Szimpatika – Nyuszi, hopp!

Márti megsértődött, hogy mi a vicces ebben a szép régi népszokásban, és szerinte egy háziasszonynak igenis gondolnia kell az ilyesmire, mert nem állhat ott süti, meg főleg hímes tojás nélkül, ha netán valaki meg kívánná őt locsolni. Pisti felszólította, hogy sorolja már fel, hogy az utóbbi tíz évben kik kívánták őt meglocsolni. Na, erre kitört a röhögés, Márti viszont megfagyott, mint az elárvult pocsolya a bolond áprilisban.

Ez a fagyás a mi arcunkra is azonnal átterjedt, mert a Márti komor csendje vészjósló és dermesztő volt. Csak Spirike mert halkan megszólalni, hogy a beszéd mindenképp a lélek kitakarítása, és hogy nyugodtan engedje csak a Márti, hogy kiömöljenek a könnyei, és megtisztuljon a szíve a sok bánattól, mondja csak el, mi szomorítja ennyire, ne is törődjön vele, hogy mi is itt vagyunk, és hallgatjuk, holott talán nem tartozik ránk, hogy a férje, az a kedves Zokni, akit mind nagyon szeretünk, mostanában már nem úgy néz Mártira, mint élete szerelmére, egy szép és kívánatos és klassz és erős és izmos és divatos és szexi…
- Elég! – kiabált Márti, de ahogy kiengedte a hangját, ömlöttek is a könnyei.

Csak bámultunk magunk elé, és nem értettük, hogy lett a kellemes, húsvéttervező délutánból egy pszicho-horror, Márti boldog házasságából egy bénító dráma, arról nem beszélve, hogy hogy lett a Zokniból egy közömbös, unalmas, lusta dög, aki ezek szerint nem locsol.
Márti könnyei aztán felszabadították az indulatokat, feltépték a sebeket, előrántották a szőnyeg alá sepert véres titkokat. Összegezve azt mondanám, hogy sokéves kapcsolataink tényleg nem duzzadtak az éltető vízcsobogástól, sem a helyes kis spriccelésektől. Csak repedeztek és száradoztak. Spirike eleinte próbált kimaradni a szomorú sorból, előadta, hogy náluk ez tudományos és spirituális okból van visszafojtva, mert a férfiakban ettől újraéled a csí, vagyis az életerő, de egyhangúlag leordítottuk, hogy a hazudozás csúnya és gyáva dolog, spirituálisan pedig mindjárt fejbe lesz kólintva. Na, erre már ő is könnyezni kezdett.

Szaki volt minden reménységünk, hogy valahogy kirángat minket ebből a cseresznyevirágos letargiából, és megoldást javasol a férfinem újraélesztésére. És így is lett.
- A tesztoszteron felélesztésére és a búbánat leverésére egyaránt megoldás a friss levegőn végzett testmozgás – közölte, majd pontot tett a végére, így: - pont.
Mágikus mondat volt. Mind feléledtünk, mint egy friss zápor után, és elkezdtünk izgalmas terveket szőni, hogy ünnepelhetnénk a húsvétot méltón, hogy biztosan locsolkodás legyen a vége.

Szaki úgy érezte, ha már elkezdte, akkor folytatja, és ajánlott egy húsvét hajnali, férfi-női, közös konditermezést nyitott ablaknál. Lehurrogtuk. Mivel a konditerem minékünk nem barátunk, se a testre feszülő fényes sort és pántos trikó, a hajnalt már nem is ragozva. Pisti, aki végre felocsúdott a kollektív bánatból, azt mondta, foci. Ez a szó mindünkben megtapadt, elképzeltünk egy üde zöld rétet, ahol szerelmeink boldogan szaladgálnak egy pöttyös labda után, csakhogy azt nem láttuk tisztán, hogy eközben mi, a csajok mit csinálunk. – Ti például azt az idétlen ugribugrit nyomjátok, amit az amerikai filmekben szoktak a szurkoló csajok.
- Mi??? Miért ugribugriznánk mi? – kérdeztük egyszerre gyilkos hanglejtéssel Szakit.
- Hát mert ahhoz apró szoknyás szexi cuccban kell lennetek, együtt kell éreznetek szívetek nyulával, sok decibeles hangot kell adnotok érzelmeiteknek, például hogy hajrá Pisti, hajrá Zokni, és az ordibálás közben vihogva ugrálnotok, ami megemeli az adrenalin szintet. Nálatok, legalábbis.

Pistinek már csak egy kérdése maradt.
- És miért úgy mondod, hogy ti? Miért nem úgy, hogy mi? Te talán nem ugribugrizol ordibálva és vihogva velünk?
Pisti szeme villámokat szórt Szakira, a csend megdermedt, a lélegzések sorra megszakadtak, Szaki pedig ásított. Miután kiásította magát, nyújtózott is egy nagyot, és csak annyit mondott:
- Nem.
Erre már mi is felbátorodtunk, és egyszerre szegeztük neki a kérdést.
- És miért nem???
- Csak.
Nem mondtuk ki, de beláttuk, hogy igaza van.

Ezért hát azt találtuk ki, hogy locsolóvers-versenyt hirdetünk. Az összes férfink ír egy versikét, amit beküld a zsűrinek, aki mi vagyunk, és kiválasztjuk a győztest, akit majd együttesen körbeugrálunk (ez lesz sport helyett), aztán mindegyiknek hevesen gratulálunk szintén ugrándozva, és adunk nekik egy-egy jó kemény tojást, biztos, ami biztos.
Amint ezt elhatároztuk, haza is szaladtunk, hogy legyen időnk titokban megírni a legnyerőbb locsolóverset a kedvesünk helyett, amivel majd díjat nyer, és az egekbe nő az örömhormon szintje (is).