Felmérték a Leonardo da Vinci rajzain lerakódott mikroorganizmusokat
Osztrák és olasz szakértők Leonardo Da Vinci hét rajzának mikrobiomját elemezték. Guadalupe Piñar, a Bécsi Természeti Erőforrások és Élettudományok Egyetemének munkatársa és a csapat vezetője szerint már korábban bebizonyosodott, hogy a műalkotások molekuláris vizsgálata izgalmas módszer. A kutató kollégáival 2019-ben mutatta be három szobor elemzésének eredményeit.
A csapat ezúttal da Vinci rajzain mérte fel a mikrobák összességét. A tanulmány alapján az alkotásokon a gombák helyett a baktériumok dominálnak, ami meglepő, hiszen eddig azt hitték, hogy a papír alapú műveken a gombák nagyobb arányban találhatóak meg. A rajzokon a baktérium egy része emberektől származik, ezek a mikroorganizmusok a művek kezelése, pakolgatása során rakódhattak le.
A többi baktérium rovarokhoz köthető, ezek nagyon hosszú idő alatt, legyek és ürülékük révén kerülhettek a papírra. A gomba- és a baktériumközösségek esetében összefüggés figyelhető meg a rajzok földrajzi helyével.
A szakértők emberi DNS-t is találtak a rajzokon. Nem valószínű, hogy ez magától da Vincitől származik, a logikus magyarázat az, hogy a genetikai nyomok a restaurátoroké. Összességében megállapítható, hogy az alkotások tárolási helye, a rovarok, illetve az emberek mind hatottak a rajzok mikrobiomjára.
Azt lehetetlen megállapítani, hogy a mikroorganizmusok a mester korából származnak-e, a vizsgálat azonban így is jól bizonyítja, hogy milyen hatékonyan is használható a Nanopore nevű új szekvenálási technológia. Piñar szerint a módszer alkalmas arra, hogy bioarchiválják a különböző objektumokat.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!