Ismerős háború, ahogy még sohasem láttad
Létrehozva: 2/16/2020 2 perc AktuálisProgramajánlóKultúrpart ajánljaÖsszes cikk
Az utóbbi évek során mintha egyenesen versennyé vált volna, hogy ki tud hosszabb, bonyolultabb, nagyobb erőfeszítést igénylő egysnitteseket összehozni, mintha már nem is a filmművészeti funkció, hanem a werkvideókkal szerzett 5 perc hírnév lenne a cél. Látszólag az 1917 is tökéletesen illeszkedik ebbe a trendbe, hiszen az első előzetes után rögtön egy ilyen színfalak mögötti kisfilmmel is előhozakodott, Oscar-kampánya során pedig másról sem lehetett hallani, mint hogy mekkora kihívás volt, ugyanakkor mennyire indokolt is ez a megközelítés.
Természetesen, ha bele akarnánk kötni, bizonyára találhatnánk olyan pontokat, ahol kissé kényszeres a jelenetek összefűzése, ahol inkább egy másik beállításra kellett volna vágni, és az avatott szem pedig egészen könnyen kiszúrhatja a csalásokat, ahol a különböző felvételek össze lettek ragasztva egyetlen (látszólag) vágatlan snitté. De bátran állíthatom, hogy ennek a stílusnak ennél tudatosabb, funkcionálisabb alkalmazását még soha nem láthattunk nagyvásznon. Az 1917 képiségében nem is Roger Deakins operatőr bámulatos fényei, kompozíciói az igazán bravúrosak, hanem hogy az összes felvétel a megfelelő hatás elérésének szolgálatába van állítva. Sam Mendes rendező nyilatkozataiban sem titkolja, hogy számára az volt a lényeg, hogy valós időben, minél inkább a karakterek szemszögéből követhessük az eseményeket, és a filmben tényleg minden annak rendelődik alá, hogy ezt a rendkívül intenzív atmoszférát megteremtse.
Természetesen ez a vállalás eléggé korlátok közé szorította Mendest és forgatókönyvíró-társát, Krysty Wilson-Cairnst, hiszen csak a két főszereplő szemszögét, és egy relatíve rövid (egy kis csalásnak hála két óra helyett valójában félnapos) időszakot láthatunk az első világháborúból, a cselekmény pedig így már-már videojátékokat idézően fapados: két katonának el kell vinnie egy üzenetet a német vonalakon keresztül, hogy megakadályozzák egy másik egység öngyilkos rohamát. De akik ezt az egyszerűséget róják fel kritikaként az 1917 számára, teljesen félreértik Sam Mendes célját: ő nem egy új arcát akarja megmutatni a háborúnak, hanem úgy akarja megmutatni, ahogyan még nem láttuk. Lehet, hogy ilyen értelemben csak egy lecsupaszított Ryan közlegény megmentését alkotott, de egy film mégis mi újat tudna állítani egy bő száz éve lezárult konfliktusról és magáról a háborúról?
Az 1917 című első világháborús dráma azzal vált híressé, hogy egyetlen, vágatlan snittből áll, de nem csak ezért különleges.