Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Száraz november – Ne legyen kihívás a józanság!

Módosítva: 10/9/2024 2 perc AktuálisVitáltippekŐszFüggőségekAlkoholÖsszes cikk
Az alkoholfogyasztás mélyen beivódott kultúránkba, a WHO becslése szerint hazánk az alkoholizmus terén az egyik legsúlyosabban érintett ország. A Száraz November kampánya idén is az alkoholfogyasztás veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A mozgalom célja, hogy rávilágítson az alkoholfogyasztással kapcsolatos tévhitekre és a mértékletesség fontosságára. Az egy hónapos kihívás során a résztvevők leteszik az alkoholt és az italfogyasztással kapcsolatos szokásaikat értékelik.

A Kék Pont Alapítvány figyelemfelhívó kampánya 2016 óta az alkoholizmus küszöbén egyensúlyozó, de még csak társasági ivóknak tekinthető sokaság számára kínál egy hónapos absztinenciatűrés-tesztet. Azokat szólítja meg, akik már elgondolkodtak rajta, hogy az életüket nem jó irányba változtatja meg italozási szokásuk.

Az idei kampány az eddigieknél is hangsúlyosabb, hiszen a járványügyi helyzet hatására az emberek jelentős részének gyökeresen megváltozott az élete. Olyan hétköznapi tevékenységeink alakultak át, mint a tanulás, a munka, az utazás vagy a szórakozás. A bizonytalanság miatt sokakban kialakul a magára hagyottság érzete, melyet ivással kompenzálnak. Az összezártság a rosszul működő családokban szintén növelheti az alkoholfogyasztási hajlandóságot.

A Száraz November szerepe a járványban

A vírus elleni küzdelem és az egy hónapos józansági kihívás összekapcsolódik. A harminc napos absztinencia két szempontból is növeli a járvánnyal való megküzdés sikerességét. Egyrészt fizikálisan mert a száraznovemberezők nem járnak kocsmába vagy szórakozóhelyre inni, másrészt pedig mentálisan, mert a kihívásban való aktív részvétel hatására az egyén felelősségérzete és öngondoskodása is nő.

Világszerte túlterheltek az egészségügyi intézmények. A fertőzöttek kezelésének prioritása, valamint a korlátozó intézkedések miatt az alkoholproblémával küzdők kiszorulnak az ellátásból, azoknál, akiknél újabban alakulnak ki problémák, már be sem kerülnek.

Az ellátások online átállása sok problémás alkoholfogyasztónál rontja az ellátásba kerülést – ugyanakkor az online formák elvileg könnyebb elérhetőséget is jelenthetnek. Az online ellátások igénybevételénél a társadalmi egyenlőtlenségek hatása tovább ront sok problémás ivó helyzetén.

Néhány jó tanács azoknak, akik csatlakoznak a Száraz November kampányhoz:

- Kerüljék az alkoholfogyasztási lehetőségeket!
- Menjenek minél többet szabad levegőre! Iktassanak be rendszeres testmozgást!
- Igyanak sok folyadékot, tiszta vizet, teát, gyümölcsleveket!
- Figyeljenek arra, hogy mire cserélik az ivást, mert az öröm keresni fogja a forrását! Kerüljék az egyéb függőséget okozó, káros szenvedélyt!
- Keressék – akár online formában is – a társas kapcsolatokat, barátokat!

A Kék Pont Idén novemberben minden pénteken 19:00 órától nyilvános Zoom-csatornát is indít, ahol vendégekkel és közös játékokkal segítik a hétvégi sóvárgás leküzdését és a kihívás teljesítését. Akiket nem érint a probléma, azokat is arra biztatnak, hogy hívják fel a rendszeresen ivó ismerőseik figyelmét az alkoholfogyasztás veszélyeire.

Forrás: Kék Pont Alapítvány

Az alkoholfogyasztás mélyen beivódott kultúránkba, a WHO becslése szerint hazánk az alkoholizmus terén az egyik legsúlyosabban érintett ország. A Száraz November kampánya idén is az alkoholfogyasztás veszélyeire hívja fel a figyelmet.