Szimpatika – Húsvétvasárnapi népszokásaink

Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem. Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.

Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A 10. század óta ismeretes szertartás húsvét vasárnapján a húsvéti ételek, sonka, bárány, kalács, tojás, bor megszentelése a templomban. Szentelményeknek nevezzük azokat a tárgyakat, melyek szentelés vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve természetfeletti célokra alkalmasak. A húsvéti ételek sorában a bárány Jézust jelképezi, a tojás az élet, az újjászületés szimbóluma. A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzá. A húsvéti kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak, vagy megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, de ismeretes olyan is, hogy tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A húsvéti szentelt tojáshoz kapcsolódó hagyomány, hogy begy-egy tojást ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.

Sokfelé az volt a szokás, hogy a szentelésről futottak hazafelé, különféle magyarázattal, például Vásárosdombón az a család lesz első az aratásban, amelyik elsőnek ér haza, Lucskán az a lány, aki elsőnek ér haza, a munkában is első lesz (Bálint S. 1976: 297–298).

A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták. A bukovinai magyarok a hamujával szapultak. Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas m.) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” (Tátrai Zs. gy. 1966). A zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A szentelt sonka csontját pedig nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól. „Van olyan hiedelem, amely szerint, ha a pászkamorzsát elássák, vagy ha az véletlenül kerül a földbe, hét év múlva kikel, virág lesz belőle, tovább terjed, és minden évben virágzik. Ez a pászkamorzsavirág.”

A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.