Hungarikum-e a szaloncukor?

Magyarországon túl nemigen díszítik szaloncukorral a karácsonyfát. Pedig a hungarikumnak számító karácsonyi édesség még csak nem is magyar eredetű. A csokis vagy kakaós bevonatú, belül többféle ízt rejtő szaloncukor ősének számító fondant francia cukrászmesterek jóvoltából már a 14. században létezett. A magyarokkal a német honból idetelepült édességkészítők ismertették meg a fondant-készítés tudományát.

Noha a 19. század első felében már állítottak karácsonykor feldíszített fát, eleinte csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak ezt az ünnepi ékességet. Podmaniczky Frigyes báró ugyan azt írja emlékirataiban, hogy családjáé az elsőség, a karácsonyfa-állítás Magyarországon már 1825 óta létező hagyomány. Az elsőség viszont máig kérdéses. Az első óvodaalapítóként ismert, szintén főnemesi családból származó Brunszvik Terézről is mondják, hogy ő díszített hazánkban elsőként karácsonyfát.
Mindenesetre az tudható, hogy az ünnepen állított fenyőfákra csak a 19. század második felétől kerültek fel csillogó sztaniolba burkolt cukorkák. Akkor viszont már egy csapásra a hazai cukrászipar leginkább keresett karácsonyi idénytermékévé lett a „szaloncukor”.

Azokban az időkben még kisüzemi körülmények között, szabad tűzön, lábosokban főzték a fondant-cukrot. Miután kihűlt, ízesítették, majd pedig formába öntötték és becsomagolták.

A fondant-készítést a 19. század végén a híres-nevezetes Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda gépesítette. Egyik-másik kisebb műhelyben azonban még a második világháború után is kézzel rojtozták a szaloncukor papírjának két végét.