Iskolaérett a gyerek?

Ki szabja meg az iskolaérettségi követelményeket, és mennyit változtak ezek az évek során?

Az iskolaérettség összetett fogalom a gyermek egész személyiségének fejlettségét foglalja magába az Óvodai nevelés országos alapprogramja szerint. Az évek alatt nagyon sokat változtak a kritériumok. Annak idején még olyan szempontok számítottak, hány kilogramm, hány centiméter az adott gyerek, netán elbírja-e az iskolatáskát, de ma már inkább a részképességekre és egyéb fontos területekre helyeződik a hangsúly, és más kritériumok számítanak azt illetően, mi az, ami feltétlenül szükséges, és mely képességek hiányosságai esetén nem számít valaki iskolaérettnek. Ezeket a feltételeket az Óvodai nevelés országos alapprogramja határozza meg, és három területet érintenek: a testi, a pszichés és a szociális fejlettséget.

Testi szempontból mik a legmeghatározóbb ismérvek, amelyek alapján iskolába lehet engedni egy óvodást?

A gyerekeknél ekkorra már megindul az első alakváltozás, amely egyébként nagyjából tízéves korig tart. Ilyenkor megváltoznak a testarányok: eltűnik a pocak, nyúlánkabbak, magasabbak lesznek a gyerekek, már nem „babaformájúak”, megváltozik az arcuk is, és beindul a fogváltás folyamata, amely szintén idegrendszeri érettségről tájékoztat. Testük arányosan fejlettebb, teherbíróbb lesz. Testi szükségleteik kielégítését szándékosan irányítani képesek. Ekkorra az egyik agyfélteke dominánsabbá válik, összerendezettebb lesz a mozgás, és ezekkel szoros összefüggésben a gondolkodás is magasabb szintű lesz.

Vagyis mondhatjuk azt, hogy az előbb említett szempontok – magasság, testtömeg – vizsgálata tévút volt?

Nem volt tévút, de ma már nem ezek az elsődleges szempontok, kritériumok. Azért régebben is odafigyeltek ezek mellett arra, képes-e az adott nagycsoportos bekötni a cipőjét, oda tud-e figyelni kitartóan a feladatokra, képes lesz-e 45 percig megülni egy helyben, de nem volt jelen ennyire minden szempont, ez biztos. Ma már külön odafigyelünk a sajátos nevelési igényű, illetve különböző beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő gyermekekre. Az egyre több kutatásnak köszönhetően ezeken a területen – speciális szükségletek, tanulási problémák, részképesség-elmaradások – a lista folyamatosan bővül. Úgy gondolom, nagyon kell, hogy ezekkel tisztában legyünk, mi pedagógusok, szülők egyaránt, de sem a  pedagógusok, sem a szülők nem feltétlenül elég tapasztaltak és képzettek még arra, hogy megfelelően tudjanak  kezelni minden eltérést. Ráadásul minden gyermekhez, minden problémához más a ,,megoldókulcs”. Lehet, hogy az egyik gyermeknél beválik, míg a másik gyermeknél már nem. Ez egy nagyon nehéz feladat…. Az viszont tény, hogy egyre nő a különböző sajátos nevelési igényű gyermekek és a különböző beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő gyermekek száma.

Nem arról van szó, hogy csak jobban fel lehet ismerni a különféle fejlődési rendellenességeket, zavarokat, amelyekre korábban éppen azért nem figyelt senki, mert nem voltak ennyire ismertek?

