Szimpatika – Autizmus pszichológus szemmel

Először is fontos kiemelni, hogy autizmus esetén nem egy olyan diagnosztikai kategóriáról beszélünk, ami mindent vagy semmit jellegű, sokkal inkább egyfajta kontinuumról (spektrumról), melyben a tünetek rendkívül változatos kombinációban fordulhatnak elő, illetve súlyosságukat tekintve is különbözőek lehetnek. Természetesen vannak közös tünetek, jellemzők is, ám ezek minden embernél egyéni mintázatok formájában jelennek meg. Nagyon széles spektrum tehát az, amit autizmusnak nevezhetünk, beleértve a beszélni képtelen, önállótlan személyt éppúgy, mint a „kicsit furcsa” embert, és e két véglet közt számtalan átmenet található a súlyosság fokát tekintve.

Magyarországon a ’80-as évek végétől beszélünk az autizmusról. Az Autizmus Alapítvány definíciója szerint „az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot”. A populáció kb. 0.5%-át érinti, nemi eloszlás tekintetében 3-4-szer gyakoribb a fiúk körében. Hazánkban kb. százezer ember él autizmussal. A legtöbben az egész életük folyamán támogatást, segítséget igényelnek, de vannak, akik önálló életre is képesek.

Az autizmus veleszületett, idegrendszeri fejlődési zavar, mely genetikailag meghatározott. Autistáknál másként szerveződik az agy struktúrája, másként működik a gondolkodás és viselkedés, mely befolyásolja a szociális beilleszkedést, az önellátás mértékét és összességében véve az életminőséget, és noha nincs kihatással az élettartamra, fogyatékosság társulhat hozzá. Az autizmus tehát önmagában nem fogyatékosság, nem is egy stagnáló állapot, sokkal inkább az egészségestől eltérő fejlődési útként értelmezendő.

Az autizmus minden esetben jellemezhető egy ún. diagnosztikus triásszal: a szociális kapcsolatok és a kommunikáció minőségi zavara, beszűkült, sztereotip viselkedés és érdeklődés.

A diagnózis felállításához gyermekpszichiátriai vizsgálat szükséges. A részletes anamnézis, fejlődéstörténet átbeszélése, a viselkedés megfigyelése, a kórtörténet, a szülőkkel, pedagógusokkal való megbeszélés mind lényeges eleme a diagnosztikának, fel kell térképezni ugyanis, hogy a tünetek az otthoni és más környezetben, kortársak és felnőttek társaságában miként jelentkeznek.

A sajátos nevelési igény megállapítását követően határozzák meg a szakemberek azt, hogy szükséges-e a gyermek speciális intézményben való oktatása-nevelése, vagy integrálva történhet mindez. Az autizmushoz gyakran társulnak tanulási nehézségek, illetve más betegségek is (pl. ADHD, epilepszia, Tourette-szindróma, ürítési zavarok stb).

Az autista gyermekekre jellemző a beszédfejlődés valamilyen zavara, a kommunikációs szándék nélkül történő beszéd, a gesztusok és mimikai jelzések hiánya. Az ilyen gyermekek alig vesznek fel szemkontaktust, a metakommunikációs jelzéseket nem képesek értelmezni. Kortársaikkal legtöbbször nem, vagy alig játszanak. Jellemző még az echolália, a hallottakat visszhangszerűen ismételgetik. Mozgásukban ugyancsak ismétlődő elemek figyelhetők meg, gyakori például a repkedésszerű végtagmozgás. Minden közlést szó szerint értelmeznek, tehát pl. esetükben a vicc nem működik. Az élményeiket nem tudják társaikkal megosztani. Érzékszerveik speciálisan működnek: vagy túl érzékenyek, vagy érzéketlenek, ezért aztán nagyon zavarhatják őket bizonyos intenzitású hangok, vagy ódzkodnak a testi kontaktustól, öleléstől, bizonyos felületű tárgyakat nagy előszeretettel tapintanak, fogdosnak, vagy valamilyen állagú ételtől kifejezetten viszolyognak. Ragaszkodnak az állandósághoz, változásra, kudarc hatására szorongással, vagy dühkitöréssel reagálnak. Nem jelenik meg a szimbolikus játék, sokszor magányosan tevékenykednek, vagy érdeklődésük csak valamilyen szűk körre korlátozódik. Idegenekkel szemben viselkedésük ugyancsak szokatlan: bizonyos esetekben túlságosan kedvesek, máskor kifejezetten elutasítók. Édesanyjukról a legtöbb esetben nehezen leválaszthatók. Érzéseiket ritkán kendőzik mások előtt, a másiknak való szándéktulajdonítás ugyancsak hiányzik működésükből.

