
Már csaknem húsz éve van annak, hogy az úgynevezett „francia paradoxon” kifejezést megalkotta a tudományos világ. Az elnevezés arra utal, hogy a franciák annak ellenére, hogy szeretnek nagyokat enni és inni kimutathatóan egészségesebbek, mint az amerikaiak. És ebben a vörösbornak van nagy szerepe. Ma már köztudott tény, hogy a vörösbor mértékletes fogyasztása kifejezetten jót tesz az egészségnek.
Az elmúlt évek kutatásai azonban azt igazolják, hogy a vörösborban lévő resveratrol nemhogy egészséges, de nem más, mint magának a sírig tartó egészségnek a forrása.
Az első kísérletekben még csak a resveratrolnak az élesztőgombákra gyakorolt jótékony hatását vették észre, majd elkezdtek egereken is kísérletezni, és az eredmények a tudósokat is lenyűgözték. A felfedezés lényege, hogy a resveratrol képes ellensúlyozni azokat a károkat, amelyeket a mértéktelen és egészségtelen étkezés okoz egy szervezetben. Magyarán resveratrol bevitel mellett anélkül falhatunk, hogy az meglátszana egészségünkön.
Külsőnkön ettől még meg fog látszani, mert le nem fogyaszt, de eléri, hogy szervezetünk úgy működjön, mintha diétára lenne fogva. Egy kísérlet során 12 héten keresztül hizlaltak egereket magas zsírtartalmú ételekkel. Azok, az egerek, amelyek resveratrolt kaptak szintén elhíztak – bár egy picivel kevésbé, mint a többi egér -, de sokkal fürgébbek, egészségesebbek voltak és 20 százalékkal tovább is éltek, mint azok az egerek, akik nem kaptak resveratrolt. De az igazi meglepetés akkor érte az orvosokat, amikor felboncolták az egereket, miután elpusztultak. A resveratrollal kezelt egerek szervei sokkal egészségesebb állapotban voltak, mint a többi állat szervei.
Ez a felfedezés azért olyan lényeges, mert a kutatók azt is megállapították, hogy a hosszú és egészséges élet titka az éhezés, de persze nem a túlzásba vitt éhezés, mert az korai halálhoz vezet természetesen, de egy szervezet, amely rendszeresen készenlétben van, nem jóllakott sokkal tovább egészséges marad. Ezt igazolták majomkísérletekkel is. Rhesus-majmok egy csoportjának rendszeresen 30 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazó ételt adtak, mint a többieknek. Az eredmény, hogy a sovány majmok látványosan fiatalosabbak voltak egy idő után, mint a jó húsban lévők, idős korukban sem voltak reumásak, nem alakult ki náluk cukorbetegség és sokkal kisebb arányban lettek rákosak, mint azok, akik egész életükben jóllaktak.
Ugyancsak érdekes, hogy azok az emberek, akik az amerikai kalóriakorlátozó társasághoz tartoznak sokkal egészségesebbek egy átlag amerikainál.

Addig is fogyaszthatunk ugyan vörösbort, de ne próbáljunk meg annyi resveratrolt bevinni a szervezetünkbe, amennyivel az egerek életét meghosszabbították, mert ahhoz napi 1000 üveggel kellene belőle fogyasztanunk.