Biztosan ez is benne van, hiszen egyre többet tudunk ezekről a területekről, és egyre jobban igyekszünk odafigyelni is ezekre az eltérésekre, jelekre. De sajnos valóban egyre nő a különböző tanulási problémákkal rendelkező gyermekek száma, ezt a társadalom hozza magával: a számítógép, a televízió, a játékkonzolok, az, hogy nem mozognak eleget, nem beszélgetnek eleget. Márpedig a mozgásfejlettség és beszédfejlettség az idegrendszer érésével függ össze elválaszthatatlanul, és mivel sok szülő számára könnyebb leültetni a gyereket a televízió, laptop, tablet elé, mint mesélni vagy beszélgetni vele, a nyelvi készségek és a mozgás terén bizony a mai gyerekek jelentős része elmaradásokkal küzd. Ez bizonyított tény. Természetesen nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szabad tévézni vagy számítógépezni hagyni a gyerekeket, hiszen a mai világban ezek az ismeretek már nélkülözhetetlenek. Az viszont nagyon nem mindegy, milyen életkorban mit néznek, hallgatnak és az sem, hogy mennyi időt. A pici babákat bébihordozóban leültetni a tévé elé például biztosan káros, mivel a televíziós képi- és hanghatások ebben a korai életkorban nem tesznek jót az idegrendszer érésének valamint függőséget okoznak. Manapság például a családok többségénél szinte eltűnt az, hogy otthon megbeszéljék a napi eseményeket, történéseket, egyre kevesebb a meseolvasás a szülők részéről, mert egyszerűen nem érnek rá. Azelőtt nem volt ennyire felgyorsult-felpörgött  a világ, talán nyugodtabbak voltak a körülmények, vagy jobban tudták kezelni a stresszt az emberek.

Milyen eszközökkel lehet kiegyenlíteni a gyerekek lemaradásait az óvodában?

Már bölcsődés korban is vannak ráutaló jelek, ha valakinek esetleg elmaradása van, de ezt még ebben az életkorban nagyon nehéz megítélni. Az óvodában megfigyelésekkel – mozgás, értelmi képességek,viselkedés, játék, társas kapcsolatok szintjén – és ha szükséges, különböző mérésekkel állapítjuk meg, kinek van szüksége további fejlesztésre: megnézzük, hogyan viselkedik a csoportban, milyen a mozgása, mennyi ideig tud figyelni, megérti és végrehajtja-e a kapott feladatot, utasítást, amit kérnek tőle. Persze elsősorban az óvodapedagógusokkal, szülőkkel való konzultáció, anamnézis-lap, bemeneti megfigyelések, hospitálások azok, amelyek segítik a segítő szakemberek munkáját. Nagyon-nagyon sok jele, tünete van a különböző részképességekben való elmaradásoknak, beilleszkedési, tanulási és magatartási  problémáknak, és nem gondolnám, hogy ezek közül már mindegyiket dokumentálták volna, folyamatosan bővül a szakirodalom ezen a területen is. Maga a fejlesztés minden esetben célzott, és az adott gyermekre, egyénre szabott. Vannak olyan gyermekek  akiknél nagyon kicsi a lemaradás, és akár magától, fejlesztés nélkül is teljesen beérhet 6-7 éves korára, hiszen minden gyerek másképpen érik. Paracelsus mondta: „Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről.” A legfontosabbak a különböző mozgásterápiák, ezek segítségével lehet kiegyenlíteni az idegrendszeri és mozgásfejlődési elmaradásokat, ezen kívül részképesség-területenként rengeteg fejlesztőjáték, fejlesztőeszköz létezik már a kereskedelemben, és ezek tárháza folyamatosan bővül. Rengeteget tudnék felsorolni, de két nagy kedvencem van, amelyet úgy tűnik, nem tudnak megunni a gyerekek, és előszeretettel alkalmazom őket a fejlesztőmunkám során: ilyen például a Logico vagy a Mini-lük,amit bárkinek bátran merek ajánlani, mert nagyon hasznosak minden gyermek számára, aki iskolába készül, és valamilyen részképesség terén lemaradása van, vagy esetleg csak megerősíteni szükséges bizonyos képességeit. Ezen fejlesztőeszközök közös jellemzője, hogy észrevétlenül, játszva tanulnak általuk a gyerekek, valamint önellenőrzésre is kiválóan alkalmasak.A szülők számára pedig ajánlanám, az együttjátszást és olyan tartalmas játékok játszását, amit maguk is szerettek gyermekként. Például újra felfedezhetik a társasjátékokat, kedvenc mesekönyveiket, és így tovább.

