„Fürdetés és mese után jön az éjszakai műszak”

Jó ideje eltűntél a képernyőről. Mivel foglalkozol mostanában?

Az időm nagy részét most az tölti ki, hogy társproducere vagyok egy teljesen új sorozatnak, ami az Origo Zrt. megrendelésére készül, és elsősorban a Life.hu internetes oldalra szánják. Ez a Csalfa Karma című sorozat, aminek most már az utómunkálataiban vagyunk benne.

Hogyan lettél producer?

Színészként dolgoztam tizenakárhány éven keresztül. Amikor úgy érzetük, hogy az általam formált karakterre már nem igazán várnak újabb fordulatok a Barátok közt sorozatban, Kalmár Tamás producer jelezte nekem, hogy lassan eljön az idő, amikor a karakteremnek mennie kell. Viszont annyiféle tévés munkában vettem részt a sorozaton kívül és belül, hogy úgy gondolta, kipróbálna engem rendezőként is. Itt vagyok, fiatal vagyok, lelkes vagyok, még talán értek is hozzá, és ami még mellettem szólt, hogy a műfajjal nőttem fel. A véremben van a ritmusa, a stílusa. Boldogan mondtam igent. Tulajdonképpen már régóta rendezőnek, bár inkább színházi rendezőnek készültem. Boldogan maradtam rendezőgyakornokként és rendeztem havonta kisebb-nagyobb darabokat a sorozatból, aztán már heti egy anyagot is csináltam.
Aztán jött az új lehetőség: kitalálták, hogy Magyarországon is készítenének websorozatot. Tamás felkért, hogy csináljam ezt, mint társproducer. Az lesz a feladatom, hogy minden rendben legyen.

Akkor a sorozatszereplőként szerzett tapasztalataidat itt is tudod hasznosítani...

Persze, sőt, olyan kollégákkal dolgoztam együtt, akikkel a Barátok Köztben is. Bátyai Évával, a websorozat egyik nővérével pont egy szerelmespárt játszottunk, ő volt Mira, Imi albán származású barátnője; a testvérpár másik tagjával, Herrer Sárival egy tévéfilmben szerepeltünk együtt. A Filmszemlén nyertünk is tévéfilm kategóriában.

Ez volt a Szégyen.

Igen. Nagyon jó volt Esztergályos Károllyal és Sárival dolgozni, olyan igazi „régi tévéfilm”-szerű munka volt. Olyan, mint amilyen régen lehetett a nagy tévéfilmes korszakban: irodalmi alapanyag, nagyon jó hozzáállás, nagyon kellemes csapat. Egy ilyen munkafolyamatban jó, ha meg tudunk bízni a rendezőben, hiszen nem látjuk magunkat kívülről, színészként. Károly pedig egy olyan egyéniség és nagy tudású rendező, akire vakon rá tudja bízni magát az ember.

Nem hiányzik a színészet?

Van, amikor hiányzik, de ha 5-6 évente kapok egy olyan feladatot, mint például a Szégyen, akkor az pont kielégíti azokat a vágyakat, amik bennem vannak. Régóta készültem már átevickélni a másik oldalra. Gyerekszínész voltam, és a gyerekszínészek általános betegsége, hogy amikor felnőnek, már nem tudnak természetesen játszani. Hiszen a gyerek védőháló nélkül csinálja, nincsenek begyakorolt manírok. Amikor ezek a természetes gesztusok berögződnek, akkor van baj. Éreztem, amikor eljött ez a váltás az életemben, és láttam magam annyira kívülről, hogy azt mondtam, nem vagyok annyira jó színész, mint amennyire a kollégáim, vagy más, általam nagyra tartott színészek.

Viszont nagyon sok konfliktusom volt rendezőkkel abból, hogy szereplőként, színészként szerettem az egészet látni. Voltak ötleteim, szerettem nem csak a saját dolgommal foglalkozni, ami egyrészt nagyon jó, másrészt rossz: a színész foglalkozzon a saját dolgával, és ne érdekelje a jelenet egésze, mert az a rendező dolga. Amikor rájöttem, hogy ez engem érdekel, gondoltam, hogy kipróbálnám magam rendezőként. Kamasz voltam még, és elkezdtem pici színházi előadásokat csinálni, amatőr diákszínjátszó fesztiválokra járni. Sajnos a mostani munka annyira lefoglal, hogy nagyon kevés dologra jut időm. Tanítok is, heti egy alkalommal egy nemzetközi gimnáziumban filmtörténetet. Úgy mentem oda, hogy praktikus filmkészítést tanítok, nemzetközi érettségire készítem föl a srácokat, aztán filmtörténetet is raktam bele.

