Egyedülálló lélegeztetőgépet fejlesztenek az Óbudai Egyetemen

2020. 04. 10.
|
Az Egyetem kutatói megfeszített tempóban dolgoznak egy olyan tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén, amely nagyszámú, egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények között is.

Az EKIK BioTech Kutatóközpontja és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központja által kezdeményezett, karitatív, nonprofit módon működő MassVentil Project néven futó kutatás-fejlesztéshez március eleje óta egyre több hazai és külföldi kutató, hallgató és ipari szereplő csatlakozik. A kutatók a járvány rohamos terjedése miatt versenyt futnak az idővel. Rendkívül fontosnak tartják, hogy minél több fejlesztőmérnököt és szakembert tudjanak bevonni a projektbe, hogy ezáltal gyorsabban haladjanak a megvalósítás felé. A fejlesztést már kormányzati szinten is számon tartják. Prof. Dr. Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár videókonferencia keretében egyeztetett a kutatócsoport tagjaival április 1-jén a fejlesztés részleteiről.

Az Óbudai Egyetemen született az ötlet

Dr. habil. Kozlovszky Miklós, a Neumann János Informatikai Kar habilitált egyetemi docense és dékánja, valamint az EKIK BioTech Kutatóközpontjának vezetője 2020 márciusának első napjaiban (még a világjárvánnyá nyilvánítás előtt) egy olyan lélegeztető berendezést álmodott meg, amelynek egyik leglényegesebb jellemzője, hogy nem szükséges minden pácienshez dedikált gép, azaz egy berendezéssel több pácienst lehet egyszerre lélegeztetni, így több beteg ember életét lehet megmenteni.

A MassVentil koncepcióról

Az Óbudai Egyetemen többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, elsősorban a Neumann Informatikai Kar és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ kutatói. A projekt résztvevőinek elsődleges célja tehát egy moduláris tömeg-lélegeztető rendszer működő prototípusának kifejlesztése, amelyet krízishelyzetben nagyszámú, akár 5-10, 50, esetleg még több kritikus állapotú koronavírusos beteg egyszerre történő lélegeztetésére lehet használni amellett, hogy védeni tudják az egészségügyi dolgozókat. A tömeges lélegeztetésnek ugyanis hangsúlyos tényezője, hogy a kilélegzett fertőző levegőt a berendezés elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápolószemélyzet megfertőződésének a kockázatát. További óriási előnyt jelent, hogy a berendezés ad-hoc jelleggel telepíthető kórházon kívüli környezetben, kórházi infrastruktúra nélkül is.

Március 16-án a maroknyi, lelkes kutatókból álló csoport tagjai megépítették az első gépet, amelyen a koncepciót szemléltették. Motorként ekkor még egy házi porszívó szolgált. Időközben napról napra több egyetem hallgatója (többek közt SE-EKK, DEI, PTE, BME, SZTE) és kutatója csatlakozott a projekthez. Március 20-án megépült a következő verzió, amelynek gépházában már igazi motor működött. Egyúttal szenzorokat is terveztek a rendszerbe. Március 22-én az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika orvosai is bekapcsolódtak a fejlesztésbe. Két nappal később, március 24-én eljutottak odáig, hogy sikeresen működnek a páciens lélegeztetéshez fejlesztett szabályzók is.

2020. március 11-én a WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt. Az országok vezetői elkezdték felvásárolni a lélegeztetőgépeket. Azóta a Föld minden tájáról egyre sürgetik az utánpótlást. A fejlődő országokban alig van berendezés. Az olasz tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az emberéletek mentése során szinte mindenütt (eltérő mértékben) az egyik legnagyobb problémát a lélegeztetőgépek száma jelenti, illetve az, hogy a jelenleg használatos berendezések egyszerre csak egy embert képesek ellátni. Szintén nagy gond, hogy a hagyományos lélegeztetőgépek esetében a kilélegzett levegő a közös légtérbe áramlik, így fokozottan veszélyezteti az egészségügyi személyzetet.

Nemzetek feletti összefogás

A projekthez a mérnökök és kutatók mellett orvosok, közgazdászok, újságírók, fizikusok, matematikusok, jogászok, valamint egyre több hallgató is csatlakozik. A résztvevők közös vállalása szerint tudásuk legjavát, eredményeiket, minden, a tömeg-lélegeztetőgép megvalósítására szánt szellemi terméküket önkéntesként, ingyenesen bocsátják az azokat a gyakorlatban felhasználni kívánók rendelkezésére. Közös munkájuk eredményét publikálják, és mindenki számára, aki a COVID-19 járvány megfékezésén fáradozik, térítésmentesen hozzáférhetővé teszik. Egyúttal kérik, aki teheti, segítse a nemzetek feletti összefogást! Programozókat, villamosmérnököket, makereket, designereket és tesztereket, média szakembereket keresnek, emellett többek közt olyan mérőműszerekre is szükségük van, amelyekkel megfelelően tudják dokumentálni a teszteket. A programhoz a MassVentil Project Facebook-oldalán keresztül lehet csatlakozni.

Forrás: Óbudai Egyetem

„Tájoló” kvíz

Ha januárban kitölti Tájoló kvízünket, megnyerheti az IBUSZ retro táskáját, amit kifejezetten azoknak ajánlunk, akik bíznak abban, hogy a korlátozások után idén kinyílhat a világ, és végre becsomagolhatja mindenki az útipoggyászát!

E havi Tájoló kvízünk kérdéseire a válaszokat korábbi cikkeinkben találhatják a szimpatika.hu oldalon. A kérdések megválaszolásában segítséget nyújt az oldal tetején található keresés funkció!

Játszom » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Fertőzött:
355 663
Kórházban:
4 049
Elhunyt:
11 713
Tesztek:
3 000 325
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2021.01.21. 09:20
Januári akció

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 899 Ft

189,9 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Centrum® Nőknek 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum® Férfiaknal 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 249 Ft

62,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

BioCo C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg filmtabletta

100 db családi csomag

2 849 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

PAXIRASOL® 8 mg tabletta

30 db

1 349 Ft

45 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 399 Ft

36,7 Ft/ml
Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer

Sterillium® Gel kézfertőtlenítő gél

100 ml

1 399 Ft

14 Ft/ml
Kézfertőtlenítőszer

Acneminum tabletta

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum NEO golyócskák

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 249 Ft

1124,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus oldatos orrspray

10 ml

2 099 Ft

209,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 199 Ft

110 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret belsőleges oldatos cseppek

100 ml

3 049 Ft

30,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Coldrex Junior por belsőleges oldathoz

10 db

2 299 Ft

229,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen 8,75 mg szopogató tabletta

24 db

2 249 Ft

93,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flamborin® 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 099 Ft

55 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal Neo szirup cseppfogó üvegbetéttel

200 ml

2 049 Ft

10,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

ACC LONG 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 249 Ft

224,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin erdei gyümölcs szopogató tabletta

20 db

1 849 Ft

92,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 147 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Vegnum Multi-D étrend-kiegészítő multivitamin kapszula

30 db

3 799 Ft

126,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el