A kötelező óvodai foglalkozásokon nem kerülhetnek esetleg további lemaradásokba ezek a gyerekek?

Ez persze óvodától, programoktól, módszerektől, pedagógusoktól is nagyban függ, de az Óvodai nevelés országos alapprogramja előírja a különleges bánásmódot igénylő gyermekek fejlesztését. Nem igazán fordulhat elő, hogy nem kapják meg a fejlesztést, hiszen kötelező. Igaz, néha szakemberhiánnyal küzdünk, de a mi kerületünkben, úgy gondolom, hosszú évek  óta erre mindig nagy hangsúlyt fektetnek, és odafigyelnek ezen terület fontosságára. Az persze örök szakmai vita, hogy az óvodában a gyerekeket az iskolára készítsük-e fel, vagy inkább hagyjunk minél több időt a ,,szabad” játékra. Elismert szakemberek véleménye is megoszlik az óvodában alkalmazható feladatlapok létjogosultságáról is. Én úgy gondolom, az iskoláskor előtt muszáj másképpen, ,,kicsit iskolásabban” is megtapasztalniuk a gyerekeknek, mi vár rájuk a későbbiekben. Persze nem mindegy itt sem, hogy mit és mennyit. De mivel ennek a kornak a legfontosabb tevékenysége és a tanulási formája is a játék, erre van a legnagyobb szükségük. Az óvodában a tanulás folyamatos, az egész napot átszövi. Ez jelentős részben utánzásos, spontán tevékenység-játék, vagy cselekvéses, tapasztalatszerzéses, felfedezéses játék, amelyet az óvodapedagógus irányít, továbbá a gyermeki kérdésekre, válaszokra épülő ismeretszerzés, gyakorlati problémamegoldás, amely a teljes személyiség fejlődését, fejlesztését támogatja.

Mennyire reális elvárás egyáltalán, hogy egy 6 -7 éves gyerek üljön végig naponta négyszer-ötször-hatszor 45 percet? Ez még 16-17 éves korban, sőt, felnőttként sem feltétlenül egyszerű…

Nem igazán reális, de ez az országos elvárás. Ezért is közelítenék sokan egyre inkább egymáshoz az iskolát és az óvodát, hogy ne legyen ekkora a szakadék, az átmenet. A ,,mai”  gyerekek nem tudnak figyelni, koncentrálni ennyi ideig, nem ennyire terhelhetőek. Ma már a tanító nénik igyekeznek minél játékosabbá tenni az órákat, több mozgási lehetőséget biztosítanak, rugalmasabban tervezik meg az órákat, nagyobb a pihenőidő. Az oktatáspolitikában újonnan említett kilencedik évfolyamot én ide tudnám elképzelni előkészítő évfolyamnak a minél iskolaérettebb, iskolakészültebb gyermekek felkészítése és a könnyebb átmenet miatt. Egyébként pedig általában azt tanácsolom, hogy ameddig lehet, hagyjuk a gyerekeket óvodában, hadd játsszanak, tapasztaljanak még egy évet. Hagyjuk őket beérni minden területen! Az is nagyon fontos szempont, hogy a gyerekek sikerélményekkel kezdhessék az iskolát, ne pedig kudarcokkal, hiszen ezek az első hónapok a későbbi tanulmányok során is meghatározóak. Sikereket pedig csak az tud elérni az iskolában, akinek beértek ehhez a megfelelő képességei. A mai gyerekek egyébként alapból is nagyon leterheltek, sokszor már az óvodában is. Ovi után úszás, korcsolya, nyelv, ilyen-olyan különóra, edzés vár rájuk, és sok szülő egyszerűen nem veszi észre, hogy miközben jót szeretne a gyermekének ezekkel a külön foglalkozásokkal, elveszi tőle a pihenőidőt, a játékidőt. Nem egyformák a gyermekeink, nem biztos, hogy minden kis gyermek terhelhető ezekkel a különórákkal. Így aztán a gyerekek elfáradnak, még fáradékonyabbak lesznek, és nem tudnak úgy teljesíteni, ahogyan azt várjuk tőlük, vagy éppen elvárható lenne. Azt pedig végképp nem értem, amikor valaki késő estig, esetleg éjfélig hagyja tévézni, legózni, számítógépezni az óvodás korú gyermekét, pedig sajnos ilyennel is gyakran találkozunk mostanság.

