Hamis emlékeket alakít ki az elménk

Király Ildikó, a kutatás vezetője elmondta: ezekről a fals emlékekről másokat is igyekszünk meggyőzni, és felhasználjuk őket, hogy színesebbé tegyük általuk a beszélgetést, pedig bármennyire is hisszük és érezzük, hogy igazak, valójában téves információn alapulnak.

A felidézett téves emlékek sokszor valóságon alapulnak, csak az emberek kiszínezik őket, máskor teljes mértékben valótlanságok. A tudományos pszichológia igazolta, hogy még a felnőtteknek is csupán kis erőfeszítésükbe kerül, hogy ilyen emlékeket létrehozzanak, és el is higgyék, hogy valóban megtörténtek.

A Lendület-kutatás résztvevői meg fogják mutatni, hogy az eredeti emlékek visszaállíthatók, és elkülöníthetők a hamis emlékektől. De nem mindegy, hogy hogyan igyekszünk ezt elérni.

Mi a hétköznapi haszna, hogy nem különítjük el a téves emléket a valóstól?

„Akkor használjuk ezeket az emlékeket – mondja Király Ildikó –, amikor meg akarunk győzni valakit valamiről, és az érveinket hiteles információkkal akarjuk alátámasztani.

De akkor is hasznosak, ha be akarjuk mutatni az életünket a beszélgetőtársunknak, hogy megismerje a működésünket.

Esetleg igyekszünk megerősíteni a társas kapcsolatainkat azzal, hogy mi megbízható, együttműködő partnerek vagyunk.”

Ezekben az esetekben nagyon hasznosak ezek a (látszólag) valós eseményeken alapuló hiteles emlékek. Előállításukhoz összevonhatunk több tényleges emléket, vagy a tudásunkból kiindulva kifejezhetjük, hogy a másik ember mire számíthat tőlünk.

Vagyis pillanatfelvételeket vetítünk neki magunkról, aminek alapján a beszélgetőtársunk be tudja jósolni a jövőbeli viselkedésünket. E cél érdekében nincs jelentősége annak, hogy egy konkrét, valóban megtörtént tartalomhoz nyúljunk vissza a memóriánkban, hanem az a fontos, hogy az átadott információnak legyen valószínűségi alapon értéke.

Tehát vannak olyan helyzetek, amikor hasznosabb a fals emlék, mint az eredeti, hiszen több információt hordoz.

„Annak megmutatása a célunk, hogy az emlékezetünknek egyszerre sajátja a befolyásolhatóság és a pontos emlékezés is – mondja Király Ildikó. – A mindennapi életben e két aspektus együttesen van jelen az emlékeinkben, és aszerint váltunk közöttük, hogy milyen célra szeretnénk használni az emléket.

Problémamegoldás esetén válogatási kritériumként használjuk a tényleges történéseket és azt, mennyire vagyunk bennük biztosak, de társas célokra a befolyásolható emlékezésmódot vesszük elő.”

Van gyakorlati jelentősége, hogy valós vagy hamis emlékekkel operálunk?

E jelenségnek sokszor nagyon nagy gyakorlati jelentősége van, hiszen a legtöbb helyzetben megbízhatónak tartjuk az embereket.

A demokratikus jogrendszerekben a tanúvallomások számítanak a legerősebb bizonyítéknak egy jogi eljárásban. Pedig az emlékezet befolyásolható, hiszen a tárgyalások társas helyzetek, amelyekben az ember elméje automatikusan a prediktív értéket hordozó emlékezésre áll át.

Vagyis elfogadja a sugalmazásokat, és így a tanúvallomások sokszor nem megbízhatóak. A kutatócsoport tervezett vizsgálatai éppen arra keresik a választ, hogyan lehet kiküszöbölni az emlékezésből a befolyásolhatóságot.

A kutatók azt is megvizsgálják, hogy e jelenség hogyan működik a gyerekeknél, vajon ők is érzékenyek-e a befolyásolásra, vagy más eszköztárat vesznek igénybe.

Játékos kísérleti helyzeteket alakítanak ki 3–6 éves gyerekek számára múzeumi környezetben, és megfigyelik, hogy spontán módon hogyan emlékeznek, és mennyire befolyásolhatók.

Egy másik vizsgálatban az emlékezet problémamegoldásban való felhasználását kutatják majd, amikor az lesz a feladatuk, hogy egy konkrét egyedi emléket különböztessenek meg más hasonló emlékektől.

Ezzel párhuzamosan felnőttvizsgálatokat is folytatnak, kiderítendő, hogy a felnőttek vajon ugyanazt a megismerési folyamatot használják-e a feladatok megoldásához, mint a gyerekek.

E kísérleteket idegtudományi vizsgálatokkal is kiegészítik, amelyek révén feltárható, milyen idegi mechanizmusok működnek, amikor az emlékeink közül adott megélt pillanatokat kell előkeresnünk.

Borítókép: Envato Elements