Jó nagy durranás

A gyönyörű május azzal telt, hogy Szaki (a nemrég megismert, amúgy egész ígéretes udvarlója miatt) rendre a pokolba merült, majd levegőért kapkodva felbukott, segítségért kiáltozott, aztán újra lerántotta valami kénes, bűzös rémség, és napokig még csak fel se vette a telefont... Hol őrjöngött, hol zokogott, hol remélt, és mi nem győztünk csodálkozni, hogy az utóbbi években így megváltozott a szerelem.

Jó, ezt nem úgy értem, hogy már nem is emlékszünk, milyen, hiszen szerelmesek vagyunk mi most is, sok év óta ugyanabba, de már csak amolyan kényelmesen, tévézősen, bújósan, minden drámát és szívremegést nélkülözve. Na de ez a Szaki!

Egész pontosan az történt, hogy az említett férfiú az első és második találkozás után egyszerűen elpárolgott. Pont akkor, amikor Szaki már lágyulni kezdett, olvadozni és álmodozni. Mert azon az első két randin bebizonyosodott, hogy összeillenek, mint zsák meg a foltja, például mindketten szeretik a lecsót, imádják a hegyvidékes tájat, utálják a kánikulát, és gyűlölik a hazugságot. Szaki áradozott és lelkesedett, és alig várta a harmadik találkozót, mikor talán majd moziba mennek vagy hajókázni, és újra összeér a kezük az éttermi abroszon. De a harmadik találkozó nem jött el. És ekkor kezdődött Szaki pokoltúrája.

De az ég hatalmas és kegyes, és három hét múlva emberünk előkerült, újabb randira hívta Szakit, aki nem tudta eldönteni, hogy sértődött legyen-e vagy közönyös, lelkes-e vagy undok. Mindenesetre megjelent a megbeszélt helyen, ahol a pasi virággal várta, és virágos parkba vitte Szakit, ahol virágillatot szagolgattak, mígnem egy padon megcsókolta őt, de úgy istenesen, abba se hagyta másfél óráig. Aztán vallott is, hogy hát ezért tűnt el, mert érezte, hogy a liezon kezd komollyá válni, hogy érik a csók, és ha a csók berobban, onnantól már nincs megállás, abból már kapcsolat lesz, egyre szorosabb, és félt, hogy összeroppan egy akkora szorításban. Volt még egy búcsúcsók is Szaki háza előtt, meg egy éhes kiskutyapillantás (a pasi részéről), Szaki olvasott a tekintetében, hogy a fenébe ne olvasott volna, mikor lelki társak, szóval azt olvasta, hogy ez a kutyus szívesen felmenne a Szakihoz, mert éhes, árva és elesett, de itt megtorpant a dolog.
Úristen. Szex???
Ez a két szó villódzott Szakink agyában, és faképnél hagyva a nyüszítő embert, felrohant egyedül.

Tehát. A rendes pénteki ülésünk fő témája mi is lehetett volna más, mint hogy meddig illik várni az első szexszel. Pistike szerint a tini lányoknak három hónapig, húsz és harminc között három hétig, negyven fölött, könyörgöm, legalább három randiig. Az első randi beszélgetős vacsi finom kis búcsúcsókkal, második randi a mozié, ahol már nincsenek szavak, csak testbeszéd meg őrületes búcsúcsók egy kis tapival, a harmadik randin pedig… Márti egyetértett, mivel ha a csaj előbb kötélnek áll, könnyűvérűnek tarttatik, és soha többé nem hívattatik fel telefonon, sem nem jelöltetik be fészbukon. Spirike azonban felháborodott, hogy kinek van ideje manapság hetekig randizgatni, mozizgatni, és főleg minek, ha végül kiderül, hogy nem rezonál össze a rezgésük? Csodálkozva néztünk Spirikére, mert ha valaki, ő aztán megközelíthetetlen, de erre csak annyit mondott, hogy ő a húsvér emberekről beszél és nem önmagáról.
Szaki egyre idegesebb lett, hogy akkor mondjuk már meg, hogy most merre és meddig, és nem ér rá erre, mert bármikor helyzetbe kerülhet, ahol döntést kell hoznia. A döntési folyamatot felgyorsítandó elhatároztuk, hogy kivételesen kikérjük egy férfi véleményét a dologról, és felhívtuk Pistike Pistijét, aki azonnal rávágta, hogy még véletlenül sem ítéli el a könnyen ágyba vihető nőket, sokkal inkább azokat, akik nyafka grófkisasszonynak képzelik magukat, és méricskélik, mikor lesz illendő. És még azt is mondta a férfi Pisti (idézem): „Nem azért lépünk le sokszor az első szex után, mert a nő, aki odaadta magát, szerintünk lotyó, hanem azért, mert semmi olyat nem produkált, ami miatt vissza kéne tapsolni.”

Uhhh. Ezen egyhangúlag felháborodtunk, és inkább Mártira hallgattunk, aki szerint mégsem szabad azonnal lefeküdni, mert köztudott, hogy a férfilény vadászni imád, nem is annyira szexelni, és melyik az a debil vadász, aki újra meg újra leteríti a kiterült vadat… Férfi Pisti erre azt mondta, ha a leterített vad titokzatos, sejtelmes, varázsos, akkor a vadász úgy fogja érezni, nincs ez még leterítve egészen…

Szegény üldözött szívű Szaki egyre rémültebben pislogott ide-oda, halni inkább vágyott már, mint (együtt) hálni, látta magát zihálva loholni a nagy puskás vadász elől, látta magát kiterítve is, alélva, hanyatt fetrengve a sűrű avaron varázsosan és sejtelmesen. De aztán hirtelen a szívéhez kapott, majd a telefonjához, majd elhaló hangon közölte velünk, hogy nincs miről beszélni, hisz szíve vadásza már megint nem hívta fel, pedig megígérte.
És csend. Most várunk. Hogy mi lesz.

A gyönyörű május azzal telt, hogy Szaki (a nemrég megismert, amúgy egész ígéretes udvarlója miatt) rendre a pokolba merült, majd levegőért kapkodva felbukott, segítségért kiáltozott, aztán újra lerántotta valami kénes, bűzös rémség, és napokig még csak fel se vette a telefont...