Jogomban áll!

Csak, és persze, Mi, a faj sem maradtunk el a fejlesztések területén... Ha már van ez a „jog” izé, hogy váratlan a semmiből, egy ártatlan kis bolondságból egyszerre ott bömböl a felelősség, úgy legyen! De azt is tanulja meg mihamarább a szentem, hogy ártatlanság ide, bájos mosoly oda, társas-lények vagyunk! Társadalmi normákkal, együttélési szabályokkal, és az bizony kötelező, mindenkire nézve. Szóval, nem csak hébe meg hóba, hékás!


Így is van rendjén. Legyen a törvény vallási, erkölcsi, államigazgatási, szabályozásaik nélkül összeomlana a civilizáció, anarchia és KO vetne véget rövid időn belül a természet és az emberiség örökrangadójának. Ilyen a boksz. Természetesen a jó játék feltétele a feltételek pontos ismerete; a leírás, mely egyensúlyra törekszik az említett fogalmak, azaz a jog és a kötelesség témáiban.
Jó! A korlátozásokból, mondhatni, kiválóra vizsgázott az egyetemes kultúrtörténelem, gratulálunk! Hiába no, nincs eredményesebb az időben elcsattanó atyai pofonnál, még akkor sem, ha olykor, bár szembetűnő sűrűséggel, emberek sokasága életével fizet egy-egy szigorúbb regula okán. Zagson, rendszerhiba, kérjük reklamálni a hálátlan utókornál...
Nos, korántsem ilyen jók az eredmények az alapvető emberi jogok gyakorlatának terén, sőt, mindent – faji, nemi, szín szerinti és nyelvi, hitbéli hovatartozást – összevetve, maximum egy kegyelemkettes jár, amennyiben az utolsó néhány száz esztendő csigalassúságú változásait is beszámítjuk. Be bizony, ebben élünk! Hosszú és gyötrelmes pálya vezetett odáig, hogy sötét, még sötétebb, majd legsötétebb korszakok után mindenki… illetve sokan… vagyis néhányan a milliárdokból kimondhassák: szabadság! Az élet jogának gyakorlását, a kötelezettségek gyümölcsét, mit becsületes munkával, a tisztességes mindennapokkal immáron meg lehet váltani. Ilyen egyszerű dolog ez, semmi költészet, film, színház, muzsika, csak maga a tudat: ha adok, cserébe kapok is valamit. Éljen, koccintsunk rá, testvéreim!
Így tett két portugál fiatalember is a hatvanas évek elején, akiket az akkori rezsim hét év börtönre ítélt a gesztusért. Minden esélyük megvolt rá, hogy az idő süllyesztőjében végzik, mígnem az eset egy angol ügyvéd tudomására jutott. Dr. Peter Benenson nevéhez így fűződik talán az infokommunikáció első, az egyéni felelősségvállalás motivációjából született társadalmi célú hirdetése. Ugyanis, vélhetőleg isteni sugallatra, a paragrafusok helyett a nyilvánossághoz fordult. Az Observer egész oldalas vezércikkében az emberek segítségét kérte, és nem mást, mint hogy ők is vessék papírra felháborodásukat! Írjanak a fasisztáknak, a nagykövetségnek, az újságoknak, vagy akár személyesen neki... Nagy kaland, és akkor mi van?
Csoda, tisztelt olvasó! Az önrendelkezés csodája! Az elmúlt bő öt évtizedben e váratlan semmiből, a naiv erődemonstrációból, a militáns pacifizmusból egy világméretű civil közösség, az Amnesty International született, jelezvén az Örökkévalónak, volt értelme! Meg tudjuk védeni magunkat teremtett dzsungeleinkben!
Az emberjogi társulás számos országban, így Magyarországon is önszerveződik. A nemzetközi összefogások mellett specifikus problémák sokaságával foglalkoznak, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltak ne csak díszkötésben, hanem kézzelfoghatóan is elérhetőek legyen. Munkájukat a teljes anyagi függetlenség hitelesíti, adományt kizárólag magánszemélyektől fogadhatnak el. Szép. Itt jön a neheze? Igen.
Jó esetben adófizető, vagy adót fizetni próbáló állampolgárok vagyunk. Ez státuszunk egyik jogalapja, a szerződés, hogy toljuk a szekeret, de cserébe kapunk is valamit. Egy jóléti társadalomban ezt akár befektetésnek is lehetne definiálni, és ahol élünk, az állítólag jóléti társadalom... Ami nem vita tárgya, hogy ha már fizetni kell érte, legalább kerüljön minél több jó helyre a pénzünkből! Ugye?
Ugye. Ennek ellenére a bevallók elenyésző része él a lehetőséggel, pedig egyetlen pipával és egy szervezet megnevezésével mindenki rendelkezhetne kevéske pénze 1%-áról. Nem sok, de rengeteg. Az információ hiánya, a reklámdömping, a bizalmatlanság nem lehet kifogás egy olyan kérdésben, ami legszemélyesebb vágyunkat érinti: a szabadságot! A civil szervezetek, foglalkozzanak bármivel, közvetve mind ezen dolgoznak. Helyettünk is. Ennyit nem ér meg?