Eredményes volt a vírusterjedési szimuláció
A tömegrendezvények résztvevőinek viselkedését valósághű körülmények között vizsgáló kísérletre ugyan a várt négyezer helyett csak 1500 ember jelentkezett résztvevőnek, de így is kellő mennyiségű és minőségű adat gyűlt össze a tudományos alapozású megoldások kidolgozásához – emelte ki a hallei egyetemi klinika RESTART-19 elnevezésű kutatásának vezetője, Stefan Moritz.
A résztvevők együttműködők voltak, pedig tíz órán át tartott a szimuláció. „Nagyon jó volt a hangulat, és rendkívül elégedettek vagyunk a résztvevők fegyelmezettségével” – mondta Stefan Moritz, hozzátéve, hogy a Szászország és a Szász-Anhalt tartományi kormány 990 ezer eurós (345 millió forint) támogatásával folytatott kutatás eredményeit várhatóan október első felében mutatják be.
A legfőbb cél megállapítani a követelményeket, keretfeltételeket a koronavírus-világjárvány alatt is biztonságosan megtartható tömegrendezvényekhez. A kísérletben három formátumot vizsgáltak. A lipcsei Quarterback Immobilien Arenában – amelyben sport-, és kulturális rendezvényeket szoktak tartani – elsőként a járvány előtti alapszabályok szerint bonyolították le egy koncert folyamatát a kapunyitástól az utolsóként távozó vendégeket szállító villamos elindulásáig.
A kísérlet második részében a résztvevőknek egy olyan fertőzésvédelmi szabályrendszert kellett követniük, amelyet a utóbbi hónapokban megszokott járványlassító megoldások alapján dolgoztak ki koncertre optimalizálva. A harmadik részben egy szigorított rendszer alapján tartottak minikoncertet, így például kikötötték, hogy a nézőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól.
A résztvevők – akik csak negatív koronavírus-teszt eredménnyel és testhőmérséklet-mérés után léphettek be a sportcsarnokba – jeladó készüléket viseltek, hogy a kutatók rekonstruálhassák mozgásukat. Fluoreszkáló kézfertőtlenítőt is kaptak, hogy azonosíthatók legyenek a felületek, amelyeket megérintettek. A kutatók egy sor további adatot is rögzítettek műszereikkel, vizsgálták például a csarnokban keletkező légáramlatokat.
A három minikoncertet a német nyelvterület egyik legnagyobb popsztárja, Tim Bendzko adta. A hangulat „meglepően jó volt”, és a lipcsei közönség nagyon jól ismerte a dalszövegeket – jegyezte meg a dalszerző-énekes. Kiemelte: a kutatás remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy „hamarosan igazi koncerteket tarthassunk, közönség előtt”. Ez nagyon sok embernek fontos, messze nem csak azoknak, akik a színpadon állnak – mondta Tim Bendzko, hozzátéve, hogy a rendezvényszervező szakmában „az emberek 99,9 százaléka a színfalak mögött dolgozik”, és sürgősen megoldásokat kell találni arra, hogy folytathassák munkájukat.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!