Megint világvége

A helyes válasz az igen, igen, igen – és bárcsak be lehetne küldeni akárhová a sok dühös állásfoglalást, hol foganatja van az efféle petícióknak. De nincs, jelen állás szerint... Mit tehet ilyenkor a mezei médiacsináló és egyben rettegő családapa? Szakértői segítséget kér, de azonnal!

Ürge-Vorsatz Diána magyar fizikus, klímakutató, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) munkatársa, nem mellesleg hét gyermekes édesanya. Több mint egy évtizede a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője, számos hazai és nemzetközi publikáció szerzője.

Valóban, a huszonnegyedik óra legvégén vagyunk, a saját létünket fenyegetjük! A dinoszauruszok 350 millió évig éltek a Földön, és ha nem jön egy nagy külső hatás, akkor talán még máig is. Civilizációnk, a legoptimistább hozzáállással is mondjuk 10 ezer éve létezik. De már ez a 10 ezer év elég volt ahhoz, hogy minden külső beavatkozás nélkül a kihalás útjára tereljük fajunkat. Az Északi-sarkon 40 év alatt a jeges területének a fele meg-, és a jég tömegének a háromnegyede elolvadt, a legszerényebb becslések szerint… Millió éves korallszirtek mára szinte lakatlanok a Csendes-óceánon, s az éghajlatváltozás további következményeként egy-két évtizeden belül megszűnik rajtuk az élet minden formája.

Ja kérem, hol vannak azok a sarkok, merre e korall-szigetek? Filozófiai értelemben nagyjából, mint a hajdan oly távolinak tűnő Kaffa városa, minek lelkes genovai ostromlói 1347-ben pestissel fertőzték meg Európát, hogy aztán 200 milliós áldozatot követeljen a fertőzés, no meg némi belátást egy maréknyi túlélőtől a hullahegyek láttán. Ráadásul most szólnak előre, verik félre a harangot, hogy változz, mert eljön a végítélet, hol hovatartozástól függetlenül mindenki csak vesztes lehet, és? A nagy büdös semmi kérem alássan, mintha a középkori haláltáncok kollektív emlékélményét élnénk újra, bár azt is töketlenül. Milyen lehet ezt klímakutatóként megélni!?

Nagyon rossz. Nem látjuk a saját tevékenységeink súlyát. Pedig minden egyes döntés és ember számít, hiszen mindenki döntéseinek eredménye, hogy épp hol vagyunk, hová tartunk. A legtöbb klímakutató, aki ezen a területen dolgozik, emiatt klinikailag depressziós! Persze akik nap mint nap a problémákkal foglalkoznak, könnyen kiéghetnek. Nem árt látni a megoldásokat is, hogy vannak olyan lehetőségek, amikkel sok mindent tehetnénk a folyamatok lelassítása, sőt, akár visszafordításáért is!

Minden országban vannak problémák, és vannak javulások. Németországban például fantasztikus eredményeket értek el a megújuló energiával kapcsolatban, viszont képtelenek megküzdeni a szénipari és autóipari érdekeltségekkel. Ma Magyarországon tavalyhoz képest megduplázódott a napenergia felhasználóinak száma!

nincs önálló környezetvédelmi tárca, sem felelős választópolgár, akit ez különösebben zavarna. Értem én a politikust, hát még a kritikust, hogy mennyi, de mennyi problémával kell megküzdenünk széles e hazán, innen és túl, csak ugye lennének prioritások, akárhogy is! Félő, további „mizérialokalizálás“ és a szemünk láttára sivatagosodik majd el a Kánaán. A környezeti hatások nem tisztelnek határokat, nem vesznek figyelembe nemzeti érdekeket, de előszeretettel söpörnek el kiszolgáltatott populációkat.

Azért hallgatnak is ránk! Most éppen Budapest klímastratégiáján dolgozom egy kis csapattal, egy városfejlesztési koncepció részeként, és tetszik, hogy nyitottak a legvadabb ötletekre is. De egy ilyen projektben mindig nagyon sok szempont versenyez egymással, egyszerre nagyon sok érdeket kell érvényre juttatni. Viszont van fórum elmondani, hogy ténylegesen lépjünk át a 21. századba, és tervezzünk olyan közlekedési rendszereket a magyarországi városokban is, ahol normalizálódnak a költségek, mégis mindenki el tud jutni háztól-házig. Ahol nincsenek dugók, így a légszennyezés a harmadára, a napi használatban lévő autópark pedig 95 százalékkal csökken, így a parkolókat jórészt meglehetne szüntetni, és helyükkel növelni a zöld felületeket, sorolhatnám. Ezeket a modelleket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már évek óta teszteli, alkalmazza a gyakorlatban.

Jó, hagyjuk is az adjon az Isten, adjon az Állam, adjon a Cola modernkori kívánság-szentháromságát, hát még a nemzetközi szervezeteket; még félre érti valaki a valamit, szokás szerint. Kerüljön terítékre a legfontosabb: maga az individuális, egótól és empátiától vegyes lényünk! Mik azok a lépések, amiket megtehetünk a jövő generációiért?

