Ez 1 év alatt nem kevesebb, mint 100 milliárd forint. Ha osztunk-szorzunk, akkor hamar kijön, hogy egy átlagos családban 50 000 forintnyi élelem landol a kukában. És ennek 40%-a készételek maradéka.
Gondoljunk csak bele! Ez nemcsak igen tetemes pénzbeli pazarlás, hanem ehhez hozzáadódik az étel elkészítéséhez, szállításához szükséges nyersanyag és energia is. Nem beszélve arról, hogy 500 000 tonna felesleges hulladékról van szó, amit el kell szállítani, feldolgozni vagy komposztálni. Ez igencsak megnöveli az ökológiai lábnyomunkat.
Természetesen itt is a legjobb a megelőzés, vagyis az, ha meg sem vesszük a felesleges élelmiszert, és tudatosan vásárolunk. Egy 2021-es felmérés alapján az ételpazarlás még mindig jellemző. A megkérdezettek fele az ételek mennyiségét nem a vendégek számához szabja, az ünnepi asztalra sokkal több és többféle étel kerül, mint más alkalmakkor.
Idén karácsonykor átlagosan 27 000 forintot szántunk ételre, italra, és 10-ből csak 4 ember tartotta szem előtt a mértékletességet. Hogy ne dobjunk ki 10 000 forintot a kukába, most mutatunk pár hasznos trükköt a maradék újratervezésére.
Az elkészült ételt mihamarabb takarjuk le, és a hűtőbe is lefedve, dobozolva tegyük, mivel a levegőből mikrobák kerülnek bele, amelyek szobahőmérsékleten gyorsabban szaporodnak! Jó tudni, hogy milyen ételt meddig lehet biztonságosan hűtőben tárolni.
A karácsonyi kedvenc, a töltött káposzta savassága miatt biztonsággal tárolható három napig is. Ha a kinti hőmérséklet nem emelkedik 5 °C felé, bátran tegyük a káposztás kondért az erkélyre vagy a teraszra!
A másik jellegzetes ünnepi hozzávalóval, a hallal már sokkal jobban kell vigyáznunk. Mivel puha, magas nedvesség- és alacsony savtartalmú, gyorsan romlik. Két nap után már ne fogyasszuk!
Hasonlóan veszélyesek a nyers tojásból készült tejes, majonézes ételek. Ezeket mindig frissen fogyasszuk, mert megeshet, hogy a szagán nem érezzük, de a szalmonella már megjelent benne!
Szerencsére a fagyasztó sok maradéknak jó barátja, a sülteket, a pörkölteket, a halászlevet nyugodtan fagyasszuk le! Figyeljünk arra, hogy mihamarabb a fagyasztóba kerüljön az étel! Ne tároljuk a hűtőben napokig, mielőtt a fagyasztóba tesszük, mert ugyanúgy megjelenhetnek a mikrobák, és az étel veszít az értékéből.
Újrafeldolgozáskor fontos, hogy alaposan forrósítsuk fel az ételt, a megbetegedéseket okozó legtöbb mikroba 75 °C-on elpusztul. Ezt tehetjük akár mikróban is, de arra figyeljünk, hogy a mikró pontszerűen melegít, és egyes részek hidegek maradhatnak. A szükségesnél egy-két perccel hosszabb időre tegyük be, és miután kivettük, várjunk, hadd járja át a meleg az egész ételt! Ha az étel alkalmas arra, hogy felforraljuk, ezzel még biztosabbra mehetünk.
Az ételmaradék veszélyes hulladéknak számít, amelyre szigorú szabályozás vonatkozik, azonban a szabályok országonként eltérnek. Dániában létezik a lejárt élelmiszerek boltja, Angliában pedig a közösségi hűtő, melybe betehetjük a felesleges ételt, melyet a rászorulók bármikor kivehetnek.
Jó hír, hogy ez az irány az Európai Unióban is látszik. Igyekeznek racionalizálni a törvényi kereteket, hogy a megmaradt étel könnyebben eljuthasson az éhezőkhöz.
Egy kis kreativitással számtalan új fogást alkothatunk. Ezek a receptek garantáltan nem olyanok lesznek, mint az iskolás éveinkből jól ismert pénteki „mindent bele” levesek.
