A szakértők régóta tudják, hogy az emberek jelentős hatást gyakorolnak a környezetre, kiirtják az erdőket, hozzájárulnak az inváziós fajok terjedéséhez, illetve befolyásolják a légkör összetételét. Egy új tanulmányban a kutatók az mérték fel, hogy miként befolyásoljuk a vízkörforgást.
A csapat a NASA ICESat-2 műhold adatbázisát használta fel, ez több mint 227 ezer tó és víztározó szezonális információit tartalmazza. Az eredmények alapján víztározóink ugyan aránylag kevés vizet tartalmaznak, de a szezonális ingadozások 57 százalékáért felelősek.
Sarah Cooley, a Stanford Egyetem posztdoktori kutatója és a csapat tagja szerint szeretjük azt gondolni, hogy a vízkörforgás egy természetes folyamat, az emberek ugyanakkor lényegesen befolyásolják a ciklust. „Munkánk azt bizonyítja, hogy nagyrészt az emberek felelősek a Föld szezonális felszíni vízkészletének változékonyságáért” – mondta a szakember.
Az ICESat-2 2018-ban indult útnak, fő feladata a bolygó jégtakaróinak vizsgálata. Ehhez lézeres magasságmérőt használ, amely sokkal jobb felbontásban folytat méréseket, mint a korábbi vízfigyelő műszerek. Cooley és társai ezt felismerve kezdték el elemezni a műhold vonatkozó, 2018 októbere és 2020 júliusa közötti adatait, és az űreszköznek köszönhetően meglehetősen kicsi tavacskákat is tanulmányozni tudtak.
Az eredmények alapján víztározóinkra sokkal nagyobb ingadozás jellemző, mint a természetes tavakra – bizonyos térségekben, így a Közel-Keleten a különbség kiugró. Mindez azt jelenti, hogy fajunk immár a vízkörforgásra is óriási hatást gyakorol.
Forrás: ng.hu