Szimpatika főoldal

Ezúttal Rob Bilott (Mark Ruffalo) történetét láthatjuk, aki sikeres ügyvéd az ezredfordulón, fő profilja pedig a hatalmas kémiai és olajvállalatok védelme. Azonban egy nap egy nyugat-virginiai farmer, Wilbur Tennant (Bill Camp) azzal keresi meg őt, hogy a DuPont szomszédos kémiai gyárának szemétlerakójából szivárgó anyagok megölik az állatait. Bilott lelkiismeretességből elvállalja az ügyet, nem is sejtve, hogy egy olyan vegyület nyomára bukkan, amely az egész világot mérgezi, miközben létezéséről jóformán senki sem tud.

A fenti tételmondat a Sötét vizeken-re ez pedig hatványozottan igaz: a feldolgozott ügy már önmagában is annyi érzelmet vált ki, hogy Todd Haynes rendezőnek meg sem kell erőltetnie magát. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne vállalkozhatott volna többre a lecke felmondásánál. A Sötét vizeken óramű pontossággal érkezik meg a műfaji dramaturgia által kijelölt fordulópontokra, ad újabb löketet főhősének, vagy éppen gördít újabb akadályt elé. A forgatókönyv fekete-fehér ábrázolásmódja pedig a lehető legszűkebbre szabja a nézői értelmezés terét: a szövegezés kínosan didaktikus, háromszor aláhúzott tételmondatokból áll, de például akad egy karakter, aki mintha csak azért szerepelne, hogy hőseink kellően dörgedelmesen helyre tehessék. (Arról már nem is beszélve, hogy a DuPont arcaként használt Victor Garber annyira tipikus főgonosz-karakterszínész, hogy már a stáblistát olvasva is tudni lehet, melyik oldalon fog állni.) Ehhez képest korábban említett The Report tökéletesen ragadta meg a másik oldal némileg abszurd szemszögét, a helyzetet bonyolító komplex politikai játszmákat, miközben hatásosan pumpálta egyre feljebb a néző vérnyomását.

Folytatás a Kultúrparton!