Kevesebb a nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteg
Az idei szezonban eddig csupán 12 ember fertőződött meg a nyugat-nílusi láz vírusával az Európai Unió tagállamaiban, a szomszédos országokban pedig egyelőre nem regisztráltak egyetlen beteget sem. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint Magyarországon július végéig egyetlen egy ember sem fertőződött meg ezzel a kórral.
A jelentés szerint június elejétől július végéig Görögországban tíz, míg Romániában két esetet regisztráltak. A fertőzésnek nem volt halálos áldozata sem a uniós tagállamokban, sem a szomszédos országokban.
Mindez azért is említésre méltó, mert az utóbbi években több száz nyugat-nílusi lázzal megfertőzödött beteget regisztráltak Európában, és Magyarországon is volt halálos áldozata a kórnak (például 2018-ban például 225 magyar kapta el a vírust, és 15-en bele is haltak a fertőzésbe). Az alacsony esetszám még változhat, hiszen a betegség szezonja novemberig tart.
A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően egyébként olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus a csípésükkel terjed. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, vagy valamilyen krónikus betegségben, például magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmus- vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!