Mennyi a büntetés ha nem szavazok?

Magyarországon már a XVIII. század végén kezdtek el szervezetten mozgolódni a nők. Ennek első jele a gyermekjóléti intézmények létrehozása volt, köztük is a Brunszvik Teréz által alapított kisdedóvó, amit ma óvodának hívunk.

Később középiskolát is létrehoztak lányok számára. Veres Pálné, akiről később leánygimnáziumot neveztek el, járt ebben az élen. Az 1848-ban lefektetett törvényben pontosan szabályozták, ki szavazhat és hogyan. A nők és a vagyontalanok „természetesen” nem szavazhattak. Ezt azonban a törvényalkotók túl liberálisnak tartották, ezért kizárták még azokat is, akiknek adóhátralékuk volt.

A nők egy része már nem csak a tanulásért, hanem a politikába való beleszólás jogáért szállt síkra. Tették ezt a Budapesti Munkásnők Asztaltársaságában és a Magyarországi Nőmunkások Egyesületében. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (utóbb Nőtanács) a nők emancipációját tűzte zászlajára, de emellett nem titkolt célja volt, hogy szavazókat gyűjtsön a kommunista párt számára. 1904-ben létrejött a Feministák Egyesülete , akik komplex reformprogram keretében fogalmazták meg választójogi követeléseiket.

Kiadványaikban az emancipáció mellett érveltek. Ámde hiába követeltek általános választójogot a derék munkások, így az 1913-as törvény értelmében mindössze a lakosság 8,6 százaléka választhatott. Közben lezajlott egy világháború, így 1919-től megváltoztak a szabályok.

Ez alapján már a lakosság 40 százaléka dönthetett a sorsa felöl. Nőknél külön feltételül szabták az írni és olvasni tudást. 1922-ban szigorodtak a feltételek: ha egy nőt eltartott a férje és nem volt legalább három gyermeke, nem szavazhatott, de akkor sem, ha 30 évnél fiatalabbak volt, és nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel.

Aztán jött egy újabb háború, majd választani lehetett, de csak egy jelölt létezett A Nőtanács, akár egy nagy szörny, önálló életre kelt, és a többi nőszervezetet magába szippantotta.

1949-ben bekerült az alkotmányba a nők egyenjogúsága és a szabad munkavállaláshoz való jog. Sokáig kötelező volt a szavazás, viszont csak egy jelölt volt. Ez 1983-ban módosult, amikor is engedélyezték két jelölt állítását, de a nem hivatalos jelöltek csak 1985-ben tűntek fel. Az első szabad választás 1990-ben volt, ahol 30 párt indított jelöltet, 12 állított országos listát, és 6 párt került a parlamentbe.

Más országokban a nők hol korábban, hol később jutottak szavazati joghoz.

Új-Zélandon már az 1820-as években választójogot kaptak a nők, ez volt az első ország, ahol ezt bevállalták a férfiak. Orosz barátaink már 1917-ben úgy gondolták, egyenlő szavazati jog jár minden 20 év feletti embernek.

Szomszédunk, Ausztria 1918-ban gondolta úgy, hogy a Frau-k és a Fräulein-ek az urnához vonulhatnak.

Őket követte Lengyelország és Svédország, majd a nagy világválság előtti évben Nagy-Britannia és Spanyolország is engedett.

Az iszlám országok közül Törökország az elsők között vezette be a női választójogot. A császárság 1922-es megszűnése után, Kemal Atatürk került hatalomra. Sok változást vezetett be a törökök életébe, latin abc, európai divat, és nem utolsósorban a nők választójoga köszönhető neki.

Ennek ellenére sok olyan iszlám ország van, ahol a nők nem hogy nem mutogathatják magukat, de a szavazóurnákhoz sem járulhatnak. Kuvaitban 2005-ben sikerült kiharcolni, hogy az asszonyok is egyenrangúnak legyenek tekintve, legalábbis ezen a téren. Szaúd-Arábiában, Bruneiben, Libanonban és Bhutánban mind a mai napig csak korlátozott szavazati joggal bírnak.

Ellentetében Portugáliával, ahol előbb visszaállították ugyan a korábban eltörölt vagyoni alapú szavazati jogot, ezzel párhuzamosan a középfokú végzettséget nem megszerző nők sem szavazhattak. 1946-ban azonban a családfenntartó nők, és azok az asszonyok, akik dupla annyi adót fizettek be, mint a férfiak, szintén szavazati joghoz jutottak. A férfiakkal azonos jogok azonban csak 1974-től illetik meg a portugál nőket.

Indonézia 1945-ben minden felnőttre kiterjeszti a jogot, sőt még a 18 év alatti, de házasságban élő fiatalokra is, kivéve ha a kommunista párt tagjai.

Lichtenstein főleg adóparadicsomként ismert előttünk. A választási törvény alapján kötelező szavazni. A férfiak 1862-től vonulhattak az urnák elé, a nőknek ez a lehetőség kissé később adódott, 1984-től élhettek állampolgári jogukkal.

Svájcot sokan irigylik, mind a gazdasági szakemberek mind a nép, de nem feltétlenül csodás ott az élet. Jelenleg az óragyártásáról elhíresült Schaffhausen kantonban kötelező szavazni, bár a büntetés mindössze 3 frank (450 Ft), ami 107 éve változatlan. A nők viszont mindössze 1971-től fizethettek büntetést, ha nem éltek a jogukkal, míg a férfiak 1848-óta tehetnek így.

Belgium szintén vonzó sokunk számára, annak ellenére, hogy 1919-ig a női nemet megkérték, tartózkodjanak a szavazástól, ehhez képest már 1949-ben kötelezővé vált.

Kanada viszonylag hamar felismerte a női emancipáció szépségeit, és több tartományban is szavazati jogot adott a gyengébbik nemnek. Ezzel együtt a háború alatt szolgálatot teljesítő katonákat és felnőtt rokonaikat is megilletette a jog, kivéve ha Kanadával hadiállapotban lévő országban születtek.

Dél-Afrikában mindössze 1994 óta van joguk a fekete bőrű nőknek szavazni.

Bahreinben a mai napig sem szavazhatnak a nők. Igaz a férfiak sem.