Az eddig említetteken kívül milyen képességeket lehetne még említeni?

A tanuláshoz nélkülözhetetlenek az ép érzékszervek. Fontos, hogy harmonikus legyen a mozgás. Ha az egyensúlyérzék nem tökéletes, általában az is bizonyos idegrendszeri éretlenségekre utal, akárcsak az, ha a gyerek nem tud huzamosabb ideig figyelni, koncentrálni. Alapvető az iskolásoknál, hogy legyen kialakult a kéz- és lábdominancia, ami egyébként ötéves korban már nagyjából ismert, és az írást, olvasást gyakorlatilag alapvetően befolyásolja. Ma már szerencsére nem jellemző, ami régen az volt, vagyis hogy a balkezes gyerekeket átszoktatták jobb kézre, ez ugyanis rengeteg kárt okozott főleg a beszéd területén. Nagyon fontos képesség a reprodukálás, az utánzás-másolás képessége: a tanulás egyik legfontosabb útja, hogy a gyerek le tudja utánozni a látott mozdulatot, le tudjon képezni bizonyos térbeli konstrukciókat, ezek hiányában ugyanis nem fog tudni önállóan dolgozni. Említhetem még az azonosságok felismerését, a soralkotást, a sorritmus-folytatást, a szem-kéz koordinációt, az iránykövetést, illetve az úgynevezett gestalt-látást, vagyis a részek egészként való értelmezésének képességét. Ez is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy betűsort szóként tudjon értelmezni. Az auditív megkülönböztetést pedig azért is fontos manapság külön kiemelni, mert a számítógépezés, a tévézés következtében a gyerekek nem hallanak annyi élőbeszédet, mint a korábbi generációk, és fejletlenebb a szókincsük is. Természetesen az általános tájékozottság, a beszédkészség, az emlékezet, a problémamegoldó gondolkodás  képessége is nélkülözhetetlen. Egy emberrajzból is rengeteg minden kiderül. Rengeteg területet, képességet lehet itt felsorolni, amelyekből meg lehet állapítani, érett-e az adott gyermek az iskolára vagy sem.

És akkor itt részben el is értünk az említett szociális készségekhez…

Ezen a téren elsősorban a másokhoz való viszony, a felnőttekhez való viszony, a kapcsolatteremtés, együttműködés a meghatározó. Általában akkor szoktunk még egy év óvodai nevelést javasolni, ha egy kisgyerek nagyon szorongó, gátlásos: nem kommunikál a többiekkel, nem vesz részt a feladatokban, kizárja magát a közös játékokból, ünnepekből, miközben látjuk rajta, hogy próbálkozna, akarna, de szociálisan még éretlen erre. Vagy kicsi az önbizalma, bátortalan, nem önálló: nem alakult ki még a szabálytudata, feladattudata, még nagyon játékos, hangoztatja, hogy ő még nem akar iskolába menni, mert még játszani akar. Ez a kisgyermek legtöbb esetben valóban nem érett még az iskolára. Számos intézményben működnek szorongó-érzékenyítő csoportok ezeknek a gyermekeknek, ahol közös mozgásos elemekkel – nálunk például a Kovács-módszerből kiragadott lufis tornával – szoktuk elérni, hogy merjenek megszólalni, felszabadulni, önfeledten  játszani, kibontakozni. Ilyenkor a törvényi előírásoknak megfelelően segítő szakemberek, pszichológusok segítségével oldjuk a gátlásaikat, különböző feszültségoldó, önbizalom-erősítő, kommunikáció-fejlesztő játékokkal. Ez jellemzően nem a magasabb létszámú csoportban történik, hanem kisebb közösségben, mikrocsoportokban, ahol könnyebben feloldódnak a gyermekek.