Egy maradék száraz főtt rizsben is van fantázia: tejjel, vaníliás cukorral, esetleg kevés pudinggal felfőzve kész is a tejberizs. A növényi tej szerelmesei öntsék fel vízzel, majd turmixolják össze, szűrjék le apró lyukú szűrővel, és már ihatják is a házi rizstejet!
Ha esetleg főt krumplival, krumplipürével vagy hasábburgonyával számoltuk el magunkat, akkor sem kell kétségbeesni. A burgonya kiváló alapja lehet számtalan ételnek, tojással és némi liszttel feldolgozva kész is a tésztánk a gnocchihoz. És ha a gnocchit pirított morzsába hempergetjük, már nudli néven köszönthetjük. Snackalapanyagnak is elsőosztályú. Némi vaj, liszt és tojás hozzáadásával burgonyás pogácsát gyúrhatunk belőle.
Morzsával és fűszerekkel kiegészítve pedig pikáns burgonyafasírtot süthetünk, melyet nem mellesleg vega ismerőseink is bátran fogyaszthatnak. A tejes-vajas krumplipüré megmentése már nagyobb kihívás, de a kissé megfáradt püréből sütőben hercegnőburgonyát, olajban pedig ropogós krokettet süthetünk.
Még a szottyos, hideg sült krumpli számára is van megoldás! A legnehezebb feladat talán a másnapos sült krumpli esete, de ebből éppen olyan finom hash brown vagy brassói készíthető, mint friss krumpliból. A hash brown az amerikaiak egyik kedvenc reggelije, amely nem más, mint durván összetört, vajjal, borssal, paprikával lesütött krumpli.
Az „újrafőzés” nyertesei a sült húsok. Páratlan fogások alkotóelemei, és tökéletesek könnyű, gyors vacsorának. Ezek nem csupán kényszermegoldások, hanem kifejezetten helytálló ételek: a felcsíkozott vagy felszeletelt sültek lehetnek levesbetétek, például krémleveseket dúsíthatunk velük. Az orosz hússaláta a sült hús tipikus felhasználási formája, de a maradék kacsa- vagy libasült is jól mutat egy céklás, diós salátában.
Darálva vagy felaprítva rakott ételeket is kiegészíthetünk belőle, de szendvicsnek sem utolsó, csak mindenképp legyen mellette valamilyen szaftos kellék: tojás, avokádó, torma, joghurtkrém, majonéz, sajtok, ez a lista szinte végtelen.
Süteményfronton is hajlamosak vagyunk túllőni a célon. A krémes édességek általában hamar elfogynak, legtöbbször szegény mézeskalács és bejgli utazik velünk az új évbe, betonkeménységűre száradva.
A mézeskalácsokat, ha még nem kőkemények, szilvalekvárral összeragasztjuk, majd olvasztott csokiba forgathatjuk, így fűszeres linzert kapunk, amely a lekvártól újra megpuhul. Ha már menthetetlenül megszáradt, még mindig darabokra törhetjük, vagy le is reszelhetjük, és pompás alapja lehet keksztekercsnek, szórt süteménynek, pohárkrémbe morzsának vagy szilveszteri nyalókabonbonnak.
A cake-pop tulajdonképpen nem más, mint csokiba vagy mázba mártott kekszgolyó pálcára szúrva, mutatósan dekorálva. Sokféleképpen variálható, ajándékba, partira, gyerekzsúrra, farsangra is tökéletes. Kristálycukorral töltött pohárba szúrva a legegyszerűbb kínálni ezt a falatnyi finomságot.
Felturbózhatjuk a bejglit is. Forraljunk fel tejet vaníliás cukorral! Egy tepsit kenjünk ki margarinnal, és ebbe vagdossuk bele a diós vagy a mákos bejglit! Locsoljuk meg a vaníliás tejjel, aztán jöhet rá egy újabb réteg bejgli, majd újra tej, amíg el nem fogy! Előmelegített sütőben pár percig sütve gubához hasonló finom desszertet kapunk. Reszelhetünk a rétegekre almát is, így zamatosabb lesz az étel. Garantáltan a szilveszteri házibuli sztárjai lesznek ezek a desszertek.