként több formája van, például „Csak azt nem szeretem benned, hogy…”, aztán „Ígérd meg, hogy erről leszoksz…” vagy „Ha szeretnél, nem csinálnád ezt…”. De akárhány alakja is van, mind azt sugallja, hogy jó, jó ez a kapcsolat, szép ez a szerelem, de valahogy mégsem maradéktalanul.
Álmodtam egy férfit magamnak
Elgondolkodhatunk, vajon létezik-e az a másik, aki maradéktalanul megfelelne minden elképzelésünknek, elvárásunknak. Nem arról van-e szó, hogy gyerekkorunkban belénk ivódott egy kép a királyfiról, aki nagy és erős, felmászik értünk a toronyba és megment, és kísértetiesen hasonlít az apura. Egy megfoghatatlan álomképet keresünk, sőt, legtöbbször az ellenkező nemű szülőnk fiatal mását, de ez az igényünk sajnos eleve kudarcra van ítélve. Mert a másik korántsem álomkép, se nem hasonmás, hanem hús-vér ember a maga vérmérsékletével, álomképeivel és fájdalmaival, hangulataival és szokásaival. Soha nem lesz mesésen tökéletes, mint az a bizonyos királyfi, és soha nem fog olyan plátóian és feltételek nélkül szeretni, mint az apu.
Szexi macsóból házitündér
De van itt még egy érdekes kérdés: nem azt akarjuk-e egy idő után kiirtani a másikból, ami az első látásra vonzott benne? A 32 éves Brigi második férjét, a Gézát mindenki szerette a társaságban. Kellemes megjelenésű volt, vicces és kedves, ráadásul isteni tarjákat sütött nekünk parázson a kerti partikon, amiket rendeztek. Mindig figyelt rá, hogy legyen poharunk, a poharunkban italunk, tiszta tányérunk, és amikor a buli véget ért, szó nélkül nekiállt elmosogatni. Sóhajtoztunk is a barátnőkkel, hogy Brigi bezzeg megfogta az Isten lábát, és hogy mind ilyen férjet akarunk. Csak Brigi nem sóhajtozott. Vagyis dehogynem, ő is sóhajtozott, csak nem ezért, hanem hogy milyen uncsi az élete, mert a Géza szüntelenül tesz-vesz, mint egy nő, tisztaságmániás lett, folyton főz, port törölget, jó, hogy kézimunkázni még nem kezdett el. Hát, igen. Csakhogy nem volt ez mindig így.
Pont egy ilyen vadgitárosra vágyott Mert néhány evvel azelőtt, amikor Brigi lázban égő szemmel rohant fel hozzánk, hogy halálosan szerelmes lett egy pasiba, aki bőrdzsekiben fekszik és kel, és szinte a terepjárójában lakik, és folyton borostás, és vállig ér a haja, és dzsesszgitáros egy underground zenekarban, és bomlanak utána a csajok, és bemegy Brigi előtt az ajtón, na, nem azért mert bunkó, hanem mert észre se veszi, annyira el van gondolkodva a férfidolgain, és hogy jaj, pont ilyen macsóról álmodott mindig, és most mit csináljon, hogy ez a pasi, nevezetesen a Géza meglássa őt és megszeresse. És mi telepakoltuk tippel és tanáccsal, cselt szőttünk, ármánykodtunk, és megszereztük Briginek a Gézát. Némi fenntartással. Mert hogy lesz ebből a Gézából cserebogár?
És tényleg megváltozott!
És tévedtünk. Mert igenis lett, ha nem is cserebogár, de egy végtelenül rendes tag, aki megszerette a mi Briginket, és bármit megtett volna, hogy boldoggá tegye, még a platós terepjárót is eladta, hogy szép városi autójuk legyen, a bőrdzsekit öltönyre cserélte, a haját fazonra nyíratta, és elvette a Brigit. És a szexi macsóból „született férj” lett, olyan, amilyenről Brigi mindig is álmodott. (Mármint a macsós álmai előtt vagy után.) Hát, ennyi Brigi meséje. Meg hogy most unja a Gézát. Mert az agyára megy a porszívózással. Meg a kis poháralátétekkel, amiket mindenhová odarakosgat a nappaliban. Meg a bútorápoló szagával, hogy tele van vele a lakás. A tanulságot mindenki vonja le magának.
Pál Feri atya a másik megváltoztatásáról„Sokszor azért akarjuk egymást megváltoztatni, hogy közel lehessünk a másikhoz. Azt gondolom, hogy ameddig te olyan vagy, addig nem tudok elég közel lenni hozzád, mert hát olyan vagy. Ha azonban megváltoznál, máris közelebb lennénk egymáshoz. (…) Én rendszerető vagyok, te nem. De ha te is rendszerető lennél, máris milyen közel lennénk, együtt rakhatnánk rendet, és együtt élveznénk a közös rendrakás szépségét. Sőt, tulajdonképpen átélnénk annak a furcsa bizsergető érzését, hogy már nincs is mit rendbe rakni, mert mind a ketten ezt csináljuk, s ezért, csak úgy huncutságból egy kis rendetlenséget csinálnánk néha. És aztán így élveznénk az életet, két rendrakó… Tehát azért akarjuk megváltoztatni egymást, hogy közel lehessünk a másikhoz. Ez azonban, ha szabad így kifejeznem, elég elfuserált módja a közeledésnek. Ez körülbelül olyan, hogy egy nagy szablyával jövök, és azt mondom: Hopp, ahol kinőttél, ott leváglak. Ha azonban én elfogadom, hogy ő egy másik, nem pont olyan, mint én, akkor az már az egymáshoz való termékeny közellevésnek az első lépése. ”
(Forrás: www.palferi.hu) Vegyünk egy férfit és egy nőt. Hétköznapi, egyszerű kapcsolatban élnek, mint a legtöbb ember. Dolgoznak, terveznek, álmodoznak, szeretik egymást. De vajon hányszor hangzott már el köztük az a mondat, hogy MIÉRT NEM TUDSZ VÉGRE MEGVÁLTOZNI?