Mi a jellemzőbb: külső vagy belső háttere van a szorongásnak?

Nyilván minden ember és gyermek külön személyiség, egyedi és megismételhetetlen. Mindenki másmilyen, tehát vannak alapból gátlásosabb, visszahúzódóbb gyerekek. Nagyon sok külső ok is meghúzódhat a szorongás mögött: ingerszegény nevelés, válás, haláleset a családban, költözés, testvérféltékenység, rendezetlen családi háttér, netán különélő szülők esetében a felek rivalizálása. Ezek a szorongások sokszor maguktól is feloldódnak egy idő után, mások azonban teljesen bezárnak, és külső segítségre van szükségük, mert maguktól nem mernek bekapcsolódni a közös tevékenységekbe, foglalkozásokba, különböző programokba, az óvodai életbe, nem mernek kommunikálni vagy csak kevés az önbizalmuk és egy kis bátorítás kell nekik. Pár éve volt olyan csoportunk, ahol öt-hat agresszív kisfiú is összekerült, és az ilyen gyerekek rossz hatással vannak a visszahúzódóbb, szorongóbb társaik személyiségfejlődésére. Ebből a szempontból egyébként az sem mindegy, milyen a gyermekek összetétele az adott csoportban. Persze ez előre nem mindig látható, de igyekszünk ezekben az esetekben minél hamarabb megoldani a problémákat és minden fél számára a legjobb megoldást megtalálni.

A szülők általában mennyire partnerek az óvodai fejlesztésben?

A legtöbb szülő partner a gyermeke nevelésében, jól együttműködik, aktívan részt vesz a gyermeke mindennapjaiban, óvodai életében. Szakmai tapasztalat viszont a kollégák körében, hogy sok szülő – és itt nem a hátrányos helyzetű családokra gondolok – évről évre jobban elhanyagolja a gyermekeket. Nem vesznek részt a fogadóórákon, szülői értekezleteken, elmulasztják a védőoltásokat, a kötelező fejlesztéseket, vizsgálatokat. A szülők nem tesznek eleget szülői kötelességeiknek, aminek a hátterében persze ott állhat a túlhajszoltság, a folyamatos rohanás, a több munkahely, a különélések. Egyes szülők pedig nagyon nehezen élik meg, és nem tudják elfogadni, ha az ő gyerekük más, mint a többi, pedig ez gyakran már akár ránézésre is bárki számára nyilvánvaló lehet. Tudnék sorolni negatív példákat, amikor egyáltalán nem volt partner a szülő, de összességében manapság már ez is enyhül, a szülők is egyre jobban belátják, hogy másmilyen a világ, mint amikor ők voltak kicsik, és jobban oda kell figyelni a gyerekekre, nevelésükre és az apróbb jelekre. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben otthon is problémákkal szembesülnek a sajátos nevelési igényű gyerekeknél, nekik is nehézséget okoznak azok az elmaradások, zavarok, amelyekről beszélgettünk, és ők sem tudják, hogyan fejlesszék, segítsék a gyereküket. Így aztán a legtöbb mai szülő már szerencsére nyitott a segítségre, és megköszöni, hogy foglalkozunk a gyermekével, fejlesztjük a gyermeküket. Sőt, kikérik és megfogadják a pedagógusok véleményét, tanácsát.

Forrás: mypin.hu