Emellett a nagy rohanás mellett tudsz figyelni az egészségedre is?

Minden ember életében van egy ilyen kor, amikor jobban hajtja magát, mint ahogyan azt az egészsége megengedné. Ez korunk betegsége, édesapám is ezt csinálta: amikor annyi idős lehettem, mint most az én gyermekeim, két műszakban dolgozott. Van az emberben egy olyan tulajdonság, hogy nem tud nemet mondani, mindent ki akar próbálni. Ez párosulhat egy rosszfajta maximalizmussal, ami azt jelenti, hogy éjszaka is addig csinálja, amíg úgy nem érzi, hogy mindent megtett azért, hogy jó legyen. Egészségtelennek hangzik, ugyanakkor én azt vettem észre, hogy akkor tudok nyugodtan aludni, tükörbe nézni, és akkor vagyok boldog, hogyha megvan ez az érzésem. Hiába alszom kevesebbet, mint kéne, ha ez az érzés a mérleg másik oldalán ott van, akkor valahogy egyensúlyban van az életem, és ez jó.

Persze mindig vannak szünetek, amikor megállok egy pillanatra, és odafigyelek magamra.

Azért jut időd a gyerekeidre?

Persze. Ha otthon vagyok, játszunk, vagy elmegyünk együtt kirándulni. Megpróbálunk tényleg együtt lenni, és valami olyan tartalmas programot vagy időtöltést találni, ahol élvezhetjük az együttlétet. De a hétköznapokban, vagy amikor nincs valami nagyobb esemény, akkor otthon megy a játék. A nagyobbal társasjátékozunk, a picivel együtt labdázunk, teljesen hétköznapi módon. Amikor apa megjön, akkor van egy gyors játék, utána a fürdetés, meseolvasás, aztán alvás. Nekem meg kezdődik az éjszakai műszak.

Sport?

A rendszeres életmódot, aminek nagyon fontos szerepe van az egészség megőrzésében, nehéz kialakítani. Nagyon szigorúnak kell lenni magunkkal, illetve a munkabeosztással, hogy mindig találjunk időt arra, hogy akár csak napi tíz percet mozogjunk. Most ott tartok, hogy zuhanyozás előtt fekvőtámaszozom, hogy legalább ennyi maradjon meg. Amikor már úgy érzem, hogy teljesen lötyögök és álmos vagyok, akkor is legyen valami mozgás. Most elkezdtem erőltetni néhány hete, és jólesik. Kell.

A gyerekek mennyit érzékelnek a munkátokból?

A nagyobb figyelemmel követi a Csalfa Karmát, és nagyon szereti. Külön örülök, hogy végül is olyat csináltunk, amit bátran megmutathatok neki. Nincs benne vér, csúnya beszéd. Felnőtt történet, mégis tudom, hogy nem történik benne olyan, amit egy gyerek ne nézhetne meg. A mese után, amikor Hanni elaludt, ha feltöltötték a Life.hu-ra a következő részt, Emmával lemegyünk, és megnézzük. Tudja, mit csinálok, azt is tudja, hogy Anita mit csinál, amikor éppen munkája van. Tisztában van vele, ezt szokta meg, ebbe nőtt bele. Nincsen benne az, hogy ez érdekes – ez ugyanúgy apa dolgozója, bejön ide, mint bármelyik gyerek az apja munkahelyére, ahol vannak az apjának kollégái, feladatai.

Terveztek még közös munkát a feleségeddel?

Persze, soha nem azért nem dolgozunk együtt, mert nem akarunk. Amikor kicsit több időnk volt, csináltunk egy rendhagyó irodalomórát Laborfalvi és Jókai szerelméről, amit egyszer-kétszer játszottunk közönség előtt. Annak a felkészülési időszakai voltak jópofák. Otthon, miután lefektettük a gyerekeket, átnéztük a szövegeket, próbáltunk. Felnőtteknek szólt és gimnazistáknak, akik ezt a részt tanulják, de ugyanúgy a műkedvelő vagy érdeklődő nyugdíjasoknak is. Mielőtt összejöttünk volna, én már terveztem egy előadást, egy Ariel Dorfman-darabba szerettem volna elcsábítani Anitát, de sajnos ez még nem jött létre. Mindig nekifutok, de mindig közbejön valami, és már az előkészítésig sem jutok el. Egy Polanski-filmben, A halál és a lánykában egyébként benne van ez a történet, Sigourney Weaver játszotta a női szerepet. Amikor először megláttam Anitát, akkor azt mondtam, hogy tiszta Sigourney Weaver, ennek a nőnek kell játszania ezt a szerepet a színházban, hogyha egyszer megcsinálom. Akkor még nem is voltunk együtt, csak mindig ezzel ugrattam.

