Érettségi: megkezdődött a maszkok és védőeszközök kiszállítása

2020. 05. 02.
Szerző: MTI
|
Címkék: Aktuális  Fiatalok  Oktatás  Tanulás 
Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a hétfőn kezdődő idei érettségin a járványhelyzet miatt a biztonsági intézkedésekre kell kiemelten odafigyelni. közölte: néhány tárgy kivételével csak írásbeli vizsgákat tartanak, ami jelentősen csökkenti a személyes kontaktusok számát.

A közlekedési tumultus csökkentéséért az első héten a vizsgák délelőtt kilenc órakor kezdődnek – tette hozzá. Sűrítik a közösségi közlekedés járatait, ugyanakkor vélhetően sokan személyautóval közelítik meg az iskolákat, ezért a rendőrök a forgalomirányításban vállalnak szerepet, és figyelnek a kialakuló csoportosulásokra is – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy minden intézményben biztosítanak fertőtlenítőszereket, maszkokat, és a tanároknak védőkesztyűt az állami tartalékok terhére. „Ezek biztosításában oroszlánrésze van a kormányhivataloknak” – mondta.
A maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük „erősen ajánlott” – emelte ki az államtitkár, arra is kitérve, hogy az épületeket alaposan kitakarították, de a higiéniára a vizsgák alatt is kiemelten figyelnek.
Úgy folytatta: a felügyelői teendők alól mentesítették az idősebb, krónikus betegségben szenvedő pedagógusokat, az iskolai kapukat, ajtókat – kitámasztva – nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek. A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig „pihentetik” a kijavításuk előtt – sorolta az államtitkár, aki megköszönte a kormányhivataloknak a vizsgák lebonyolításához nyújtott segítséget.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette: országszerte a diákoknak 422 ezer 445 maszkot, a tanároknak több mint 147 ezer maszkot és kesztyűt biztosítanak, továbbá 20 ezer félliteres kiszerelésű pumpás kézfertőtlenítőt és 8376 liter felületfertőtlenítő-szert szállítanak ki. A kormányhivatalok 536 intézménybe juttatnak el védőfelszereléseket – jelezte a politikus, arra is kitérve, hogy azokat az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek, illetve a magániskoláknak is eljuttatják. A kormányhivatalok munkatársainak, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi szakembereinek is köszönetet mondva György István beszámolt arról is, hogy 84 ezer érettségizőből mintegy hétezren – köztük azok, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk – a kormányhivatalok által szervezett vizsgákon vesznek részt.



Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott közlése szerint minden negyedik érettségiző a fővárosban vizsgázik. A 20 254 érettségiző 244 helyszínen vizsgázik, és 13 292 felügyelőtanár biztosítja az érettségit. Budapesten 153 ezer maszkot, 42 ezer pár védőkesztyűt, 5300 félliteres kiszerelésű kézfertőtlenítőt, és „töménytelen mennyiségű” felületfertőtlenítőt osztanak ki – részletezte, majd kijelentette: a fővárosban is felkészültek az érettségi biztonságos lebonyolítására.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a takarítók az érettségi alatt emelt számban dolgoznak az iskolákban. A biztonsági intézkedések miatt a vizsgák lebonyolításához kétszer annyi teremre és pedagógusra van szükség, mint általában, ezért általános iskolai tanárok is vállaltak felügyeletet. A dolgozatokat a pedagógusok kesztyűben osztják ki. A Klebelsberg Központ elnöke azt is fontosnak nevezte, hogy a vizsgához használható segédeszközök – helyesírási szótár, számológép, függvénytáblázat – közül mindenki a sajátját használhatja. Maruzsa Zoltán kérdésre válaszolva közölte: várakozásaik szerint 900-1000 közötti külföldi vizsgázó vesz részt az idei érettségin, ők nem csak a szomszédos országokból érkeznek. Esetükben a karantén alkalmazásától eltekintenek.
Szintén kérdésre kifejtette, hogy használhatják a kollégiumokat az érettségizők, szobánként ugyanakkor csak egy ember elhelyezése lehetséges, és be kell tartani a távolságtartás szabályait. Kapacitásproblémáról nincs tudomásuk – mondta.

Forrás: MTI

„Tájoló” kvíz

Ha januárban kitölti Tájoló kvízünket, megnyerheti az IBUSZ retro táskáját, amit kifejezetten azoknak ajánlunk, akik bíznak abban, hogy a korlátozások után idén kinyílhat a világ, és végre becsomagolhatja mindenki az útipoggyászát!

E havi Tájoló kvízünk kérdéseire a válaszokat korábbi cikkeinkben találhatják a szimpatika.hu oldalon. A kérdések megválaszolásában segítséget nyújt az oldal tetején található keresés funkció!

Játszom » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Fertőzött:
360 418
Kórházban:
3 814
Elhunyt:
12 024
Tesztek:
3 062 132
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2021.01.25. 08:53
Januári akció

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 899 Ft

189,9 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Centrum® Nőknek 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum® Férfiaknal 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 249 Ft

62,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

BioCo C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg filmtabletta

100 db családi csomag

2 849 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

PAXIRASOL® 8 mg tabletta

30 db

1 349 Ft

45 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 399 Ft

36,7 Ft/ml
Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer

Sterillium® Gel kézfertőtlenítő gél

100 ml

1 399 Ft

14 Ft/ml
Kézfertőtlenítőszer

Acneminum tabletta

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum NEO golyócskák

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 249 Ft

1124,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus oldatos orrspray

10 ml

2 099 Ft

209,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 199 Ft

110 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret belsőleges oldatos cseppek

100 ml

3 049 Ft

30,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Coldrex Junior por belsőleges oldathoz

10 db

2 299 Ft

229,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen 8,75 mg szopogató tabletta

24 db

2 249 Ft

93,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flamborin® 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 099 Ft

55 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal Neo szirup cseppfogó üvegbetéttel

200 ml

2 049 Ft

10,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

ACC LONG 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 249 Ft

224,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin erdei gyümölcs szopogató tabletta

20 db

1 849 Ft

92,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 147 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Vegnum Multi-D étrend-kiegészítő multivitamin kapszula

30 db

3 799 Ft

126,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el