Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Kurkumával az agyvérzés ellen

Módosítva: 10/9/2024 1 perc RákKutatásIdegrendszerÉlelmiszerekTermészetgyógyászatSzív- és érrendszerÖsszes cikk
Állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy egy kurkumából kivont vegyület segíti az agysejtek regenerálódását szélütés után – közölték amerikai kutatók. Eredményeiket az Amerikai Szívtársaság (AHA) nemzetközi stroke-konferenciáján ismertették.
Korábbi vizsgálatok is jelezték már, hogy a curry és a kurkuma jellegzetes élénksárga színét adó vegyület, a kurkumin gyulladást gátló és antioxidáns tulajdonságokkal bír.


Egyes tanulmányok arra is utaltak, hogy rákellenes hatása lehet, csökkenti a meglévő tumor méretét, illetve ritkábban alakul ki daganatos betegség azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kurkumin tartalmú ételt, ezen kívül májvédő hatású, mert csökkenti a májsejtekben a krónikus gyulladást. A mostani kutatásban Paul Lapchak, a Cedar-Sinai orvosi központ munkatársa csoportjával azt vizsgálta, segíti-e a vegyület az idegsejteket ellátó útvonalak helyreállítását szélütés után. Mint elmondta, amikor a szert a szélütést követő egy órán belül megkapták a kísérletben szereplő nyulak, kevésbé romlottak motoros funkciók a szélütést követően. Ez az időtartam az ember esetében három órát jelent. A hibrid vegyület – melynek jele CNB-001 – átlép az agy-vér gáton, gyorsan szétoszlik az agyban, ahol azután az idegsejtek túlélésében szerepet játszó, kritikusan fontos folyamatokat moderálja.

mti
Állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy egy kurkumából kivont vegyület segíti az agysejtek regenerálódását szélütés után - közölték amerikai kutatók.