Viselkedésük sokszor indokolatlannak tűnik, például gyakran spontán hangkiadások figyelhetők meg, ám ez sokszor éppen valamilyen hirtelen, a gyermek számára megdöbbentő változás eredménye lehet. Viselkedésükre jellemző az együttműködés hiánya, mely a fentebb felsoroltak következtében értelemszerűen nem egy szándékolt, eltervezett dolog.

A jobb intelligenciájú gyerekek speciális, különleges hobbikat választanak, egy témában rendkívüli módon elmélyülnek, melyről aztán hatalmas mennyiségű információ áll birtokukban (pl. menetrend).

Az a tapasztalat, hogy az Asperger-szindróma esetében – mely az autizmus enyhébb formájaként azonosított – az emberek többsége fellélegzik, ugyanis ekkor az illető jobb intellektuális képességekkel és jó nyelvi készségekkel rendelkezik. Érdemes azonban végiggondolni, hogy minden tünet és jellemző adott kontextusban, egymással összefüggésben értelmezendő, mérlegelés kérdése tehát, hogy a jól beszélő, ám szociálisan inkompetens személy-e az, aki összességében jobban funkcionál, vagy a kedvező személyiségű, ám beszélni nem tudó társa.

Az autizmust gyakran csak későn diagnosztizálják, sokan úgy élik le az életüket, hogy soha nem derül ki számukra, pontosan milyen nehézségekkel is küzdenek. Általában akkor kerül sor a kivizsgálásra, ha valamilyen viselkedéses jegy zavaróvá válik, nehézséget, problémát okoz a személy vagy környezete számára. Általában 2-5 éves kor közt a leginkább szembetűnőek a problémák, iskolás korban kevésbé, majd serdülőkorban ismét erőteljesebben jelennek meg – utóbbi esetében a szembesülés folyamata is elindul. Bármikor is történik a diagnosztizálás, fontos kiemelni, hogy a nevelhetőség, taníthatóság képessége nem vész el, a készségek, kompetenciák fejlesztésére mindig van mód.

Érdemes azt a szemléletmódot követni, hogy az autizmus nem a személyiség egészét hatja át, inkább annak csak egy (bár fontos) részeként értelmezendő. Végig kell gondolni, hogy adott élethelyzetben egy gyermek valamit nem képes, nem tud, vagy nem akar megtenni. Fontos szem előtt tartani, hogy egy autizmussal élőnek ugyanúgy vannak érzései, mint társainak, sőt lehetnek olyan képességei, melyekkel kiemelkedik a többiek közül. Ez a pozitív hozzáállás az autizmussal élő gyermek erősségeire koncentrál.

Az autizmus, noha nem gyógyítható, de speciális, személyre szabott, egyéni fejlesztéssel javítható. A kognitív viselkedésterápia, a szociális és kommunikációs készségek fejlesztése és tanítása, jutalmazórendszer bevezetése, vizuális segédeszközök alkalmazása nagyban segít az boldogulásban.

Emellett nem elhanyagolható a környezet edukációja és az autizmussal élők családjának támogatása sem.

Csender Levente író A különleges Meditittimó kalandjai c. könyve alkalmas kommunikációs forma lehet a diagnózis közlésére, valamint tudás átadására is az autizmus kapcsán. Népmesei nyelven, a gyermekek számára közérthető módon segít a témához közelebb kerülni. Egyfajta elfogadástörténet, mely segítséget nyújt az érintett szülőknek és gyermekeknek egyaránt. Az író gyermeke maga is Asperger-szindrómás, az illusztrációkat készítő feleség pedig autizmusra szakosodott gyógypedagógus szakember.