Kutatás

Hihetetlen, ami most kiderült a kutyákról

Az arcfelismerés öröklött képesség a kutyáknál – mutatták ki az egyesült államokbeli Emory Egyetem kutatói, akik arcfelismerési agyi régiót azonosítottak az ebeknél.

Felfedezték az ebola ellenszerét?

Teljes mértékben hatékonynak bizonyult egy ebola-oltóanyag a halálos vírus ellen a nyugat-afrikai Guineában végzett klinikai tesztek során, és most már felhasználható lesz arra, hogy segítsen legyőzni a nyugat-afrikai ebolajárványt - jelentették be a vakcina kifejlesztői pénteken.

Világraszóló felfedezés a magyar orvosoktól

Az ELTE biokémiai tanszékének kutatói a világon elsőként juttattak gyógyszert úgy egy élő állatba, hogy az egyetlen sejtben vagy a sejt egy meghatározott részében fejtette ki a hatását.

Megtalálták a halálos vírus ellenszerét?

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusának természetes emberi ellenanyaga segíthet a gyakran halált okozó betegség védőoltásának és gyógyszerének kifejlesztésében is.

Miért teljesítenek rosszabbul a fiúk?

A tizenéves fiúk le vannak maradva a lányokhoz képest a tanulásban. Az OECD márciusban nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül, hogy a fiúdominancia egyedül a matematika területén mutatkozik meg: ők 15 éves korukban átlagosan három hónappal járnak a lányok előtt.

Kiknél magas a memóriaromlás kockázata?

Az enyhe kognitív zavarral (MCI) élő idősebb nők állapota nagyjából kétszer olyan gyorsan romlik, mint a hasonló problémával küzdő férfiaké – állapították meg amerikai kutatók, akik arra keresték a választ, hogy az Alzheimer-kór miért sújtja inkább a nőket, mint a férfiakat.

Rákhoz vezethet a rendszertelen alvás?

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz. A Current Biology tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség.

Oltással védenék a cukorbetegek látását

Ígéretes kutatásokat folytatnak a cukorbetegség súlyos következményeit megakadályozó anyag kifejlesztésére a Pécsi Tudományegyetem Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszékén.

Elmezavart is okozhat a dohányzás?

A rákos, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedéseken túl olyan súlyos elmezavarok kialakulásához is hozzájárulhat a dohányzás, mint a tudathasadás – olvasható a The Lancet Psychiatry című brit szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányban.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!