Új anyajegy – mikor és miért alakulhat ki?

Egy-egy új anyajegy megjelenése sokakat megijeszt, holott ez az esetek nagy részében ártalmatlan jelenség. Dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza a folyamat okaira és azokra a tünetekre hívta fel a figyelmet, amelyek esetén fontos a bőrgyógyászati kontroll.

40 éves kor felett ritkán jelenik meg új anyajegy

Már magzati korban megjelennek a bőrben, a szövetekben, a szemben az ún. melanociták (festéksejtek), vagyis azok a sejtek, amelyek melanin pigmentet termelnek. A melanin sötét színű festékanyag, amelyek egyrészt a bőrszínért felelősek, másrészt kiemelkedő szerepük van a fényvédelemben, mivel képesek kiszűrni a bőrt érő, rákkeltő hatású UV-sugarak nagy részét. A nyári lebarnulásunk sem más, mint egy védekező reakció, hiszen ahogyan elkezd nőni a napsütéses órák száma, úgy a melanociták elkezdenek festékanyagot termelni, hogy védjenek a káros UV-sugárzástól.

Másrészt, ha a bőrben egy bizonyos ponton több melanocita gyűlik össze, amelyek a környező szövetekhez kapcsolódnak, anyajegyek jöhetnek létre. Ezek megjelenhetnek a bőr felszínével egy szintben, és ki is türemkedhetnek abból. Ez a folyamat többnyire 20 éves korunkig lezajlik, serdülőkorban és terhesség alatt azonban fokozódhat az új anyajegyek megjelenése. 40 felett meglehetősen ritkán alakulnak ki új anyajegyek, és a meglévőknél is megfigyelhető, hogy a kezdeti besötétedés után sok anyajegy visszahalványul, és szép fokozatosan eltűnik.

Az új vagy a megváltozott anyajegyre szükséges-e figyelni?

– Először is fontos tudni, hogy mindenkinek van anyajegye. Van, akinek csak néhány tucat, másoknak akár több száz is lehet. Méretük változó, leggyakrabban néhány milliméter nagyságúak. Színük a vörösesbarnától a feketéig terjedhet, lehetnek sima vagy egyenetlen felszínűek, alakjuk kör alakú vagy szabálytalan, szegélyük azonban mindig határozott. A populáció közel tizedének van úgynevezett dysplasiás, vagyis atípusos anyajegye, amely szabálytalan alakú, egyenetlenül pigmentált. A melanoma szempontjából fokozott kockázatot jelent, ha ezek száma meghaladja a 10-15-öt, még akkor is, ha ezek régóta megvannak. Ez tehát egy olyan jelenség, amit időről időre bőrgyógyásszal kell ellenőriztetni, hiszen egy laikus számára nem különíthetők el sem a közönséges anyajegyek az atípusos anyajegyektől, sem az esetleg kialakult bőrráktól – hangsúlyozza dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza. – Természetesen akkor is érdemes szakértő ellenőrzését kérni, ha új anyajegyet vélünk felfedezni, bár ez még egyáltalán nem feltétlenül veszélyes, de jobb az óvatosság. Vagyis minden gyanús bőrjelenségnél ajánlatos orvoshoz fordulni, legyen szó az anyajegy színének, formájának megváltozásáról, szélének elmosódásáról, vérzésről, vagy új bőrképletről.

Évente egyszer mindenféleképpen érdemes anyajegyszűrésen részt venni, amikor a bőrgyógyász dermatoszkóppal megvizsgálja az anyajegyeket.

Ez az eszköz tulajdonképpen egy sokszoros nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. A hámnak azt a rétegét világítja meg, amely szabad szemmel nem jól látható, így minden részlet jobban vizsgálhatóvá válik. Az anyajegyek nagy részénél elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó. 

A teljes testtérképes anyajegyszűrésnek és a fotókkal rögzített dokumentációnak pedig elsősorban akkor van nagy jelentősége, amikor fokozott melanomarizikóval kell számolnunk (nagyszámú anyajegy, családban előforduló rosszindulatú melanoma vagy egyéb bőrdaganat). Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott és melyik az, amelyet el kell távolítani. Ebben jelent fontos segítséget a számítógépes szűrés, amellyel évről évre nyomon követhetjük a változásokat, és korai felfedezéssel akár súlyos következményeket is megelőzhetünk.

Mikor kell feltétlenül ellenőriztetni az anyajegyeket?

 - Ha megváltozik az anyajegy színe, keveredik benne a barna a feketével, esetleg kékkel, rózsaszínnel, szürkével, pirossal.

 - Ha növekedni kezd, megváltozik a határa.

 - Ha a korábbi mellett új anyajegy jelentkezik.

 - Ha az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.

 - Ha a korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.

 - Ha az anyajegy felmaródik, kisebesedik, esetleg vérzik.

Forrás: Anyajegyszűrő Központ

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!