Házunk táján 2. Rész: Kempinganyu
Módosítva: 8/30/2015 Szerző: Szonda Györgyi 2 perc szülők, nagyszülőkAnyaszemmelprogram
Beköltöztünk a meseházikóba! Volt egy működő fürdőszobánk, ami igazából mosókonyha és mosdó még nem volt benne, egy gyönyörűen felcsempézett „majdkonyhalesz”, egy korlát nélküli lépcső, egy tágas fagerendákkal teli gyermek galéria, ahol még hiányzott az üveglap a födémből.
Volt 250 dobozunk, zsákunk, egy rakás bútorunk, az előző lakásunk gardróbdarabjai, amik természetesen ide nem fértek be, és nem utolsó sorban van hat gyerekünk, akik izgatottan vették birtokba félkész lakhelyüket...
A korlátot és a nyitott padlót gyorsan meg kellett oldanunk, Apával egyszerre találtuk ki, hogy a nehéz könyvekkel megpakolt kisebb dobozokból remek fal építhető a lépcső szélére, a hiányos födémet pedig különféle bútorokkal próbáltuk elbarikádozni a kisebbek elől. Sajnos addigra 15 éves bátyjuk már bemutatta, milyen jól lehet itt a konyhába ereszkedni, vagy csak húzódzkodni a gerendákon. Nos, nem írnám ide, mik szaladtak ki hirtelen a számon...
Mivel konyha nélkül egy ekkora családot elég nehéz ellátni, nekem a konyhabútor összeállítása volt a legfontosabb, Apát és a nagyfiúkat nem is nagyon engedtem mást csinálni; de lassan haladtunk, már nem sok ötletem volt a bográcsban főzésre és kimondottan nehezen álltam neki a mosogatásnak a babakádban. Gergő és Bence addigra már kiérdemelte a „maximera-mester” megszólítást (ez a fiókrendszer neve), de úgy éreztem sosem érünk a végére. Lehet, hogy túl nagy konyhát terveztem? Na, olyan nem létezik ennyi éhes szájnál...
Viszont a fürdőnk pár nap múlva kész lett, és álomszép! Szerintem olyan, mint a katalógusokban, nem győzőm csodálni, és csak mosolygok a mesterembereken, akik először csak hümmögtek az elképzeléseimen és ráncolták a homlokukat, most pedig büszkén mutogatják, hogy milyen különleges. Nem kértem plafonig csempét, csak derékig és szürke fúgát rakattam a fehér csempe közé, fekete csapokat szereltettem fel és még képeket is tettem a falra.
Igen, a dekorációk már előkerültek, amikor még zsákokból öltöztünk és dobozokban keresgéltünk, de a képeknek, tükröknek, gyertyáknak, kalapoknak már a helyüket kerestem, és nem reagáltam olyan mondatokra: tényleg ez most a legfontosabb, anyu? Drága férjem szitkozódására sem kaptam fel a fejem, mikor gardróbot épített a hálószobában és a szerintem elengedhetetlen vakkandalló darabjai enyhén szólva útban voltak a rajta szépen elrendezett gyertyakompozícióval együtt...