Mindenekelőtt magunkért, hiszen már most szenvedünk a negatív hatásoktól. Idén én és a fiam is Lyme-kórt kaptunk, ami természetesen volt korábban is Magyarországon, de mára háromszor annyi a megbetegedések száma az éghajlati változások miatt, krónikus fertőzés lett...

Lépés, cselekvés pedig rengeteg van, de két példa idekívánkozik. Egyrészt az említett közlekedés. Rendszerszintű megoldások sokasága áll rendelkezésre, de a rendszert valakinek használnia is kell! A klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsájtásáért 70%-ban a városok felelősek. Ezen belül a motorizált forgalom nagyjából a feléért, és ez egyre csak nő. A közlekedésben egyelőre nincsenek nagy megfejtések, ott a technológia mellett komoly szemléletváltozásnak kell bekövetkeznie. Persze nagyon klassz az elektromos autó, de ha tele van a város elektromos autóval, akkor ugyanakkora a dugó, ráadásul az áramot is elő kell állítani, jellemzően még fosszilis energiaforrásból. Pedig már most mennyi más megoldás áll rendelkezésre: veszem a telefonom, és beírom honnan hová szeretnék menni, és egy mini busz vagy taxi értem jön, közben felvesz más embereket is, de letesz ott, ahová én megyek. Ez így, már a mai információtechnikával kivitelezhető. Mire várunk? Több lenne a zöld, többet lehetne biciklizni és gyalogolni. Másrészt az épületszigetelés, és épitéstechnikai innováció. Ezen a területen már megoldott, hogy majdnem nulla energiabefektetéssel a megszokott hőmérsékleti komfortot biztosítsuk. Télen mindenki utálja, hogy a hideg miatt hatalmas a fűtés számla. Ma már Magyarországon is kiváló épületek épülnek, amik gyakorlatilag erőműként is felfoghatóak, hiszen több energiát termelnek, mint amennyit felhasználnak. Szépek, kényelmesek, és még az egészségünknek is sokkal jobbat tesznek, mint egy hagyományos épület: nincs penész, kondenzáció, tiszta mindig a levegő, az allergia, az influenza ritkább, és 40 százalékkal csökken az érrendszeri megbetegedések száma ilyen lakókörülmények között. Hatalmas a nyereség, és nem feltétlenül drágább az alkalmazott technológia. Hosszútávon semmiképpen sem. Meg kell érteni: azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne engedjük meg magunknak!

Itt az ideje hát a súlyos önvizsgálatnak, hogy vajon meddig hitegetjük még magunkat, mint Atlantisz lakói Terry Jones filmjében: nem süllyedünk, nem süllyedünk! (Erik, a Viking, 1989.). Ráadásul úgy teszünk, mintha a bőrünkből kellene kibújni, gyökerestül felforgatni mindent, lemondani arról, ami a levegővételnél is fontosabb. Ha jól értelmezzük az adatokat, ez utóbbi, mármint felhagyni a lélegzetvétellel lassan összejön, ahogy félelmes démonaik is sorra megelevenednek a statisztikák tükrében. Az érrendszeri, daganatos elváltozások, tehát a jellemzően táplálkozási és életmódbeli anomáliák hozományai napjainkra népbetegségek, nem beszélve a stressz és más lelki eredetű állapotváltozásainkról. Amit közös környezetünkkel művelünk, azt tesszük az emberi természettel is. Siralmas a jelen, kívül, belül rohad...

Oktatás és a gyermeknevelés, ezen múlik a jövő. Minél több közös élmény gyerekeinkkel, kint a természetben, hogy lássák, milyen csodás és lássák azt is, mi múlik el. Nem tagadhatjuk le a történéseket. Ha valaki rájön arra, hogy milyen nagy érték, akkor onnantól kezdve jobban átgondolja a cselekedeteit. Az oktatás során meg kell mutatni azokat a lehetőségeket, amivel az egyén is jobban jár, hiszen mindenki egészséges akar lenni, és természetesen jobban élni.

Hát ez az! Csodálatos, hogy egy valami nem tartható fenn sokáig, és az esetünkben az önző hülyeség. A gyerekeink velünk, de ha kell, nélkülünk egy normális világban fognak felnőni, ha lesz idejük összehozni. Youth for Climate az európai mozgalom neve, s valóban tömegeket mozgat meg, százezres nagyságrendben. Amerikában egyetlen fiatal tiltakozása és szembesítő röpirata katalizált társadalmi szolidaritást, kortársai az államokat perlik alkotmányos jogaik sérülése miatt a klímaváltozás kormányzati felelőssége kapcsán.

Nincs mese, meg leszünk leckéztetve, elgondolkodhatunk a büntetésünkön, és bizony joggal, mert nem ezt ígértük! Nem ezt ígértük az első pillanatban, mikor a kezünkben tartottuk őket, mikor nem volt nálunk boldogabb szülő, mikor fűnek, fának büszkélkedtünk, s a csillagokra tettünk esküt, hogy mindentől megvédjük Őket... S a végén magunktól kell!? Ilyen kudarcos mítoszrombolással együtt élni nem lehet, ennél nagyobb úr a lelkiismeret. Ha nekem nem, egy hét gyermekes anyukának csak elhiszik.