A jövőben akár könyvet is olvashatunk autóvezetés közben

Már csak egyetlen lépés az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő, önvezető járműtechnológia kifejlesztése.

Első hallásra talán utópisztikusnak tűnik, hogy önvezető járművek róják a kilométereket a magyar utakon is, de egyre több hír érkezik arról, hogy milyen előrehaladott állapotban vannak az ezekhez kapcsolódó fejlesztések. Nem véletlen, hogy a világban már közel kétszáz városban zajlanak nyilvános utcai tesztek, amelyek azt mutatják, hogy nagyon közel van az a pont, amikor már teljesen önvezető autókban utazhatunk.

Magyarországon is több helyen zajlik az önvezető járművek technológiai fejlesztése, a térségben egyedülálló zalaegerszegi ZalaZONE pályán pedig több projektben végeznek műszaki teszteléseket és méréseket, ahol többek között járműdinamikát (tehát menettulajdonságokat), vagy épp a járművek kezelhetőségét vizsgálják. Kijelenthetjük, hogy Magyarország szó szerint a jövő fejlesztéseinek ad otthont. Nem véletlenül. Dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője szerint a jövő mobilitása az autonómiára fog épülni, ez nem kérdés.

„Az úgynevezett autonóm, tehát önvezető járművekre épülő jövőtől mindenki nagyobb biztonságot vár. A balesetek számának csökkenése mögötti várakozásokat az emberi tévesztések kiszűrésének lehetősége táplálja: ezek körülbelül 90 százaléka emberi okokra, figyelmetlenségre vagy hibára, illetve a szabályok be nem tartására vezethető vissza. Az autonóm rendszerek ezen emberi kockázatok kiszűrésére lesznek alkalmasak, ami jelentős csökkenést fog eredményezni a balesetek számában illetve súlyosságában. Ha például valaki féktávolságon belül az úttestre lép, annak a következményét maga az autó nem fogja tudni elhárítani, de egy intelligens közúti infrastruktúra adott esetben előre – és időben – figyelmeztethet egy potenciális és veszélyes úttestre lépésről. Ugyanakkor előfordulhatnak majd olyan új baleset-típusok is, melyek sosem következnének be tisztán emberi vezetős környezetben; de ez a jövő kérdése” – mutatott rá dr. Szalay Zsolt.

Az önvezető technológia a közlekedés jobb eloszlását és az útinfrastruktúra hatékonyabb kihasználását is jelenti majd valamennyi közúti forgalomban közlekedő gépjármű számára. Például ha hétvégén sokan elindulnak a Balatonra, akkor az új technológiának köszönhetően biztonságosan és kontrolláltan meg lehet nyitni a leállósávot, ezzel segítve a haladást. Ehhez nyilván a KRESZ módosítására lesz szükség és a napi gyakorlat teljes átalakítására.

„A közlekedés sebessége viszont csak a tisztán autonóm közlekedés esetén tud majd megnőni, amikor például egy autópálya szakaszon kizárólag autonóm járművek közlekedhetnek. Ez lehetővé teszi az összehangolt járműirányítást és a nagyobb átlagsebesség elérését. Másrészről azonban a közeljövőben inkább az úgynevezett vegyes közlekedés kialakulására kell számítanunk, ahol egyidejűleg vannak jelen az ember által vezetett és az önvezető autók. Ez esetben én nem számítok a közlekedés sebességének változására” – tette hozzá a műszaki szakember.

Hihetetlen, de a technológia már alapvetően készen áll, és láthatatlanul átszövi a mindennapjainkat. A ma piacon kapható, csúcskategóriás gépjárművek már mind képesek alapszintű önvezetésre: tudnak távolságot tartani az előttünk haladó járműtől és képesek a haladási sáv közepén kormányozni az autót. A szakemberek ezt hívják kettes szintű járműautomatizáltságnak.

Elon Musk, a világ vezető autógyártójának, a Teslának a vezérigazgatója a Shanghajban megrendezett, éves World Artificial Intelligence Conference konferencián bejelentette, nagyon hamar, talán már 2020 végére el fog készülni az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő önvezető járműtechnológia, amely tájékozódik, navigál és egyedül oldja meg a közlekedési feladatokat.

Vezetőre ekkor már egyáltalán nem lesz szükség: csak beülünk a járműbe, beállítjuk az úti célt, a többit majd az elektronika elvégzi anélkül, hogy bárki hozzáérne a kormányhoz. Felismeri a körforgalmakat, a közlekedési lámpákat és a kereszteződéseket is. Az önvezető autók ráadásul úgy lesznek programozva, hogy alkalmazkodjanak az időjáráshoz és az őket körülvevő környezethez. Nem kell többé megkésett fékezéssel és sebesség-túllépéssel számolnia a közlekedőknek.

Az önvezető megoldások bizonyára extrém módon fogják felforgatni minden civilizációban élő ember napi életvitelét és több évtizedes megszokásait. Könnyen lehet, hogy annyira megváltozik az autóhasználat, mint amikor az automobil felváltotta a lovaskocsit a századfordulón.

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!