Akkor a színházat nem adtad fel.

Nem, ezek olyan szerelmek, barátságok, amik igaziak. Egy jó barátoddal is, ha nem találkozol tíz évig, amikor véletlenül összefuttok, ugyanott tudjátok folytatni, ahol abbahagytátok. Próbálom követni a színházi világunk változását. Sajnos színházi előadást ritkán láttam az elmúlt hat évben, amióta Emma megszületett. Azt a hat-hét órás idősávot inkább megpróbálja az ember a családjával tölteni. Szerintem lesz még egy reneszánsza a színháznak a mi életünkben vagy a házasságunkban, majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek. Az, hogy most nincsen színházi feladatunk, nem jelenti azt, hogy nem is lesz.

Le fogod tudni vetkőzni Imit?

Játszottam úgy Bokát a Bárka színházban 10 évvel ezelőtt, hogy akkor már régóta ment a Barátok közt, és ott éreztem, hogy nehéz. Néha rám szólt a rendező, hogy most nagyon olyan, mintha tévét nézne, miközben nem zavaró, mert természetes. Károly, amikor a Szégyenre castingolt, akkor pont ezt emelte ki, hogy kifejezetten miattam nézett meg néhány részt, hogy szerinte meglepően természetesen játszom. Neki ez volt a szimpatikus.

A szakmában nem számít bélyegnek ez a szerep?

Annak számít, de ezek a bélyegek kezdenek foszladozni. Néha fáj, hogy hallom vissza idősebb kollégáktól, hogy ezek a gyerekek nem ismerik a régi idők nagyjait, vagy azt a korszakot. Pedig olyannyira érdekel, hogy ebből írom a szakdolgozatomat. Mert fontosnak tartom az Egyetemi Színpadot, a 70-es évek magyar színháztörténeti robbanását, ami fantasztikus korszak lehetett, és nagyon bánom, hogy nem éltem akkor. De én akkor voltam fiatal, amikor a kereskedelmi televíziók beindultak. Előtte, 14 éves korom óta dolgoztam a Magyar Televíziónál, a Kölyökidőben és a Repeta című műsorban, de a tévé és a műsorok hirtelen eltűntek. Ott álltunk talajvesztetten, hogy akkor most mi lesz? Amikor jött a lehetőség, azt mondtuk, igen. Most is azt mondanám, mert hihetetlenül sokat lehetett tanulni.

Az volt a legnagyobb elismerés, amikor Venczel Vera, akit imádok, eljött hozzánk forgatni. Ő mondta azt, hogy gyerekek, ez baromi nehéz, és amit ti itt csináltok, az kőkemény, és ahhoz képest, hogy mennyi időtök van rá, még jó is.

Addig nem éreztem jól magam a Barátok köztben, amíg meg nem tanultam, hogy ez egy műfaj. Ugyanúgy, mint amikor az ember Lope de Vegát, Shakespeare-t, vagy bohózatot játszik. Ezek mind mást követelnek. Láttam, hogy ez egy stílus, egy kitalált forma, amin belül mi mozoghatunk, és nem az a cél, hogy ebből kitörjünk.

Lesz időd nyaralni?

Július közepéig csak lopva megyünk el egy-két napra, hogy távolról azért, de rajta tudjam tartani a szemem az eseményeken. Ez az én hülyeségem, hogy ha már elvállaltam, akkor mindenről tudni akarok. Utána viszont lesz egy olyan időszak, amikor a 3 lány rámparancsolt, hogy menjünk el valahova, akár belföld, akár külföld. Az viszont kikötés, hogy apa nem hozhat számítógépet.

Kinizsi Ottót egy ideje már nem látjuk a képernyőn. 2011 júliusában többek közt arról faggattuk, mit csinál épp, nem hiányzik-e a színészet, és hogy hogyan lett belőle producer.