Drasztikusan csökken a ragadozómadarak száma

Egy mexikói kutatócsoport mérte fel a világ ragadozómadarainak helyzetét, és az egyáltalán nem szívderítő eredményeiket a PNAS, az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata közölte.

Annak ellenére, hogy néhány ikonikus faj, így az észak-amerikai címermadár, a fehérfejű rétisas létszámát sikerült feltornászni hatalmas akciók segítségével, a világ ragadozómadarai nagy többségének állománya sajnos folyamatosan csökken. Az 557 faj 30 százaléka tartozik a veszélyeztetettség valamilyen szintű kategóriájába, 18 faj pedig súlyosan veszélyeztetett, vagyis csak egy lépés választja el őket a kihalástól, ilyen például a csuklyás keselyű vagy a majomevő sas.

Más esetekben az egyes madárfajok bizonyos régiókban kihaltak vagy közel állnak ehhez, így például a mexikói nemzeti madárnak számító szirti sas, amelynek alig van már élő egyede az országban: egy 2016-os adat szerint talán 100 szaporodó pár élhet belőle.

A nappali ragadozók 54 százalékának, az éjjeliek (mint pl. a baglyok) 47 százalékának csökken az állománya világszerte, és úgy tűnik, a csökkenéshez vezető okokat nem tudjuk megszüntetni vagy ellensúlyozni. Ugyan a DDT (rovarölő szer) használatát betiltották – ez elvékonyította a tojáshéjakat pl. a fehérfejű rétisas esetében –, azonban számos más méreganyag, így a rágcsálók irtására használt szerek, vagy épp a vadászok által használt ólomlövedékek, amit a zsákmányállatokkal elfogyaszt a ragadozó, továbbra is hatalmas károkat okoznak.

A majomevő sas, a hárpia az erdőirtás áldozata, az Andok ikonikus óriása, a kondorkeselyű állománya a mérgek miatt csökken, míg Dél-Ázsia keselyűi a háziállatoknak adott gyulladásgátló gyógyszerek miatt pusztulnak el. Számos vándorló életmódú ragadozó számára a vándorúton épülő nagyvárosok teszik nehezebbé az utazást, például Kína keleti részén, a partvidéken, ahol a vándorlási időszakban akár 30-40 faj is átvonul egyszerre. Világszerte kb. 4200 olyan helyszínt azonosítottak természetvédelmi szakemberek, amelyek a ragadozómadarak számára különösen fontosak, azonban ezeknek csak egy kis része élvez védettséget.

A ragadozókban leggazdagabb területek, mint az Andok, a Himalája vagy épp az indo-maláj régió a legfontosabbak a fajgazdagság megőrzése szempontjából. A legtöbb ragadozómadárra ma az ember természetátalakító tevékenysége miatt százszor akkora nyomás nehezedik, mint bármikor az elmúlt 2 millió évben.

Míg az emlősállatok veszélyeztetettsége egyenes arányú összefüggésben áll az adott ország egy főre jutó nemzeti jövedelmével, addig a ragadozómadarak esetében az összefüggés a népsűrűséggel áll fenn, vagyis minél nagyobb a népsűrűség, annál inkább veszélyben vannak e madarak. Épp ezért rendkívül nehéz feladat a védelmük, vagy épp a populációjuk csökkenésének megállítása.